Megnyílt a Ford új európai Üzleti Szolgáltató Központja

Megnyílt a Ford új európai Üzleti Szolgáltató Központja

Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere és Molnár Viktor, a Ford regionális igazgatója ma ünnepélyes keretek között megnyitotta Budapesten a Ford Motor Company legújabb Üzleti Szolgáltató Központját.

A Ford bejelentette, hogy a budapesti Váci Greens irodaházban kezdi meg működését több marketing, gyártástervezési és egyéb európai funkció mellett például az Európát, Közel-Keletet és Afrikát kiszolgáló új Regionális HR Szolgáltatóközpontja is. Az új regionális HR iroda létrehozása szerves része annak a széles körű átszervezési folyamatnak, amelynek keretében Budapest mellett még két hasonló Ford HR központban centralizálódik a Ford HR adminisztrációja. A budapestihez hasonló iroda nyílik Indiában és Mexikóban ebből a 3 központból nyújtva HR-szolgáltatásokat Ford üzleti tevékenységeihez az egész világon.

Az új irodával együtt a Ford immár három helyszínen – Budapesten 2 irodaházban, és Szentendrén a Ford székházban – van jelen Magyarországon, jelenleg több mint 500 magasan képzett fiatal magyar mérnök és közgazdász szakembernek adva munkát különböző marketing, értékesítési, pénzügyi, árazási, gyártástervezési, műszaki és most már HR területeken.

Az új szolgáltatóközpont létrehozása tovább segíti majd a Ford tavaly meghirdetett Business Fitness stratégiájának megvalósítását, melynek keretében a vállalat az üzleti hatékonyság növelése érdekében átalakítja európai szervezetét.

A program keretében ebbe a budapesti tudásközpontba kerül át Európa összes Ford-piacának számos pénzügyi, gyártástervezési, termékmanagement, marketing kontrolling, és after sales funkciója, valamint számos globális, a világ 41 piacát kiszolgáló feladatkör is, mint pl. a CAPEX tervezés vagy a nagyon fontos beszállítói fejlesztés és minőség-ellenőrzés. Az, hogy számos európai és globális feladatot a magyar tudásközpont végez majd, remek lehetőséget nyújt a tehetséges magyar munkavállalók számára, hogy egy globális csapatban, akár több területen is kipróbálják magukat. Az új centrum megnyitásával Európa legnagyobb Ford adminisztratív központja jön létre, újabb munkahelyeket teremtve Budapesten, szakmai és karrierlehetőséget biztosítva számos fiatal szakember számára. Az év végére a Ford munkavállalóinak létszáma várhatóan közel 600-ra növekszik majd.

A Ford 2010 óta piacvezető a magyar személygépkocsi és kishaszongépjármű-piacon, 10 százalékos piaci részesedést szerezve a személygépkocsi-szegmensben, és közel 23 százalékos részesedéssel a haszongépjárművek piacán.

A Ford folyamatosan bővülő, mintegy 40 vállalatból álló magyarországi beszállítói hálózattal rendelkezik: számos magyar vállalkozás gyárt és szállít alkatrészeket a Ford európai gyáraiba. Ez a beszállítói kör 2017-ben 580 milliárd forint forgalmat bonyolított le, és a Ford megrendeléseinek köszönhetően a hazai GDP 1,7 százalékát állította elő. A Ford magyarországi beszállítói jelenleg több mint 69.000 dolgozónak adnak munkát.

A most megnyitott centrummal a Ford folytatja azt a törekvését, hogy – bár nem végez az országban autóösszeszerelő tevékenységet – kiemelten fontos autóipari munkaadóvá váljon Magyarországon. Az új szervezet létrehozásával a Ford lett az ország legnagyobb amerikai székhelyű autóipari munkáltatója.

A Váci Greens irodaházban működő új Ford Üzleti Szolgáltató Központot ma ünnepélyes sajtótájékoztató keretében nyitotta meg Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere és Molnár Viktor, a Ford regionális igazgatója.