Versenyhelyzet-elemzés: Svájc kapcsolata Budapesttel

Ez a cikk a KözlekedésVilág IV. negyedéves számában jelent meg.

A függetlenségére híresen büszke kis alpesi ország nemcsak a hegyei és az azok oldalában legelésző – persze nem lila (!) – tehenek miatt került cikkünk középpontjába, hanem mert fontos gazdasági központ és számos nemzetközi szervezet székhelye is.Magyarország felől egyre kiterjedtebb légi közlekedési kapcsolatokat, a közút alárendeltségét és az egyik legjobban működő vasúti eljutást is láthatjuk.

Mintaszerű kiszolgálás

Az ország különlegessége nemcsak a négy hivatalos nyelve, hanem az, hogy még igazi fővárosa sincs, Bern csak a központi közigazgatás szerveinek a székhelye. A legnagyobb város és a gazdasági élet igazi színtere ezzel szemben a 400 ezer lakosú Zürich, a nemzetközi kapcsolatok központja pedig elsősorban Genf és környéke. A svájci városokból három érhető el Budapestről közvetlen repülőjárattal: Zürich, Genf, Basel.

A 2001-ben csődbe ment állami légitársaság,a Swissair utódja, a most már a Lufthansa csoporthoz tartozó Swiss a téli menetrendben Budapestről naponta háromszor repül Zürich repülőterére, Klotenbe. Ennek a légikikötőnek mintaszerű a kiszolgálása, a vonatok a terminál alatt állnak meg, és egészen Genfig mennek innen közvetlen járatok. A Swissair hagyományait követve a légitársaság a legolcsóbb, „Light” típusú repülőjegy vásárlása esetén már biztosít egyszerűsített fedélzeti kiszolgálást, de csak kézipoggyásszal szabad utazni, és nincs lehetőség az ülőhely előzetes megválasztására. Ez két hónapra előre 23 ezer forintos kezdőártól érhető el. Kicsivel drágábban már módosítható, feladott csomagot és ülőhelyválasztást is tartalmazó repülőjegy (Classic Economy) is választható. A Business osztály pedig ugyanilyen időtávon 77 ezer forinttól érhető el. A reggeli és esti repülők az Airbus A319/320-as családból kerülnek ki, míg a napközben repülő járat jellemzően a vadonatúj Bombardier CS-100-as típus, amit ma már Airbus A220-as néven értékesítenek. A repülési idő 1 óra 35 perc.

Villamossal határokon át

Basel annyira közel van a német–francia hármashatárhoz, hogy villamosok is járnak át a szomszédos országokba. A három ország a repülőtéren is osztozik: a EuroAirport ugyan Franciaországban található, mégsem csak a legközelebbi francia nagyvárosnak, Mulhouse-nak a hivatalos reptere, hanem Basel és Freiburg kiszolgálója is. Ide az easyJet hetente nyolcszor (vasárnap kétszer) repül, a Wizz Air pedig hetente négyszer.A repülőtérről városi busz segítségével gyorsan el lehet jutni Basel belvárosáig, és a főpályaudvarig, ahonnan Zürich és Bern is egy órán belül elérhető közvetlen vonatokkal. Az easyJet november közepén 4000–7000 forintos akciós jegyeket kínált erre az útvonalra január végi napokra, míg a Wizz Air 7000 forintos alapáron kínálja a jegyeket. Mindkét szolgáltatónál csak a kézipoggyászt tartalmazza a jegyár, a kék-lila cég esetében figyelni érdemes a novembertől élő új (kisebb méretet engedélyező) kézipoggyász-szabályozásra.

Ajándékközlekedési jegy

Az ország nyugati sarkában található Genfbe szintén az easyJet járataival lehet könnyedén eljutni. Januárban hetente négyszer, de jövő év februártól újra naponta közlekednek ide repülőgépek, amelyek átlagosan 1 óra 55 perc alatt teszik meg a légvonalban pont ezer kilométerre lévő távolságot. A genfi repülőtér érdekessége, hogy egybeépült a Palexpo rendezvényközponttal, ahol számos kiállítást és konferenciát tartanak egész évben. Ugyanúgy, mint Zürichben, itt is saját vasútállomást találhatunk, ahonnan távolsági vonatok is indulnak a Genfi-tó partjára, Lausanne és Montreux felé.A közlekedést az is megkönnyíti, hogy minden érkező utas egy óráig érvényes városi közlekedési jegyet kap ajándékba, így ingyenesen lehet trolibusszal a városközpontig eljutni. Az easyJet repülőjegyek 7–10 ezer forintos alapártól indulnak irányonként.

Budapest–Zürich vonattal

Ha Svájc kapcsán szóba kerül a közösségi közlekedés, a legtöbbeknek a vasút juthat az eszébe, a hegyekre felkapaszkodó fogaskerekű szerelvényekkel és a legnagyobb magaslatokat viaduktokkal és alagutakkal leküzdő vonalakkal. A vonatoknak azonban nemcsak a turisták, hanem az üzleti utasok és munkába járók körében is igen fontos szerepük van, ami a nemzetközi vonatok kínálatán és kihasználtságán is meglátszik. Budapestről naponta két vonat is indul Győrön, Bécsen és Innsbruckon át Zürichbe. Ezek Svájcban Buchs és Sargans állomásain is megállnak.A két vonat közül a nappali járat nem csupán az Alpok látványát kínálja menet közben, de a modern technikát is az osztrák railjeteknek köszönhetően.Ez 6.40-kor indul Budapestről, és közel 10 és fél órányi utazást követően, este 17.20-kor érkezik Zürich Hauptbahnhofra. Visszafelé a járat 10.40-kor indul Zürichből és este 21.19-kor érkezik Budapesten a Keleti pályaudvarra. A szerelvényben a másodosztályra kb. 12500 forintért, a némileg kényelmesebb első osztályra kb. 19000 forintért válthatunk nem cserélhető és nem visszaváltható jegyeket. Ha pedig erre még ráfizetünk kb. 5000 forintot, a némileg elkülönültebb és még kényelmesebb üléseket kínáló „Business” osztály is elérhetővé válik.Az első osztályú utasok utazás előtt és után üzleti várótermet is használhatnak.A railjetekben étkezőkocsi közlekedik, ahol különféle meleg ételek fogyaszthatók, de az utas ülőhelyén is felszolgálják azokat. Minden ülőhelynél elérhető a 230V-os hálózati csatlakozó, az ingyenes wifi, és az ülések többségéről látható monitorokon adnak tájékoztatást az utazási információkról. Az első osztályú utasok a végállomásokon az is használhatják indulás előtt, illetve érkezés után.

Az éjszakai Wiener Walzer EuroNight használatával nemcsak időt,a borsos árú svájci szállás árát is meg lehet spórolni. Ez a vonat 20.40-kor indul Budapestről, és reggel 8.20-ra gördül be Zürichbe – az ellenkező irányban pedig egy-egy órával később. Az éjszaki utazásra,hat- vagy négyágyas fekvőhelyre már 19000 forinttól kaphatók jegyek, az ennél nagyobb kényelmet kínáló hálókocsik ára kétágyas fülkében 28800, egyágyas fülkében 47 700 forinttól indul. Ez utóbbi ugyan már összehasonlítható a repülőjegy és a szálloda árával, de üzleti utazásnál praktikus lehet a korai érkezés. Érdemes előre foglalni, mert szinte egész évben teltházas a hálókocsi, a nyári hónapokban pedig a fekvőhelyek is hamar elfogynak.

Alárendelt közút

Svájcba ugyan Ausztrián keresztül végig vezet autópálya, de a jelentős távolság miatt kevesen szeretnek végig vezetni. Zürich Magyarországról az M1-A1 útvonalon, Németország érintésével, 11–12 óra alatt, Basel 12–13 óra alatt, míg Genf Olaszország északi részén át haladva 13–14 óra alatt elérhető. Németország kivételével minden érintett országban útdíjat kell fizetni, és a sebességkorlátozások betartásáról fixen telepített, valamint mozgó traffipaxok gondoskodnak. Svájcban ezt a kérdést egyébként is igen szigorúan veszik, így adott esetben már egy–két km/h-s túllépésért is fizetni kell.

Meglepő módon a vonatoknak és a repülőknek az autópálya ellenére sincs közvetlen „nagybuszos” konkurenciája, pedig a vendégmunkások részéről biztos volna rá kereslet. Az okot valószínűleg a svájci államnál kell keresni, amely jogi úton tette lehetetlenné a piacra lépésüket. Így maradnak a telekocsik, amelyeknél gyakori célpont Zürich, és több kisbuszos fuvarozó is kínálja a szolgáltatásait már 22 000 forinttól. Náluk telefonon is megrendelhető a háztól házig szállítás, és már kártyás fizetési lehetőséget, valamint ingyenes wifit is kínálnak. A menetidő átlagosan 12 óra. A külföldön dolgozók igényeinek megfelelően a Nyíregyháza, Miskolc térségéből induló kisbuszok a környező városokat felfűzve Budapesten keresztül haladnak, majd a nagyobb városokban rugalmasan osztják szét az utasokat. Egyedi megállapodás alapján nagyobb csomagokat is szállítanak, valamint saját törzsutas rendszerük is van.