NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

Egy kézbe került Európa egyik vezető logisztikai társasága

Egy kézbe került Európa egyik vezető logisztikai társasága

Az Ekol Lojistik A. Ş. ellenőrzése azt követően, hogy Ahmet Musul,a cég alapítója és többségi tulajdonosa a részvények 37 százalékának visszavásárlásával 90 százalék fölé növelte tulajdonrészét.

A vállalat, amely 15 európai országban, köztük Magyarországon kínál átfogó logisztikai szolgáltatásokat ezzel ismét 100 százalékos török tulajdonba került.

Az Ekol elnöke a részvényeket az Abu Dhabi székhelyű Invest AD valamint a Japánban bejegyzett SBI Holdings Inc leányvállalata, a Rigond Finance SARL társaságtól vásárolta. Az akvizíció a török versenyhatóság jóváhagyását követően lezárult. Ahmet Musul kijelentette, hogy az Ekol az elkövetkezendő időszakban folytatja növekedési céljai megvalósítását.„Továbbra is mindent megteszünk azért, hogy Európa első számú logisztikai társaságává váljunk. A részvények visszavásárlása tovább segíti azon törekvésünket, hogy az Ekol teljes mértékben munkavállalói tulajdonba kerülhessen” – hangsúlyozta.

A magyar leányvállalat további erősödést vár a változástól

Kovács Ákos, a budapesti Ekol Logistics Kft. ügyvezető igazgatója az akvizícióval kapcsolatban kifejtette, hogy a tulajdonosi szerkezet egyszerűsödése tovább gyorsítja a kft.-t támogató eddig is hatékony konszern szintű döntési folyamatokat. A magyar leányvállat a megalakítása óta eltelt alig több mint 5 év alatt minden évben kétszámjegyű növekedést tudott felmutatni. A 2018-as várható árbevétel elérheti a 16 milliárd forintot, ami a megelőző évi teljesítményhez képest kiugró, mintegy 30 százalékos forgalombővülést jelent – közölte Kovács Ákos hozzátéve, hogy a társaság 375 logisztikai szakemberével, szállítmányozási szolgáltatásaival az elmúlt évben 406 ezer tonna árut juttatott el a megrendelők által megjelölt célállomásokra. A kft. tevékenységében folyamatosan bővíti a környezettudatos fuvarozási megoldások arányát: 2018-ban a közutak terhelését és az üvegházhatású gázok kibocsátását azzal csökkentette, hogy 5000 pótkocsit vasúton továbbított.