NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

Rekordok a magyar légtérben

Rekordok a magyar légtérben

Az első légiforgalmi irányítói szakszolgálati engedélyeket 60 évvel ezelőtt adták ki; 1979 óta október 20-a a légiforgalmi irányítók és a biztonságos repülés világnapja. A HungaroControl rekordokkal ünnepelt.

Egymás után dőltek meg a rekordok 2018-ban Magyarország légterében: több mint 11 százalékkal növekedett a HungaroControl által kezelt forgalom az év első kilenc hónapjában, de kiemelkedő eredményt ért el a Koszovó feletti magas légtér is, amelyet 2014 óta a magyar légiforgalmi irányítók ellenőriznek. Itt is 20 százalékos forgalomnövekedés tapasztalható, ami azt jelenti, hogy szeptember végéig több mint 90 ezer (91 119) gép átrepülését irányították Budapestről a HungaroControl munkatársai.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre érkező és induló járatok száma folyamatosan emelkedik. Júliusban 11 093 repülőgép fel- és leszállításában működtek közre a HungaroControl irányítói. 2012 óta az idén először a forgalom már nemcsak a nyári hónapokban, hanem szeptemberben is átlépte a tízezres határt.Jelentősen növekedett az úgynevezett kisgépes-forgalom is, itt közel egyharmados a bővülés az előző évhez képest.

Európa felett csaknem 10 millió járat közlekedik évente, melyek biztonságos kezelése hatalmas felelősséget ró a légiforgalmi irányítókra. 1979 óta október 20-a a légiforgalmi irányítók és a biztonságos repülés világnapja.

„Elképesztő mértékben és ütemben változott a légiforgalmi irányítói munka az elmúlt évtizedekben, ami egyrészt a technológiai rendszerek fejlődésének, másrészt a szabályozói környezet változásának az eredménye. Nagy büszkeség számomra, hogy a magyar légiforgalmi irányítók nemcsak lépést tartottak a nemzetközi tendenciákkal, hanem rendszeresen felülmúlták azokat”mondta Szepessy Kornél, a HungaroControl vezérigazgatója.

Az adatok szerint a légiforgalom csaknem tízszeresére nőtt az utóbbi évtizedekben. Míg az 1970-es években 100 ezer gép körüli forgalmat mértek évente, addig 2017-ben 822 170 légijármű fordult meg a magyar légtérben. Elképzelhető, hogy 2018-ban átlépjük az egymilliós határt is.