Torma Imre emlékére

Kautz István és Saslics Elemér után a 78 éves Torma Imre is elment. Fogyatkozik a Nagy Generáció. A rendkívül szerény Torma Imre tiltakozna, ha olvashatná soraimat, és a tőle megszokott eleganciával élcelődne velem: „Már megint mit írtál, Pali!”. Hányszor és hányszor hallottam tőle ezt a mondatot, amikor az új Navigátort kézbe vette, és figyelmeztetett egy-egy általa túlzásnak ítélt rajongó megfogalmazásomra, illetve a nyilatkozók tévedéseit sem hagyta szó nélkül! Mondanom sem kell, mindig neki volt igaza, még akkor is, ha az adott helyzetben nagy hangon védtem a saját igazamat. Négy évtizedes újságíró-szerkesztő pályafutásom alatt kevés olyan művelt, olvasott és felkészült közlekedési felsővezetővel (mai szóhasználattal: topmenedzserrel) találkoztam, mint amilyen ő volt. Torma Imre a magyar közlekedés kiemelkedő és felejthetetlen egyénisége volt. Pályafutásának állomásai alapján: a Hungarocamion vezérigazgatójaként, az MKFE elnökeként és a Magyar Szállítmányozók Szövetsége (MSZSZ) főtitkáraként tartja számon a szakma. Egyetemista korában kacérkodott az újságírással is, a legendás Közgazdász diáklapban rendszeresen publikált. Sőt, mesélte egyszer, már diplomás közgazdászként az akkori Figyelőnél is eltöltött néhány hónapot mint gyakornok. A Közlekedési Minisztérium ajánlatával azonban egyetlenegy szerkesztőség sem tudott rivalizálni. Sajtó iránti figyelmét, érzékenységét azonban megőrizte, nyomdakészen tudott nyilatkozni, és kényes volt a stílusra, a nyelvtani hibákra. Erről tudnának mesélni egykori munkatársai. A Tóth Lajosnak adott életút-interjújában úgy fogalmazott: „közgazdasági főosztályvezetőként kerültem a Hungarocamionhoz 1973-ban, ahol különféle beosztásokban még további 22 évet töltöttem”. A Hungarocamion volt számára az örök szerelem. Nemcsak őt, hanem az egész szakmát meglepte, amikor bejelentették a vezérigazgatói kinevezését, s hazarendelték Londonból. A cégalapító, nemzetközi szaktekintély Mezei Gábor után átvenni a vállalat vezetését nem volt könnyű feladat. Őszintén beszélt arról az említett interjúban, hogy „bőnek” érezte Mezei Gábor „kabátját”.

A közúti fuvarozás európai élvonalába tartozott akkor már az 1966-ban alapított Hungarocamion, miközben a monopóliumhelyzetének folyamatos csökkenésével egyre erőteljesebbé vált a gazdasági rendszerváltás időszerűsége. Megváltoztak a működési feltételek, és megjelentek a hazai magánfuvarozók is. Ebben a helyzetben kellett megőriznie piacvezető helyét a társaságnak, ami a nyolcvanas évek második felében még sikerült, de a rendszerváltás után már kevésbé. Torma Imre vezérigazgatói éveinek egyik nagy sikere a DHL-vegyesvállalat és az önálló speditőrcégek (Eurogate, Hungarocargo) megalapítása. Mezei Gábor méltó utódává vált az évek során, és Magyarország szégyene, hogy nemzetközi ismertségét, kapcsolatrendszerét és tapasztalatait a Hungarocamion máig vitatott privatizációjakor nem kamatoztathatta. „Megszenvedtem a Hungarocamion utáni időszakot” – mondotta, de a régi kollégák és barátok – mindenekelőtt Gyurkovics Sándor – segítették, s elfogadta Kautz István ajánlatát. Ő lett a Magyar Szállítmányozók Szövetségének főtitkára, és ezt a tisztséget 15 éven keresztül töltötte be. Az ő nevéhez fűződik az MSZSZ szakmai és érdekvédelmi működésének kialakítása. Az egykori fuvarozó a szállítmányozók érdekeit képviselte – minden esetben rendkívül korrekt és főleg szakmai alapon. Sokszor támadták is ezzel, mondván, hogy eddig az asztal másik oldalán ült. Ez őt nem zavarta, számára mindig a saját lelkiismerete volt a mérvadó. „Köszönettel kell megemlítenem, hogy nagyon hasznos másfél évtizedet töltöttem el a szövetség képviseletében, programjai kidolgozásában és végrehajtásában. Elismerték a munkámat, életműdíjat is kaptam a szállítmányozóktól. De 70 éves koromban mégis a visszavonulás mellett döntöttem” – összegezte interjújában, amelyet azzal szeretnék kiegészíteni, hogy amikor a Navigátor bekötött évfolyamait vagy a közös munkánkat, a négykötetes Nemzetközi Szállítmányozást veszem a kezembe, mindig Torma Imrére gondolok. Így lesz ezután is. Isten veled, Imre, nyugodj békében!