TELEVONAT: fapados áron svájci kényelem

TELEVONAT: fapados áron svájci kényelem

TELEVONAT néven új szolgáltatást vezetett be – egyelőre kísérleti jelleggel – szeptember 30-tól a vasárnap délutáni csúcsidőszakban a MÁV-START. A Nyíregyházától Debrecenen át Budapestig közlekedő FLIRT motorvonaton egyedi, kedvező ár és garantált ülőhely várja az utasokat.

Szeptember 30-ától vasárnaponként a délutáni csúcsidőszakban új távolsági szolgáltatást vezetett be a MÁV-START a nyírségi megyeszékhelyről a fővárosba tartó utasok részére. A 17:08-kor induló TELEVONAT Nyíregyházától Budapest-Nyugati pályaudvarig csak három helyen: Debrecen (17:38-kor), Kőbánya-Kispest (20:10-kor) és Zugló vasútállomáson (20:18-kor) áll meg, a Nyugatiba 20:27-kor érkezik. A különleges mentesítő járat kizárólag speciális, úgynevezett TELEVONAT-jeggyel vehető igénybe, melynek ára rendkívül kedvező: Nyíregyházáról 2490, Debrecenből 2210 forintba kerül, de még olcsóbb, ha az utas az önkiszolgáló csatornák valamelyikén keresztül váltja meg a jegyét. Jegyautomatás vásárlásnál ugyanis csak 2366, illetve 2100 forintot, az e-vonatjegyért (akár interneten, akár a Vonatinfóból vásárolva) pedig mindössze 2241, illetve 1989 forintot kell fizetni. A TELEVONAT-tal történő utazáshoz más kedvezmény nem vehető igénybe, így például START Klub VIP vagy Prémium kártya sem használható fel. A jegyet cserélni nem, visszaváltani viszont lehet, a vonat menetrend szerinti indulása előtt legkésőbb egy órával. A másodosztályú járműveken az ülőhely garantált, mivel az adott TELEVONAT-járatra a rendelkezésre álló 400 ülésnél több menetjegyet nem értékesít a vasúttársaság. Az ülőhelyeket az utasok érkezési sorrendben, a jegyeken feltüntetett egységben foglalhatják el. A járaton kutya és kerékpár nem szállítható.

A TELEVONAT a svájci Stadler Rail által gyártott FLIRT motorvonatokkal közlekedik. A FLIRT-ök a kor követelményeinek megfelelően korszerű utastájékoztató rendszerrel, légkondicionált, alacsonypadlós, kerekesszékek és babakocsik fogadására is alkalmas utasterekkel, mozgáskorlátozottak által is könnyen használható mosdóval, WIFI-vel, mobiltelefonok és laptopok töltésére alkalmas hálózati csatlakozókkal rendelkeznek.

A vasárnap délutáni csúcsidőszakban Nyíregyházáról Budapestre a járatok közel 100 százalékos kihasználtsággal, vonatonként nemegyszer csaknem 700 fővel közlekednek. A vasúttársaság célja, hogy az utasok széles körének vonzó, olcsó, gyors, de legfőképpen biztonságos alternatívát nyújtson a belföldi távolsági közlekedésben. A vonatozás továbbra is az egyik legbiztonságosabb utazási forma, ráadásul automatikusan utasbiztosítás illeti meg az utasokat.