NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

Kimaxolták 2017-et

Ez a cikk a NavigátorVilág márciusi számában jelent meg.

A Kühne+Nagel 2017-es üzleti beszámolója szerint minden területen óriási előrelépést és eredményeket ért el. Az integrált üzleti modellnek köszönhetően markáns a mennyiségi növekedés minden üzletágban, a nyers eredmény rekordként 7,023 milliárd CHF-ra nőtt (+7,2%), ugyanígy a tiszta nyereség 740 millió CHF (+2,8%), tehát a korábbinál nagyobb osztalék kifizetésére képes.

Detlef Trefzger, a Kühne+Nagel International vezérigazgatója szerint 2017 újabb sikeres év a Kühne+Nagel számára. „Következetes üzleti stratégiánknak hála erős mennyiségi növekedést és a nyers eredmények egyértelmű emelkedését értük el. Újra megmutatkozott az integrált üzleti modellünk erőssége: az egyes üzleti területekre jellemző nehéz keretfeltételek hatását bőven kompenzálta, hogy más ágazatokban növelni tudtuk a nyereségességünket. A digitális megoldásaink révén pedig sikerült tovább növelni a hatékonyságunkat és az ügyfélhaszont.

Az elmúlt üzleti év egyik legfontosabb mozzanata a négy zökkenőmentes akvizíció volt, amivel megerősítettük pozíciónkat a romlandó áru, valamint a gyógyszeripari és egészségügyi logisztika területén” – sorolta a sikertényezőket, majd hozzátette: a technológiára és adatokra épülő megoldásokkal indított új stratégiai programjuk további jövőbeni sikereket garantál a cégcsoport számára. A tengeri fuvarozásban 7,5 százalékos mennyiségi növekedést értek el, és tovább bővítették piaci részesedésüket. A 4,4 millió TEU kezelése kereken 300 ezerrel több konténert jelent, mint az előző évben, és ez csak hangsúlyozza a vállalat globális vezető pozícióját. Különösen erős mennyiségi növekedés mutatkozott a belső-ázsiai és az USA-viszonylatokban.

További erős pont volt a hűtőkonténeres szállítás, amely 25 százalékkal nőtt, illetve a gyűjtőszállítmányozás, ahol több, mint 2 millió köbmétert könyvelhettek el. 2017-ben ismét jelentősen felgyorsult a konszolidáció a konténeres vonalhajózásban. Több szegmensben is árrésnövekedésre került sor, amelyet az I–II. negyedévben csak részben és késleltetve lehetett áthárítani az ügyfelekre. A vállalat által elért mennyiségi és termelékenységi növekedés nem teljesen kompenzálta az árrésre nehezedő nyomást. Az EBIT a tavalyival szemben 7 százalékot viszszaesett, miközben a nyers eredményhez viszonyított EBIT, az átváltási ráta 29,2 százalékkal továbbra is magas, és az ágazatban vezető színvonalon mozog.

2017-ben ragyogó eredményt értek el a légi fuvarozásban. 20,4 százalékkal nőtt a tonnatartalom, ezzel együtt kétszer erősebben nőtt, mint az egész piac, ami a maga mintegy 10 százalékával a legnagyobb emelkedést jelenti 2010 óta. Az ipari ágazatokra specializálódott ajánlataikkal jelentős volt a növekedés a gyógyszeripari, az egészségügyi, valamint a repülőgépgyártási logisztikában. Két nemzetközi piacvezető cég (Kenya, USA) átvételével tovább erősítették globális vezető szerepüket a romlandó áru piacán. Az átlagos mennyiségi növekedés a következetes költségkontrollal és a termelékenység növelésével karöltve az EBIT 5 százalékos emelkedését vonta maga után. A 30,2 százalékos átváltási ráta az előző év magas színvonalát követi.

A közúti fuvarozásban is következetes stratégiát követett a vállalat, ami újfent kitűnő eredményeket hozott. A nettó forgalom 7,6 százalékkal, a nyers eredmény 6,4 százalékkal nőtt. Az EBIT az előző évhez képest 75 százalékkal javult. Ugyancsak sokat javított az eredményeken a mennyiségi növekedés a darabáru, a komplett rakományok és az intermodális fuvarozás területén, kiváltképp a gyógyszeripar, az egészségügy és az e-kereskedelem ügyfelei számára nyújtott specifi kus szolgáltatások révén. Elsősorban az autóipar, a high-tech, a repülőgépgyártás, a gyógyszeripar, az egészségügy, valamint az e-kereskedelem területén értek el nagy sikereket a szerződéses logisztikában a komplex ellátásilánc-megoldásoknak köszönhetően.

Ezeken a területeken döntő fontosságú új üzleteket nyertek, és tovább bővíthették szolgáltatási palettájukat is. A két vezető gyógyszerlogisztikai cég (Olaszország, Törökország) integrációja további növekedési dinamikát jelent ezen a területen. A nettó forgalom 7,8 százalékkal, a nyers eredmény 10,5 százalékkal, az EBIT 9,5 százalékkal nőtt. Ügyfelei számára a Kühne+Nagel 10,6 millió négyzetméternyi raktár- és logisztikai területen munkálkodik, ami 600 ezer négyzetméterrel több, mint tavaly volt.

2017-ben 18 594 millió CHF nettó forgalmat értek el, ami 12,5 százalékkal több, mint az előző évben volt. Mindez a tengeri és légi fuvarozásban tapasztalt árrésnövekedésre és főleg az összes üzleti területen mutatkozó szignifikáns mennyiségi növekedésre vezethető vissza. Az amerikai régióban (Észak-, Közép- és Dél-Amerika) 14,2 százalékkal nőtt a nettó forgalom, az Ázsia-Csendes-óceán térségben 12,9 százalékkal, az EMEA-térségben (Európa, Távol- és Közel-Kelet, Közép-Ázsia, Afrika) 11,8 százalékkal. 2017-ben 7023 millió CHF nyers eredményt értek el, ami 7,2 százalékos javulás tavalyhoz képest. Az amerikai régióban 9,1 százalékkal, az Ázsia-Csendes-óceán térségben 6,8 százalékkal, az EMEAban pedig 6,8 százalékkal nőttek az eredmények. Az adózás előtti eredmény 1150 millió CHF-re, 3,6 százalékkal nőtt, a tavalyihoz viszonyítva.

Itt az EMEA-térség részesedik leginkább a gyarapodásból: 675 millió CHF-et értek el (+58,7%), ezt követi az amerikai régió 246 millió CHF-fel (+21,4%), valamint Ázsia-Csendes-óceán 229 millió CHF-fel (+19,9%). Az adózás előtti nyereség 937 millió CHF-re rúg, ez 19 millióval több, mint tavaly. A csoport EBIT-rése 5 százalékos. Az EMEA-térség 523 millió CHF-fel járult hozzá az EBIT-hez (+55,8%), az amerikai régió részesedése 204 millió CHF (+21,8%), Ázsia-Csendes-óceán 210 millió CHF-et ért el (+22,4%). A 2018. május 8-i közgyűlésen részvényenkénti 5,75 CHF osztalékot fognak előterjeszteni (tavaly: 5,50 CHF). A számokból is kitűnik, hogy a Kühne+Nagel tovább erősítette logisztikai szolgálatóként piacvezető pozícióját, mindezt igényes és a gyors gazdasági változásokra rugalmasan reagáló stratégiával. A 2017-ben elért fejlesztések és eredmények igazolják a menedzsment törekvéseit és döntéseit. A dinamikus piaci és gazdasági helyzet folyamatos figyelmet igényel, de a vállalat 2017- es üzleti jelentését és tavalyi mutatóit tekintve ez számukra nem fog gondot jelenteni.

SEA EXPLORER, A DIGITÁLIS PLATFORM

Az újonnan és elsőként indult digitális platformon a Kühne+Nagel betekintést enged a legnagyobb tengeri szállítmányozási szolgáltatások hálózatába, amely elsősorban a tranzitidőn, megbízhatóságon és fenntarthatóságon alapul. A Sea Explorer további fejlődési lehetőséget rejt magában, ami szoros együttműködést eredményezhet az ügyfelek között.

A Sea Explorer nevű alkalmazás a Kühne+Nagel ügyfeleinek könnyű hozzáférést és egyszerű átláthatóságot biztosít a cég átfogó, közvetlen, globális tengeri áruszállítási szolgáltatásaiba. Több, mint 3000 hajó és ezen felül 750 heti közvetlen szolgáltatás érhető el itt. A cég hálózata maximális rugalmasságot biztosít a globális konténerszállításban minden ágazat számára. A Sea Explorer egyedisége a magas színtű integrációban és az összes fontos szállítóval kialakított partnerségben rejlik. A felület a Kühne+Nagel kiemelkedő mottójának kibővítését jelenti: a szabad kapacitások foglalását és követését. Üzleti intelligencián alapul, amelyet különböző működési adatokból vontak ki: algoritmusok, amelyek hatalmas ipari szakértelemből építkeznek, mindezt párosítva a Big Data jelenséggel és az előre kiszámítható elemzésekkel, amelyeket a Kühne+Nagel adatokkal foglalkozó cége, a LogIndex biztosít. A Sea Exploreren belül a különböző szolgáltatásokat úgynevezett intelligens indikátorok alapján rangsorolják, ami szintén a Big Data technológián alapul. Ugyanakkor ebbe beletartozik a dinamikus megbízhatósági indikátor (DRI), a kibocsátási értékek, a nominális szállítási kapacitás átláthatósága és a reális tranzitidő meghatározása minden egyes szolgáltatás esetén. Ma a hajók 75 százaléka időben érkezik, és a lead time változása jelenti a legnagyobb kihívást, amellyel az ügyfeleknek szembe kell nézniük, miközben a meglévő készleteiket is menedzselniük kell; a Sea Exploreren keresztül ezentúl lehetőségük nyílik a szolgáltatások egyes elemeinek összehasonlítására. A Kühne+Nagel elkötelezett a környezetvédelem, valamint az óceánok és élőhelyek megőrzése iránt. Ezért a széndioxid-kibocsátás értékei aktívan támogatják az ügyfeleket, és csökkentik az ellátási láncban az ökológiai lábnyomot. Otto Schacht, a Kühne+Nagel International AG igazgatótanácsának tengeri áruszállításért felelős tagja elmondta: az adatátláthatóság magas szintjei a legjelentősebbek a logisztikai szakmában. A Sea Exploreren keresztül az ügyfelek átgondolt döntéseinek nemcsak a tranzitidők paraméterei, hanem a részletes összehasonlítható adatok (például megbízhatóság, emissziós besorolás) egyaránt alapot adhatnak.