Régi-új partner a BUD Cargo City-ben

Az idei év végén adják át a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a vadonatúj légi teheráru központot, a BUD Cargo City-t. Ehhez kapcsolódóan január végén indult a speditőrcégek számára készülő külön épület kivitelezése is.

Gőzerővel halad a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér vecsési oldalán a BUD Cargo City névre keresztelt új légiáru logisztikai központ építése. A Budapest Airport teljes egészében saját finanszírozású, mintegy 10 milliárd forintba (32,6 millió euróba) kerülő projektjének keretein belül januárban egy további épület kivitelezése is elkezdődött, ahol olyan speditőrcégek kapnak helyet, amelyek kifejezetten a légi teheráru továbbítását, szállításának megszervezését végzik. Az épület mintegy 7500 négyzetméter alapterületű raktárépülettel, az azt kiszolgáló galériaszinttel és háromszintes irodaépülettel növeli a Cargo City kapacitását.

A Budapest Airport célja a Cargo City megépítésével, hogy olyan közösségi teret hozzon létre, ahol a különböző piaci szereplők – árukezelő cégek, speditőrök, ügynökök, légitársaságok és hatóságok – egy helyen, ezáltal még hatékonyabban tudnak együttműködni a mindennapi munka során. Ebben a közösségben a Budapest Airport az elsők között köszöntheti hosszú távú partnerét, a cargo-partner Kft-t.

A cargo-partner 30 országban 130 irodával működve világszerte az info-logisztika teljes spektrumát lefedő szolgáltató, amely átfogó, partnercégekre szabott megoldást nyújt mind a légi, a tengeri és a közúti szállítmányozás, mind a raktározási megoldások terén. Az információs technológiában és az ellátási lánc optimalizálásában is speciális szakértelemmel rendelkező vállalat 25 éve működik a budapesti repülőtéren. A napjainkban már a piacvezető logisztikai vállalatok közé sorolt cargo-partner a Cargo City-be költözéssel nem kevesebb mint 1200 négyzetméter alapterületű raktárral és több mint 400 négyzetméternyi irodával bővíti kapacitását.

A BUD Cargo City várhatóan az év végén nyitja meg kapuit a bérlők számára, a speditőr épületet pedig decemberben adja át a Budapest Airport. A 10 milliárd forintos beruházás részeként a 20 ezer négyzetméteres új raktárcsarnok előtt mintegy 32 ezer négyzetméteres beton állóhely is épül, amelyen egyszerre két Boeing 747-8F típusú gépet lehet kiszolgálni.