NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

Forgalomba állhat a hazai gyártású, városi autóbusz

Forgalomba állhat a hazai gyártású, városi autóbusz

A TÜV Rheinland-KTI vizsgálatait követően az ITK Holding Zrt. leányvállalata, az Inter Traction Electrics Kft. (ITE) által gyártott Mercedes-Benz Reform 500 LE októberben megkapta az európai típusbizonyítványt, ezáltal rövidesen forgalomba állhat az első, Debrecenben gyártott városi busz. A tanúsítvánnyal a vállalat elkezdheti a Mercedes-Benz járóképes alvázra épülő, az ITK csoport mérnökei által tervezett, jelentős hazai hozzáadott értékkel készülő jármű sorozatgyártását.

Tavaly decemberben készült el az Inter Traction Electrics Kft. (ITE) első autóbusz prototípusa, a Mercedes-Benz Reform 500 LE, amely a TÜV Rheinland-KTI Kft. közel egyéves engedélyezési eljárásán teljesítette az európai minőségi elvárásokat. A vizsgálatokat és az adminisztratív folyamatot követően a jármű hivatalosan is megkapta a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól az európai típusbizonyítványt, ami az M3/I., M3/II. kategóriájú buszok sorozatgyártására jogosítja fel a vállalatot, a busz pedig forgalmi engedélyt kaphat.

A Debrecenben tervezett és jelentős hazai hozzáadott értékkel gyártott városi busz Mercedes-Benz járóképes alvázra épült. A 12 méteres, 3 ajtós, alacsonypadló-belépésű (low entry) jármű megfelel a legmagasabb környezetvédelmi és emissziós normáknak. A prototípust egy 220 kW maximális teljesítményű EURO 6-os dízelmotorral és hatfokozatú automataváltóval szerelték. Az alváz műszaki kialakítása tartalmazza a Mercedes-Benz autóbuszain megszokott járműbiztonsági és menetstabilizációs rendszereket, valamint az ITK Holding Zrt. által fejlesztett távoli fedélzeti diagnosztikai és kontroll eszközöket, ami üzemelési, működési adatokat szolgáltatva lehetővé teszi a járművek távoli ellenőrzését.

A vállalat már a tervezési fázisba is bevonta a szilárdsági számítással foglalkozó eCon Engineering mérnökirodát, amely a prototípus gyártása előtt segített a hibalehetőségek feltérképezésében. „A feladatunk a vázszerkezet szilárdsági ellenőrzése és a hegesztési varratok élettartambecslése, valamint az ECE-66 szerinti borulásvizsgálat homologizációs előkészítése volt. Tapasztalatunk alapján, akik a tervezésnél komplex szimulációs analízist használnak, versenytársaikat megelőzve sokkal hamarabb jelennek meg új termékekkel. Emellett jóval kevesebb a tervezési hiányosságokból adódó vevői reklamáció, a termék vagy berendezés működésével kapcsolatos meghibásodás – vélekedett Kiglics Gábor, az eCon Engineering Kft. ügyvezető igazgatója. – Az ITE komoly energiát és időt fordított az előzetes elemzésekre, így a jármű a szilárdsági vizsgálatok eredményeit is figyelembe véve igazán magas összeszerelési minőségben készült el.”

A decemberben bemutatott jármű a TÜV-vizsgálatokat követően hivatalosan is rendszámot kap, és várhatóan november közepén már forgalomba is áll a Debreceni Közlekedési Vállalatnál, amely ezáltal kézzelfogható tapasztalatokra tehet szert forgalmi körülmények között. Ezzel párhuzamosan az ITE elkezdte a modell sorozatgyártásának előkészítését is, novemberben pedig várhatóan újabb prototípus is bemutatkozik a cívisvárosi gyártónál. Hamarosan elkészül ugyanis egy elővárosi, kétajtós, alacsonypadló-belépésű kivitel első példánya is.