NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

Bemutatkozott az új MAN Lion’s City

Bemutatkozott az új MAN Lion’s City

Ez a cikk a KözlekedésVilág II. negyedéves számában jelent meg.

Az európai városok kedvelt helyi járatos járműcsaládja több magyarországi nagyvárosban is szép számmal szerepel a közlekedési vállalatok flottájában. Budapesten az agglomerációs forgalomban dízel üzemmel, több vidéki városunkban CNG (sűrített földgáz) hajtással szállítják nap mint nap utasok százezreit.

 Minőségi kategória

Bármennyire is népszerű ez a típus, úgy tűnik, eljött az ideje, hogy megjelenjen a piacon az új MAN Lion’s City járműcsalád. Tavasszal az MAN Nürnbergbe invitálta a szaksajtó képviselőit a bemutatóra, ahol egy rövid tesztúton ki is lehetett próbálni mind a szóló, mind a csuklós kivitelt.A most bemutatott közösségi közlekedésre fejlesztett járművek számos olyan újdonságot vonultatnak fel, amelyek megfelelnek a kor kihívásainak. Elsődleges szempont volt a fejlesztésnél – a biztonság javítása mellett– a fokozott kényelem és a takarékosság, így egy igazán tetszetős, mindenben új tervezésű, már az első benyomások alapján is minőségi jármű készült el az MAN gyártósorain.

Ami a külső megjelenést illeti, az első, ami feltűnő, a nagyméretű ablakok, amelyeknek köszönhetően rendkívül világos a belső tér. Új formatervet kapott a jármű eleje az új LED fényszórókkal, és eltér az előző típustól a hátsó traktus kialakítása is. A csuklós modell utasterébe lépve, a korábbinál szélesebb ajtókon feltűnő a világos színek használata.A tér kialakítása harmóniát sugall, az utastér világítása rejtett megoldást kapott. A leendő utasok bizonyára értékelik majd, hogy mindkét oldalon teljes értékű páros üléseken foglalhatnak helyet. Az állva utazók számára új fejlesztésű, kényelmesebb fogást biztosító kapaszkodók állnak rendelkezésre, méghozzá sok helyen a járműben, könnyen hozzáférhető módon elhelyezve.Ezekre szükség is van, hiszen a kéttengelyes szóló kivitel 28 ülő és 75 álló utast szállíthat, valamint két kerekesszékes helyet is kialakítottak a középső ajtóval szemben. Azoknál az ajtóknál, amelyek közelében mozgássérült számára alakítottak ki utazóhelyet, a fel- és leszállást segítő rámpa automatikus mozgatású. A belső világítás LED technikájú, csakúgy, mint a jármű összes világítóberendezése. A plafonra előre és hátra is vetítő információs monitorokat lehet elhelyezni. Sok helyen található USB csatlakozó az utasok mobil eszközeinek töltésére. Mind a csuklós, mind a szóló kivitel végig alacsonypadlós, a csuklós járműveknél a középső harmonika is részben fényáteresztő.

Több, mint ráncfelvarrás

Az új Lion’s City nem csupán ráncfelvarráson esett át, számos műszaki újdonságot tartalmazó, új tervezésű járműről beszélhetünk.Új járműhöz új erőforrás is jár, így teljes a kép.A D15 jelölésű, soros hathengeres, 9 literes motor – amely csak SCR technikával és fix geometriás turbófeltöltővel teljesíti az immár legszigorúbb Euro6d normákat is, bevezetése 2019. szeptember – 280, 330 és 360 lóerős kivitelben készül. Tehát már az MAN-is beállt abba a sorba – ez már a tavalyi tehergépjármű-bemutató programon is látható volt –, hogy ahol csak lehet, igyekeznek megszabadulni a rendkívül bonyolult és gyakori meghibásodásokra hajlamos kipufogógáz-visszavezetéses EGR rendszertől. A 330 lóerős motor csúcsnyomatéka 1400 Nm, amely hihetetlenül tág tartományban, 900–1600 fordulat/perc között rendelkezésre áll. Az új erőforrás különlegessége az Efficient Hybrid megoldás, amely egy egészen egyedi kivitelű, beépített start-stop rendszer.Ez gyakorlatilag egy kisfeszültségű, 48 volton üzemelő rásegítő, úgynevezett gyenge (mild) hibrid hajtás. A kihajtótengelyre a lendkerék elé egy nagy átmérőjű elektromotort integráltak, amely képes a mozgási energiát elektromos árammá alakítani, a járművet mozgatni, és ez szolgál a belsőégésű erőforrás indítómotorjaként is. Az új megoldás lényege, hogy megállásnál és elindulásnál a dízelmotor leáll, a hajtáshoz szükséges energiát a tetőn, a motor felett elhelyezett kisméretű energiatárolók biztosítják. Álló helyzetben ugyanerről a forrásról üzemel a jármű teljes világítása is. E technikai megoldásnak köszönhetően a gyártó 16 százalékos üzemanyag-megtakarítást ígér, és további előny, hogy a városi dugóban és a megállókban immár nem pöfög feleslegesen az új Lion’s City. Haladás közben a ZF jól bevált hatfokozatú automatizált váltója biztosítja az optimális használatot. A takarékos üzemeltetés érdekében jelentős súlycsökkentést is végrehajtott a gyártó.A kéttengelyes, 12 méteres változat 1130 kilogrammal könnyebb a korábbi típusnál. Az első futómű független kerékfelfüggesztést kapott, ami rendkívül jó hatással van a jármű stabilitására és kényelmére.

Méltó utód

Az MAN autóbuszai mindig is kényelmes munkahelyet biztosítottak ajárművezetőnek. Nincs ez másként az új Lion’s City vezetőállásával sem. A sofőrülés számos módon állítható és rendkívül jó tartást biztosít. A kormánykerék állításánál – ahogyan ez a városi járműveknél előírás is – a műszeregység és az ajtónyitót tartalmazó panel együtt mozognak. A műszeregység a megszokott analóg mutatókat tartalmazza, azonban a középső tft monitor immár színessé vált. Maga a vezetőállás tágas, több rekesz és tároló áll a vezető rendelkezésére, így már egy másfél literes vizes palack is biztonsággal elhelyezhető.Az új Lion’s City autóbuszt rendkívül könnyű vezetni. Az irányváltásra és a sebességváltó aktiválására a jól megszokott tárcsa áll rendelkezésre. A start-stop rendszer semmilyen külön vezetői trükköt nem igényel, automatikusan teszi a dolgát. Az automatizált váltó finoman dolgozik, az átmenet a villanyhajtás és a dízelmotor bekapcsolódása között nem érezhető. A jármű rendkívül fordulékony, a kezelőszervek jól áttekinthetők és kézre esnek. Az új külső tükrök kiváló rálátást biztosítanak a jármű környezetére, ebben segít még az óriási, egészen alacsonyra húzódó szélvédő is. A tolatást hátsó kamera könnyíti meg. A belső utasfigyelő tükör több részben osztott, segítségével a teljes utastér megfigyelhető. A hátsó ajtók fölé kamera került, a felső konzolon elhelyezett monitoron kísérheti figyelemmel a vezető az utasok fel- és leszállását.

Az új Lion’s City – amely szóló kivitelben 12, csuklósban pedig 18 méter hosszú, több variációban rendelhető ajtóképlettel készül – mind az utasok, mind a járművezető számára egy kényelmes, jól használható éstakarékosnak ígérkező jármű, méltó utódja lehet az elődmodellnek.

Megújuló turistabusz

A nürnbergi bemutató jó alkalmat nyújtott arra is, hogy a meghívottak kipróbálhassák az MAN folyamatosan megújuló autóbusz-kínálatának csúcsát jelentő Lion’s Coach luxusturistabusz modelljeit is. Ezt a szériát tavaly mutatták be, így itt volt az ideje, ha rövid úton is, de kipróbálni a járművet.Elegáns külső és bézs színekkel operáló, rendkívül magas minőséget képviselő, kellemes belső kialakítás jellemzi ezt a járműcsaládot. Természetesen a legújabb biztonsági előírásoknak megfelelő járműben – az új borulási szabványt a tavalyi modellévben kezdték az autóbuszoknál alkalmazni –az elektromos tüzekre érzékeny helyeken automata füstérzékelő és a motortérben automatikus tűzoltó-berendezés is helyet kapott.

Nemcsak az utasok helye kényelmes, hanem a gépkocsivezető munkahelye is első osztályú. Az automatizált rendszereknek köszönhetően a Lion’s Coach vezetése rendkívül egyszerű. A kipróbált modellt a D26-os, 12,5 literes motorcsalád 460 lóerős változata hajtotta a 12 fokozatú automatizált Tip Matic váltón keresztül. Az MAN új motorjaira jellemzően, ennél a típusnál is rendkívül tág tartományban áll rendelkezésre a legmagasabb forgatónyomaték, 930–1350 percenkénti főtengelyfordulat között egyenletesen képes azt leadni. Emiatt jó fogyasztást ígér ez a jármű is, amelyhez hozzájárulhat az Efficient Cruise fantázianévre hallgató, terepkövető sebességszabályozó automatika és a hozzá kapcsolódó szabadonfutó berendezés is. Mindezek kombinációja egy vélhetően alacsony költségekkel üzemeltethető, minden igényt kielégíteni képes luxusautóbuszt jelent, amely két- és háromtengelyes változatban is készül.

Szöveg és fotók: Alföldy Miklós

 A TGE minibuszváltozata

Az újdonságok sorából az MAN életében a legújabb szegmenst, a kisáruszállítókat képviselő TGE család minibuszváltozata sem maradhatott ki. A rugalmas kialakítás itt is előnyként jelentkezik, választható automatikus működtetésű tolóajtó, számos ülés-elrendezési variáció, de még kerekesszék beemelésére szolgáló szerkezet is illeszthető a TGE modellekhez.