Fennakadás a kínai eredetű ruházati termékek hazai vámolásában

Fennakadás a kínai eredetű ruházati termékek hazai vámolásában

Ez a cikk a NavigátorVilág szeptemberi számában jelent meg.

Tavaly még büszkén nyilatkozott a Nemzetgazdasági Minisztérium arról, hogy özönlik a kínai áru Magyarországra, 10 százalék felett növekedett a nálunk vámolt kínai áruk értéke, amelyeket aztán túlnyomórészt más tagállamokban értékesítettek. Sajnos a magyar állam örömében nem osztozott az OLAF: vizsgálataik során megállapították, hogy az a büszkén vállalt tény, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szakemberei percek alatt elvégezték a vámkezelést, és a rakomány gyorsan továbbindulhatott, nem utal kellő alaposságra és körültekintésre egy akár több száz tételszámú árut is tartalmazó konténer esetén. A kereskedők által bevallott és a NAV által jóváhagyott áruértékek megalapozottságát az OLAF kétségbe vonta.

Tekintettel arra, hogy ilyen esetben jelentősen, az elmaradt vélelmezett vámbevétel akár teljes összegére is megbüntethetnek egy tagállamot, a magyar állam gyorsan lépett: az OLAF által elvárt referenciaárak alkalmazását rendelte el a vámvizsgálatban az összes ruházati árut (61–64-es árucsoport) tartalmazó konténerre, és hatósági vizsgálatokat kezdeményezett a vámkezelésben közreműködő ügynököknél. Már az első konténerek esetében sok millió forintos különbözeti biztosítékot állapítottak meg, amelynek mértékét jelzi, hogy az importőrök ezek után több esetben elálltak az átvételi szándékuktól, sőt, sokuk egyik napról a másikra elérhetetlenné vált. Közben pedig a korábban rendelt konténerek sorra csak érkeztek a budapesti konténerterminálokra. Értesüléseink szerint nagyjából 650 konténer ragadt be itthon emiatt, további 2300 Koperben és Pireuszban, amelyeket 90 napra a terminálokon „átmeneti megőrzési raktárba” helyeztek, gyakorlatilag tároltak.

Ha 90 nap alatt egy őrzött konténer sorsát nem rendezik, akkor a 91. napon a vámosok felnyitják azt, és rendelkeznek a sorsáról, ami a megsemmisítéstől (elégetéstől) kezdve, a kényszerértékesítésen át, a karitatív célra való felajánlásig terjedhet. A konténerek nagyobb része azért felszabadul ilyen-olyan módon. Az esetek harmadában úgy, hogy a vámügynök és a hatóság közös nevezőre jut, az importőr pedig kifizeti a megállapított összegeket, a vám és esetleges áfa mellett a fuvar- és tárolási díjakat is, a kétharmadában pedig a termináli, fuvar- és speditőrdíjak megfizetése és esetleges átrakás után más tagállamba szállítják át az árut „olcsóbb vámolás” reményében. Az EU képviselői azonban nyomatékosan jelezték minden uniós vámszervnek a magyar példa alapján, hogy mire számíthat az a tagállam, amelyik „nem kellően dokumentált” módon, azaz szinte bemondásra, a „tisztességes ár” töredéke alapján állapítja meg a vámértéket… Aki ebben a történetben igazán rosszul járhat, az a magyar állam. Hasonló okból Brüszszel 2 milliárd eurót (!) követel a britektől.

Abban az ügyben az OLAF leírta, hogy például a női nadrágok esetén az áruk értékét átlagosan 0,91 €/kg-ban adták meg a kínai importőrök, miközben a pamut világpiaci ára akkor 1,44 €/kg volt, a más tagállamokban vámolt női nadrágok átlagára pedig 26 €/kg. A vita hasonló lehet most is, tekintettel arra, hogy nagyon nehéz objektíven megállapítani, hogy a volumen, minőség, modellek közötti különbségeket miképp lehetne figyelembe venni egy-egy kategórián belül az áru értékének megállapításakor. A magyar állam az esetleges büntetést kifizetni, vitatni és áthárítani tudja (valamilyen arányban). Félő, hogy áthárítás esetén a vámügynököknek főkötelezettként helyt kell állniuk az eltűnt megbízóik helyett a konténerekben lévő áruk közterheiért. A jövőre nézve információnk szerint a kínaiak döntő része szeretne továbbra is Magyarországon vámkezelni, és a magyar államnak is érdeke, hogy maradjon nálunk ezen forgalmak vámolása. Ugyanakkor nyilván meg kell felelni az uniós elvárásoknak is, tehát egy transzparens iránymutatást kellene adni a kínaiak és az EU felé az áruérték megállapítására.