NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

Digitális flow a közúti logisztikában – interjú Hock-Ritter Ildikóval, a TIMOCOM magyarországi képviseletének vezetőjével

Digitális flow a közúti logisztikában – interjú Hock-Ritter Ildikóval, a TIMOCOM magyarországi képviseletének vezetőjével

Két számjegyű növekedés realizálódott a TIMOCOM-nál 2018-ban, ami jól mutatja, hogy a szállítmányozási iparág digitális megoldásai a fejlődés motorjaként működnek. A Düsseldorf melletti erkrathi IT-cég tavaly ősz óta üzemelteti a Smart Logistics Systemet, azt a komplex rendszert, amely egyrészt a felhasználók lehetőségeinek szélesítésével a közúti árufuvarozást menedzselhetővé és lebonyolíthatóvá teszi, másrészt amellyel a szolgáltató új stratégiai irányt adott a sok éve sikeres fuvarbörzéjének is.

– Hogyan tervezték meg ezt az új irányvonalat?

– A jövőképünk kapcsán a következő kérdést tettük fel magunknak: miért nincs egy központi, semleges rendszer, amely összehuzalozza az érintettek minden szállítmányozási folyamatát az önálló vállalkozótól a speditőrön át a rakodóig? Az elmúlt tíz évben számos digitális alkalmazást fejlesztettünk ki e logisztikai folyamattal összefüggésben, és ezeket összekapcsoltuk az ügyfeleink rendszereivel és folyamataival. Mindenekelőtt azonban összekötöttük egymással az iparági szereplőket: ma már minden ügyfelünk hozzáfér egy 43 ezer ellenőrzött vállalkozásból álló, semleges hálózathoz. A Smart Logistics System intelligens alkalmazásaival ügyfeleink folyamatai digitalizálhatók és automatizálhatók, legyen szó a papírmentes megbízáskezelésről, a pozíciójelentésekről, a csaknem 300 telematikai rendszer eléréséről vagy a megbízások saját fuvarmenedzsment-rendszerhez történő hozzárendeléséről. Az ügyfeleknek nem kell minden egyes feladathoz különböző alkalmazásokba bejelentkezniük, elegendő egyszer belépni a TIMOCOM rendszerbe, ahol összegyűjtve elérhető minden, a napi üzletmenethez szükséges információ. Ezáltal velünk gyorsabban, egyszerűbben és biztonságosabban lehet dolgozni. Ezzel egyfajta digitális flow-t célzunk a szállítmányozási folyamat első lépésétől a fenntartható dokumentációig.

– Mit jelent a Logisztika 4.0 a TIMOCOM számára?

– A digitalizáció lehetővé teszi a logisztikai szakemberek számára, hogy a szállítmányokat új cselekvési és kialakítási szinten tervezzék meg és hajtsák végre: egyszerűsödik az értéklánc érintett szereplőivel történő összekapcsolódás, átláthatóbbá és irányíthatóbbá válik az értéklánc, tervezhetőbbek az erőforrások. Nálunk több mint 130 ezer nemzetközi felhasználó talál meg minden funkciót és alkalmazást, amelyekkel teljes körűen digitalizálhatók a szállítmányozási és logisztikai üzleti folyamatok. A digitális világ intelligens elérésével ügyfeleinknek lehetőségeket nyújtunk, amelyeket hatékony és biztonságos folyamatokkal kombinálunk. Ezt értjük a szlogenünkben szereplő „kiterjesztett logisztika” (Augmented Logistics) alatt.

– Hogyan valósul meg ez a gyakorlatban?

– Túllépve a fuvarbörzénk funkcionalitásán az alkalmazásaink és szolgáltatásaink rendszerszinten kapcsolódnak össze, és gördülékenyen integrálódnak ügyfeleink folyamataiba. Ennek keretében nem cseréljük le ügyfeleink IT-megoldásait, hanem szabványosított csatolófelületeken keresztül összekapcsoljuk azokat a TIMOCOM-mal. Ezzel egyfajta fordítóvá válunk például a logisztikai óriások saját rendszerei és a mikrovállalkozások között. A TC Transport Order alkalmazás lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy az adminisztratív folyamataikat – a fuvarmegbízási szerződés megkötésétől a számla kiállításáig – minden érintett szereplővel egy rendszeren belül bonyolítsák. A Smart Logistics System pedig a válasz a kérdésre, hogyan nézzen ki a kiterjesztett logisztika: intelligens, biztonságos és egyszerű. Egy semleges rendszer, amelyben mindenki részt vehet. Meggyőződésünk, hogy az alkalmazások és interfészek új fejlesztéseivel (One system. One network. One future.) egy újabb fontos lépést teszünk e kibővített logisztika irányába. Az idei Transport Logistic kiállítással egy időben a TIMOCOM a Smart App szállítási kéréseit is olyan funkcióval bővítette, amelynek segítségével az ügyfeleink meghatározhatják a lépcsőzetes címzettcsoportokat. Ezek a legkisebb körtől (a preferált szolgáltatók) a legnagyobbig (a rendszer összes szolgáltatója) állhatnak össze.

– Ezeket a szolgáltatásokat a TIMOCOM maga fejleszti, vagy harmadik felek szolgáltatásai férnek hozzá egy csatornán keresztül a platform adataihoz?

– Mindkettő helytálló. Egyrészt folyamatosan újabb alkalmazásokat fejlesztünk, és intelligens funkciókkal bővítjük ezeket. Így jött létre például a feketelista, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy a keresésből kizárják az érdektelen ajánlatokat, vagy a raktárbörze, amely gyors megoldást kínál, ha nem sikerült időben lerakodni, és köztes raktározásra van szükség. Ugyanakkor a különböző telematikai szolgáltatók GPS-adói a tracking-alkalmazásunk egyetlen áttekintő térképén követhetők (ez a tényleges előny). Megfelelő jóváhagyás esetén, ha a GPS-adatokat az API-nkon keresztül hozzárendelik az ügyfél fuvarmenedzsment-rendszeréhez, akkor ott például lehetőség van a becsült érkezési idő (ETA, estimated time of arrival) feldolgozására. Ez azt jelenti, hogy a fuvarbörze-alkalmazás (TC Truck&Cargo) minden megbízása esetében tájékoztatást tud adni arról, hogy éppen hol található a szállítmány, és számítani kell-e késedelemre. Ez növeli a biztonságot, az átláthatóságot és az elégedettséget minden érintettnél. Ezenkívül együttműködünk az ügyfeleink beszállítóival, például az UTA-val is: az útvonaltervezésbe nemcsak az UTA benzinkutakat tudjuk beépíteni Point of Interestként (POI), hanem a műhelyeiket is.

– Hogyan hatnak a cég működésére a közúti fuvarozói iparág változásai, úgymint a sofőrhiány és az üzemanyagárak emelkedése?

– Az euróövezet számos régiójában az eladói piac vevői piaccá alakult. A tartós fuvartúlkínálat miatt a speditőrvállalkozások ma már gyakorlatilag „válogathatnak” a megbízások közül. Ez a trend egyelőre fennmarad, és hatással van a szállítási díjakra, amelyek emelkednek. A raktér szűkös marad. A kereskedelem már ma is hiánnyal szembesül, mivel a gyártóktól az áru nem szállítható ki időben. Számos országban hiány van szakképzett munkaerőből, különös tekintettel a sofőrökre. A szűkös erőforrások ellenére a TIMOCOM segít abban, hogy a rendelkezésre álló kapacitásokat a legjobban lehessen kihasználni.

– Milyen előnyöket kínálnak az új ügyfeleknek?

– A felhasználóink minden, szállítmányozáshoz kapcsolódó üzleti folyamatot egyetlen rendszerben, teljes körűen digitálisan tudnak lebonyolítani és dokumentálni. A Smart Logistics Systemmel naponta több mint 750 ezer nemzetközi rakomány- és raktérajánlathoz férhetnek hozzá. Ez azt jelenti, hogy Európa-szerte mindig megtalálhatják a megfelelő rakományokat, szállítási szolgáltatókat, rövid és hosszú távon rendelkezésre álló szabad raktárhelyiségeket vagy a gyártó- és kereskedőcégek jövedelmező megbízásait. A kiterjedt biztonsági hálózatunknak köszönhetően a lehető legnagyobb biztonságot kínáljuk a nemzetközi és belföldi szállítmányozáshoz. Csak így lehet helytállni a mai nagyon változékony piacon és megőrizni a versenyképességet.

Szárnyaló számok

A fuvarjaikat a TIMOCOM rendszerén keresztül bonyolító felhasználók száma tavaly 130 ezerre nőtt. A cég árbevétele 2018-ban az előző évhez képest 10 százalékkal, 74,6 millió euróra rúgott. Az informatikai szolgáltatónak mára 43 ezer ügyfele van. A felhasználók tavaly csaknem 61 ezer tranzakciót indítottak a TC Transport Orderen keresztül, ami ötszöröse (!) a 2017-es megbízásszámnak. Jelentősen nőtt az útvonal-optimalizálás, illetve a járműkövetési funkció használata is: összesen 32,7 millió útvonalat számoltak rajta a felhasználók, és több mint 133 ezer tehergépjármű-követést töltöttek fel. A fuvar- és raktérajánlatok száma 94 millióra nőtt. A fokozódó érdeklődés a cég más területein is gyarapodást idézett elő: ma már 245 szolgáltató van jelen a TIMOCOM rendszerében.

Cégnévjegy

A hiányzó digitális megoldások nemcsak mai hajtóerők, hanem a vállalkozás létrehozásának is ez volt az alapja. Jens Thiermann szállítmányozó 1997-ben európai fuvarmegbízási platformot keresett, de amit talált, az egyszerűen nem felelt meg az elképzeléseinek és az igényeinek. Elhatározásra jutott: akkor megcsináljuk mi magunk! Így alakult meg a TimoCom Soft- und Hardware GmbH, és munkaidő után és hétvégéken elkezdtek fejleszteni egy saját fuvar- és raktérbörzét. A merész start-up mára az európai logisztikai szakma egyik legsikeresebb adatspecialistájává és IT-középvállalatává vált. A TimoCom Soft- und Hardware GmbH 2018-ban TIMOCOM GmbH-ra változtatta nevét.
A németországi központon kívül Csehországban, Lengyelországban és Magyarországon képviseletek is működnek, amelyek révén a cégnek 30 országból mintegy félezer alkalmazottja van. A cégvezetést az alapító a fiával, Tim Thiermannal osztja meg, így a vállalatot a sok éves tapasztalatok és az új perspektívák egyaránt irányítják.
A TIMOCOM-nál nemcsak a fuvarbörzében volt érzékelhető a növekedés 2018-ban, az Európa-szerte tevékenykedő IT-vállalat számára az igazi nagy ugrást a megbízáskezelésben történt digitalizáció jelentette. A cég erre az évre is a fejlődést jelölte meg követendő irányként. „A lépés, hogy fuvarozói platformból komplex rendszerré váltunk, mindenképpen eredményes volt” – értékelte a váltást Gunnar Gburek, a társaság szóvivője.