NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

Bécs a fapadosok harcának legújabb színtere

Bécs a fapadosok harcának legújabb színtere

Ez a cikk a KözlekedésVilág II. negyedéves számában jelent meg.

Európa legnagyobb fapados légitársasága, a Ryanair csak lassan heveri ki az év végi járattörlések okozta káoszt, ami időlegesen a fejlődését is visszavetette. A növekedési pályára most visszatérő, már a minőségre is jobban ügyelő cég versenybe száll az osztrák piacért.

Zűrös év vége

Jelentős átalakuláson megy keresztül a diszkont légitársasági modell legnagyobb európai szereplője. Az ír Ryanair 2017-ben megkezdődött minőségi javulása (fedélzeti szolgáltatások javítása, áttekinthetőbb honlap, kedvezőbb csomagszabályok, üzleti utazási csomagok stb.) jelentős gellert kapott az év végén. A szabadságolási szabályok megváltozása miatt a negyedik negyedévben olyan sok szabadságot kellett kiadni a repülőszemélyzet számára, hogy jelentős menetrendi módosításokra, járattörlésekre kényszerült a cég. A megtorpanó növekedési ütem miatt sok új járatot nem tudott elindítani, a gépek egy része a földön vesztegelt. A cég megváltoztatta személyzeti politikáját, és a szakszervezeteket elismerte tárgyalópartnernek, miután sorozatos sztrájkok voltak Európa-szerte.A nehéz év vége ellenére az egész éves utasszám 10 százalékkal meghaladta a 2016-os teljes évit. Az ír fapados 129 millió embert fuvarozott járatain, a gépek átlagos töltöttsége a korábbi 95 százalék körül alakult. (Bár abszolút utasszámban a Ryanair vezet, arányaiban a Wizz Air jobban növekedett 2017-ben; a magyar kötődésű cégnél 30,9 millióan repültek, 21 százalékkal többen, mint egy évvel korábban.)

Stratégiaváltás

A részvényesek felé jelzett profitcsökkenési figyelmeztetés után, jelentős struktúramódosításba kezdett a Ryanair, valamint a brit engedélyek beszerzésével felkészül a Brexit tárgyalások minden lehetséges, a céget érintő kimenetelére. Bejelentették, hogy novemberben bezárják a glasgow-i bázisukat, az ottani gépet Edinburgh-ba helyezik át, ahonnan tizenegy új járatot indítanak majd. A legfontosabb piacokon, így Németországban, Spanyolországban és Olaszországban is látványosan és fokozatosan bővítik a járatszámokat, többek között a korábban elképzelhetetlen Frankfurt am Main bázisnyitást is meglépték. Frankfurt-Hahn repteréről négy útvonal került át a központi repülőterére márciusban. A stratégia részeként a légitársaság tavaly megnyitotta bázisait több német nagyvárosban, köztük Nürnbergben és Berlin Schönefeld repülőterén is.Ezek a lépések is mutatják azt a nemzetközi tendenciát, hogy a fapados cégek már nem feltétlenül kerülik el a központi reptereket.

A cég elkezdte vizsgálni a legnagyobb, még bázis nélküli piacát, a franciát. Várhatóan az idei évben bázisállomást nyitnak Paris Beauvais repülőtéren, ahová már most is heti 182 járattal közlekednek, majd Marseille (124) és Toulouse (62) következhet. Franciaország jelenleg a nyolcadik legnagyobb piac a Ryanair számára, 32 repülőtérre érkeznek más bázisról repült kék-fehér repülőik. A cég igyekszik megőrizni piacvezető pozícióját Olaszországban is, ahol az Alitalia csődközeli helyzetének rendezésére vár a piac. Az újabb bővülési hullám része, hogy piacra lépnek Ukrajnában, és az ősszel 10 útvonalon indítják el járataikat Kijevbe és további öt útvonalon Lvovba. Ugyanekkor jelentősen mérsékeli romániai jelenlétét a társaság.Bukarestben csak teljesítményt csökkentenek, de Craiova kiszolgálása teljesen megszűnik (Spanyolország felől), valamint egy év után felszámolták a temesvári bázist is, mindössze két járat maradt (Milánó és a belföldi kapcsolat, Bukarest felé). A felszabaduló gépek Németországba kerülnek, ahol jobb megtérüléssel tudnak repülni. Június elsejétől jelentősen csökkenti kapacitásait a görög piacon is a Ryanair, amely itt elsősorban a belföldi járatokat érinti, és bezárja a Kréta nyugati részén, Haniában működő bázisát is. A munka nélkül maradó gépek innen is Németország felé repülnek.

Boeingekre várva

A Ryanair már több, mint egy éve átszállójegyeket is kínál néhány kijelölt nagy bázisán. A legalább két és fél óra átszállási idő megléte esetén igénybe vehető szolgáltatásért az alapárakon felül még plusz 20 eurót is elkér a cég. A tapasztalatok alapján a rendszert bővítik és más légitársaságok, így Dublinban az örök konkurens Air Lingus (tengeren túli járatai) felé is kiterjesztik.

A tavasz beköszöntével a Boeing átadta a Ryanair számára a cég által közvetlenül megvásárolt ötszázadik Boeing 737-est. A flottában jelenleg mintegy 435 repülőgép teljesít szolgálatot, azaz a gépek egy részével öregebb típusokat is leállítottak, az egységes 737-800-as flotta átlagéletkora így 6,7 év. 2019-től érkezhetnek majd a 197 férőhelyes, új generációs Boeing 737 MAX8-200 típusok, amelyből már az opciót is lehívta a gyártól, így 135 új gépre van érvényes szerződése.

Merész elképzelések

A lengyel piacon átmeneti visszavonulót fújt az ír cég, amikor 2017-ben – munkaerőhiány miatt – csökkentette a járatai számát, és egy járatpár kivételével a belföldi repüléseket is megszüntette. A visszatérést viszont más stratégiával, a charter piac lefölözésével képzelik el a dublini központban. Lengyel lajstromba került egy gép (Ryanair Sun Polska), amit a tervek szerint még a szezon kezdete előtt tovább bővítenek, és az idei szezonban Athén, Chania, Kefalonia, Iraklió és Szaloniki irányába fognak repülni lengyel utazási irodák megrendelésére. A Ryanair új charter leányvállalata a lengyel Enter Air, a szintén lengyel Small Planet Airlines Polska és a cseh tulajdonú Travel Service ellenében fog küzdeni a milliós piacért. A szerénynek nem mondható ír tervek szerint két év alatt itt is piacvezető pozícióra tesz szert az új cég.

Előzés a bécsi reptéren

Az Air Berlin – Niki csődjét követően heves piaci mozgások indultak be. A német és osztrák repülőtereken felszabaduló kapacitásért egyszerre indult a Lufthansa csoport (Eurowings), az easyJet, a Wizz Air és az IAG csoport is. A Niki romjain meginduló Laudamotion légitársaságban – még a tényleges elindulás előtt – 24,9 százalékos részesedést szerzett a Ryanair, így mindenkit beelőzött a bécsi repülőtéren. Az írek pénzügyi és menedzsment támogatást nyújtanak Niki Lauda részére, aki továbbra is a cég elnöke maradhat. A Ryanair rögtön hat repülőgépet ad bérbe személyzettel együtt a Laudamotionnek a 2018-as nyári szezonra, így 32 útvonal lesz a nyári menetrendben: osztrák, német és svájci városokból a mediterrán térségbe, legfőképp Mallorcára. A Ryanair célja, hogy felvásárolja a Laudamotion részvényeinek 75 százalékát, amennyiben azt az illetékes hatóságok is jóváhagyják, és három év alatt nyereséges, menetrend szerinti és charterjáratokat üzemeltető, alacsony költségű osztrák légitársaságot hozzon létre. Kezdésként a kiemelten fontos üdülőjáratokra, a főszezonra több ezer 20–30 euró közötti alapjegyárat dobtak piacra.

 

Schulek Tibor