Stratégiai szerepvállalás a mozdonyvezetői képzésben

Stratégiai szerepvállalás a mozdonyvezetői képzésben

Ez a cikk a NavigátorVilág májusi számában jelent meg.

A magyar vasúti ágazatban állandósult a probléma: a vasúttársaságok küzdenek a mozdonyvezetői hiánnyal. Ennek hosszú távú megoldása egyre égetőbb. A Rail Cargo Hungaria ezt az utánpótlás folyamatos biztosításában látja, ezért saját erőből önálló mozdonyvezetői gyakornoki programot indított. A képzésről, illetve azzal összefüggésben a vállalat átfogó utódlásmenedzsment-programjáról Vincze Teodóra HR-igazgató nyilatkozott lapunknak.

„Az elmúlt évek során több vasútvállalat összefogásával útnak indultak mozdonyvezetői gyakornoki képzések, amelyekbe az RCH becsatlakozott. A mozdonyvezetői hiány pótlásának újabb lépéseként azonban úgy éreztük: szükséges saját erőből is egy önálló gyakornoki programot indítani, hogy a kiképzett kadétokból folyamatosan biztosíthassuk a fuvarigények teljesítéséhez szükséges mozdonyvezetői kapacitást. A képzésre több, mint 300 fiatal jelentkezett. A többlépcsős kiválasztási folyamat és a rendkívül szigorú orvosi alkalmassági vizsgálat után végül az április végén indított mozdonyvezetői gyakornoki program keretében 31 fő kezdhette meg tanulmányait. Ez fontos lépés volt, de nem elegendő, mivel társaságunk folyamatosan bővíti saját vontatási képességét. Ősszel újabb program indítását tervezzük, így idén összesen 60 gyakornok – amely a jelenlegi mozdonyvezetői létszámunk több mint 30 százaléka – kezdheti meg támogatásunkkal a felkészülést választott hivatására. Reményeink szerint 2019-ben már a saját csapatunkat erősítve állnak majd szolgálatba. Emellett a Rail Cargo Hungaria a tudatos jövőtervezés jegyében a mozdonyvezetők mellett további kulcsmunkakörökre, kocsivizsgálókra és árufuvarozási operátorokra is kiterjesztette utánpótlási programját.

Törekszünk arra, hogy vonzó alternatívát kínáljunk a fiatalok számára a pályaválasztás során. A lehető legfiatalabb korosztályt, a középiskolásokat is szeretnénk elérni, hogy felkeltsük az érdeklődésüket a vasúti árufuvarozás iránt. Ezt a célt szolgálja az az ösztöndíjprogram is, amelyet a Dunaújvárosi SZC Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskolával indítottunk. Ennek keretében a tanulmányi eredmény függvényében ösztöndíjat biztosítunk számukra, és finanszírozzuk a programban részt vevő diákok extra németóráit. Bevonjuk őket a munkavállalóink számára szervezett szabadidős programokba, illetve szakmai gyakorlati lehetőséget kínálunk nekik a Rail Cargo Groupon belül. Így már a középiskolai évek alatt kialakul a kötődés a vállalatcsoporthoz, illetve a vasúti árufuvarozás területéhez. Jelenleg 4 szakképzési központtal állunk kapcsolatban, de ezt a jövőben folyamatosan bővítjük, hogy minél több fiatallal megismertethessük azokat a lehetőségeket, amelyek miatt az RCH mint vonzó munkáltató jelenik meg a munkaerőpiacon.

A végrehajtói munkakörök mellett kiemelt figyelmet fordítunk a szakértői munkakörök utánpótlásának tudatos tervezésére is. A nemzetközi gyakornoki programunk ötödik évfolyamát indítottuk útjára tavaly ősszel. Minden alkalommal óriási az érdeklődés a fiatalok részéről, hiszen a szakmai ismeretek mellett a program során fejleszthetik nyelvi képességeiket is, részt vehetnek önálló projektekben, és megismerhetik valamennyi részterület feladatát és működését is. A gyakornokok 4 hónapot töltenek el anyavállalatunknál Bécsben, ahol konszernszintű kapcsolatokat építhetnek ki, így lehetőségük van nemzetközi karriert is építeni.

Büszkék vagyunk arra, hogy vállalatunk 2015-ben az elsők között kapcsolódott be a duális képzésbe, együttműködve a Budapesti Gazdasági Egyetemmel. Jelenleg már 11 duális képzésben részt vevő hallgató választotta társaságunkat gyakorlati helynek. Folyamatosan szélesítjük a szakmai partnerség körét a felsőoktatási intézményekkel: a Budapesti Gazdasági Egyetem mellett a Debreceni Egyetemmel, a Kodolányi János Főiskolával, a Dunaújvárosi Egyetemmel és a győri Széchenyi István Egyetemmel is szoros és folyamatos az együttműködés.

A munkaerő toborzása mellett annak megtartása legalább ugyanolyan mértékben hangsúlyos a Rail Cargo Hungaria számára. Éppen ezért törekszünk arra, hogy munkáltatóként vonzó feltételeket (stabil nemzetközi háttér, versenyképes bér és kiemelt mértékű juttatási csomag, folyamatos képzési lehetőségek, a munka és magánélet megfelelő egyensúlyát támogató munkaidő-beosztás) biztosítsunk kollégáink számára. Célunk ugyanis, hogy aki csatlakozik csapatunkhoz, szeressen nálunk dolgozni. Érezze, hogy felkészültségére, tudására, elkötelezettségére értékként tekintünk, munkájára pedig teljes pályafutásán keresztül számítunk.”