Közúti fuvarozással versenyképes, menetrendszerű tehervonatok Rotterdamba

Ez a cikk a NavigátorVilág novemberi számában jelent meg.

Megkezdte menetrendszerű közlekedését az Európa legnagyobb tengeri kikötőjét, Rotterdamot a budapesti Rail Cargo Terminal – BILK logisztikai központtal összekötő projektvonat. Ezzel egy éven belül a negyedik nemzetközi árufuvarozási vonatprojektjét indította útjára a Rail Cargo Group, amely immáron öt, Közép-Európát érintő európai vasúti árufuvarozási korridoron biztosít gyors és tervezhető fuvarozási kapcsolatot a régió és Nyugat-Európa piacai között.

Hernád Ágnes, a Rail Cargo Operator – Hungaria ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a mintegy 1400 kilométeres távot a vonat köztes megállók nélkül, egy nap alatt, a közúti fuvarozással szinte megegyező idő alatt teszi meg. Az új útvonalnak köszönhetően jelentősen lerövidül a terminálok közötti fuvarozási idő, kiszámíthatóbbá válik az ellátási lánc, és csökken a környezetterhelés. Az ügyvezető igazgató rámutatott, hogy a Magyarország legnagyobb bimodális terminálja és a rotterdami kikötő közötti összeköttetés olyan kedvező fuvarozási alternatívát kínál, amely még a kamionos cégek számára is vonzó. A 22 vagonból álló szerelvények kapacitásának egy részét közúti fuvarozócégek kötik le, hogy félpótkocsijaikat sofőrök utaztatása nélkül juttathassák el a kikötőbe. A pótkocsikat Rotterdamban vontatókra akasztják, hogy közúton folytassák útjukat. A vonat fennmaradó kapacitásával tengeri és tankkonténereket szállít, amelyek egy részét a kikötőben behajózzák tengeren túli célállomások felé.

Összeköttetés Nyugat- és Délkelet-Európa között

A menetrend szerinti járat elindításával a Rail Cargo Group a „Válaszd a vasutat, csökkentsd a széndioxid-kibocsátást!” jelmondat jegyében kíván hozzájárulni a nagyforgalmú kikötő és a budapesti terminál közötti fuvarozás ökológiai lábnyomának kisebbítéséhez. A BILK terminálra Rotterdamból érkező, nem magyarországi rendeltetési célú küldeményeket a Rail Cargo Group projektvonatai továbbíthatják vasúton Románia, a görögországi, törökországi és olaszországi célállomások, illetve a déli tengeri kikötők felé. Ezáltal a vonatrendszerek nemcsak Magyarországot kapcsolják össze Hollandiával, hanem egész Nyugat-Európát Dél- és Délkelet-Európával – hangsúlyozta Hernád Ágnes. Az első vonatok rakománya főként vegyipari termékekből és kereskedelmi árucikkekből állt. A megbízók tapasztalatai kedvezőek, amelyek alapján az ügyvezető igazgató a projektvonat iránti igények növekedésére és a közlekedési gyakoriság növekedésére számít.

A projektvonatok megfelelnek a várakozásoknak

A projektvonat-rendszerek legújabb ügyféligények szerinti újjászervezését, a dinamikus, gyorsan változó üzleti környezetnek megfelelő kialakítását a Rail Cargo Hungaria egy évvel ezelőtt kezdte meg. A Maria Th eresia elnevezésű projektvonat a cseh és a dél-lengyel iparvidékről szállít termékeket a budapesti régióba (elsősorban a csepeli Szabadkikötőbe), a Balkan Express néven futó járat a Nyugat-Európa országaiból származó árut Magyarországon és Szerbián keresztül Görögországig és Törökországig fuvarozza, míg az idén szeptemberben indult Multigroup elnevezésű vonatrendszer a magyarországi termelőüzemek áruit, illetve a nyugatról hozzánk érkező tranzitfuvarokat juttatja el Bukaresten keresztül Ploiestibe, illetve a bulgáriai Stara Zagorába. Valamennyi projektvonat kiemelt szervezés révén nagy földrajzi távolságokat hidal át a korábbiaknál lényegesen rövidebb fuvarozási idővel. A projektvonatok növelik a szállítmányok tervezhetőségét, és tiszta, versenyképes fuvarozási alternatívát kínálnak a közúti megoldással szemben.

MEGÚJULT AZ RCH HONLAPJA

A Rail Cargo Hungaria (RCH) erős és egyedi vállalatként kíván jelen lenni a vasútlogisztikai piacon. Ez a cél vezérelte a társaságot új honlapja kialakítása során is, amely az rch.railcargo.com oldalon már elérhető a látogatók számára. A Rail Cargo Group teljeskörűen megújult vállalati honlapjának (railcargo.com) egységes felépítését és dizájnját követték az új weboldal elkészítése során. Modern, jól kezelhető, átlátható, háromnyelvű, és legfeljebb három kattintással elérhető a keresett információ – ezek az új honlap legfőbb ismérvei.