NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

Megérkezett Belgiumba a Scania XT tehergépkocsi első gázüzemű példánya

Megérkezett Belgiumba a Scania XT tehergépkocsi első gázüzemű példánya

Belgiumba, Hasselt városába szállították ki az új, építőipari Scania XT típus első gázüzemű példányát. A sűrített földgázzal (CNG) hajtott Scania P 340 4×2 horgos konténeremelős tehergépkocsit kisebb károsanyag-kibocsátása miatt választotta a városi tanács.

A CNG kisebb szén-dioxid-kibocsátást biztosít, de a városi környezetben még fontosabb, hogy ez a tehergépkocsi 95 százalékkal kevesebb részecskét bocsát ki, mint dízelüzemű megfelelője” – mondta Joost Venken, környezetvédelemért és fenntarthatóságért felelős tanácsos. „Az egészségügyi előnyök mellett a CNG-s járműveknek lényegesen olcsóbb az üzemeltetése.”

Hasselt lelkesen ruház be egy tisztább járműparkba, és ez a Scania teherautó pontosan beleillik ebbe. „Jelenleg a CNG a leginkább fenntartható választás, amely mellett dönthetünk. A követelményeknek megfelelő elektromos tehergépkocsik még nem elérhetők Belgiumban” – tette hozzá Michel Froidmont, Hasselt infrastruktúráért és közművekért felelős tanácsosa.

Joost Venken kihangsúlyozta, hogy Hasselt és a környező Limburg tartomány egyaránt élen jár a nem dízelüzemű, de ugyanolyan manőverezési képességű járművek üzemeltetésében.

Nem kell kompromisszumot kötnünk a teljesítményt illetően, a CNG-s járművek tankolása pedig sokkal gyorsabb, mint az elektromos gépkocsik feltöltése. A Scania gázmotorjai éppolyan jól működtethetők biogázzal is a későbbiekben, így folytathatjuk a szén-dioxid-kibocsátás jelentős csökkentését.