NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

Kínai újév a logisztikában

Kínai újév a logisztikában

A Kínai Újév és a hozzá kapcsolódó ünneplés kétségtelenül a világ legkomolyabb logisztikai feladatai közé tartozik. Az eseménysorozat idén február 5-én veszi kezdetét, a kínai logisztikai vállalatok számára az év ezen része jelenti a legnagyobb kihívást. A legjelentősebb kínai ünnep – a holdújév és a hozzá kapcsolódó tavaszünnep – hatalmas embertömegek utaztatását foglalja magában az egész év folyamán.

 Az idei évben a nemzeti ünnep hivatalos dátuma, az ún. aranyhét, február 4. és február 10. közé esik.Valójában ebben az időszakban két héten keresztül hatalmas embertömegeket szállítanak végig Kínán keresztül. Az emberek visszatérnek szülővárosaikba, nem csak Kínán belül, de külföldről is;több tíz millió kínai utazik száz meg száz kilométert azért, hogy láthassa szeretteit.Ezek a látványos transzferek minden évben egyaránt hatással vannak a személy- és a teherszállításra is.

Az ünneplés összesen 15 napig tart. Ez idő során a legtöbb kínai cég és gyár zárva tart, sőt, a tengeri szállítmányozási vállalatok is felfüggesztik szállításaik egy részét. „Az ünnepek előtti hetekben a kínai exportőrök maximális kapacitással termelnek, így próbálják teljesíteni a megnövekedett igényeket” – árulta el Tompos Zoltán, a Liegl&Dachser Hungary ASL üzletágának sales managere. „Áruikat még az ünnep kezdete előtt el akarják indítani, hiszen két hét raktározás súlyos veszteségeket jelentene. Ez a helyzet okozza a repülőterek, kikötők zsúfoltságát, a légi és tengeri fuvardíjak ideiglenes emelkedését és a jelentkező kapacitáshiány miatt a szállítási időnövekedését” – folytatja Tompos.

Fontos tudni, hogy ez egy mozgó ünnep, ami minden naptári évben más dátumra esik, így azoknak, akik nem tervezik meg előre szállításaikat, nagyobb összeget kell fizetniük, de az is elképzelhető, hogy egyáltalán nem szállíthatnak részükre.

Különösen a tavaszi ünnepek felé közeledve érdemes jó előre megrendelni az árukat Kínából, és egy megbízható logisztikai cég szolgáltatásaira támaszkodni. Egy tapasztalt logisztikai szolgáltató képes lerövidíteni a Kínából érkező szállítmányok szállítási idejét – ami általában 4-6 hétig tart – 21 napra.„Ebben az időszakban felértékelődik a konténerek vasúti szállításának lehetősége” – teszi hozzá Tompos.„A néhány éve indult szolgáltatás révén a magyar kereskedők három hét alatt termékeikhez juthatnak. A vasúti fuvardíjak drágábbak ugyan, mint a tengeri szállítás, de a tranzitidő felére csökkenése jelentős előnyöket biztosít az egész gazdaság számára” – állítja Tompos.

A Dachser intelligens logisztikai megoldásokkal dolgozik, és 17 telephellyel rendelkezik kínai területen. Közel 600 alkalmazottat foglalkoztatnak itt, ami lehetővé teszi a vállalat számára, hogy hatékony és biztonságos szállítást biztosítsanak, akár légi, akár tengeri, akár vasúti szállításról legyen szó.