NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

Márciusban elindul az első zöld FlixTrain

Márciusban elindul az első zöld FlixTrain

Miután Európában piacvezetővé nőtte ki magát a FlixBus a távolsági autóbuszos közlekedésben, a társaság menedzsmentje immár a tengerentúli terjeszkedésben gondolkodik. Persze az európai állásaikat sem adják fel, bővítik a lengyel hálózatot, az igazi nagy dobás azonban az, hogy ebben a hónapban elindítják Németországban az első zöld FlixTraint. Régiónkban a tavaly szeptemberben megnyitott budapesti irodájuk átvette a vállalat müncheni központjától a magyar, a román és a bolgár piac koordinációját. Szóval volt miről beszélgetni Horváth Ákossal, aki üzletfejlesztési igazgatóként csatlakozott az ötéves fennállásának jubileumát ünneplő német startup vállalkozás magyarországi csapatához.

Ez a cikk a KözlekedésVilág I. negyedéves számában jelent meg.

 

– Közép-Európa után most – a magyar mellett – a kelet-európai piacokkal is foglalkozik. Hogyan került a FlixBus hazai leányvállalatához?

– Korábban 10 évig ügyvezető igazgatóként irányítottam az Amadeus Magyarország Kft.-t, ahol a magyar, szlovák és cseh képviseletet menedzseltem kereskedelmi, pénzügyi, termék és technológiai területen. Feladatom volt többek között a kiemelt turisztikai szervezetekkel, szállodaláncokkal és légitársaságokkal való kapcsolattartás, tehát a tevékenységem kötődött a közlekedéshez is. Az idegenforgalmi iparág mellett a MatávCom értékesítés menedzsment osztályvezetőjeként, illetve a Microsoft Magyarország termék marketing managereként IT és szoftverpiaci területen is évtizedes tapasztalatot szereztem. A FlixBus-ban rendkívül nagy potenciált látok, hiszen négy év alatt, lényegében a „semmiből” Európa legkiterjedtebb távolságibuszhálózatát alakította ki. A vállalat sikeresen és eredményesen működik, a kor kihívásaira mindig megtalálja az adekvát válaszokat. Folyamatosan elemzi a digitalizációs megoldások hasznosítási lehetőségeit a tradicionális buszos közlekedésben, már ma is jórészt ezekre építi az üzletpolitikáját. Amikor csatlakoztam a társasághoz, azt vállaltam, hogy irányításommal a FlixBus az üzletfejlesztésben a lokális együttműködések révén tovább erősíti piaci jelenlétét a közép- és kelet-európai régióban.

 – A müncheni központ helyett immár fél éve a budapesti iroda végzi a magyar, a román és a bolgár piac koordinációját. Ez konkrétan milyen feladatokkal jár, és mi ebben az Ön szerepe?

– A növekedésünk alapja az, hogy megtaláljuk a megfelelő helyi buszpartnereket minden piacunkon, akikkel úgy tudunk együttműködni, hogy az mindkét fél számára előremutató legyen. A partnereinkkel folyamatosan kapcsolatban vagyunk a kezdeti megállapodás megszületése után is, és közösen fejlesztjük a szolgáltatásunkat. A piaci helyzetről és igényekről első kézből van tapasztalatuk, igyekszünk a részükről felmerülő javaslatokra is minél hatékonyabban reagálni. Az én feladatom alapvetően ennek a közös munkának az elindítása és koordinációja. A budapesti csapat sales, marketing és PR részlege az iroda hatáskörébe tartozó piacokon közlekedő buszok megtöltéséért felel, de külön helyi teamünk van a járatok engedélyeztetésére is. Az első Szófiát Magyarországgal összekötő buszunk egyébként március 22-én indul, így jelenleg épp a FlixBus bolgár piacra való bevezetésén dolgozik a csapat. A hónap második felétől pedig Budapest, Kecskemét és Szeged is napi összeköttetésben áll majd a bolgár fővárossal.

– A cég mára piacvezetővé nőtte ki magát az európai távolságibusz-közlekedésben. Pedig mintha ma kezdődött volna a történet…

– Szinte igen, hiszen ebben az évben a FlixBus indulásának még „csak” az ötödik évfordulóját ünnepeljük. 2013-ban, a német autóbuszpiac deregulációját követően indult útnak az első járatunk, és nem egészen fél évtized elég volt ahhoz, hogy megkerülhetetlenekké váljunk Európában a távolsági autóbusz szegmensben, amit a számok is alátámasztanak. A 2013-as megalakulás óta több mint 100 millió utast szállítottunk, 1400 célállomást és 27 országot kötünk össze, 250 ezer csatlakozással és 1400 járművel. Jelenleg 250 autóbuszos partnerrel – köztük sok kicsi, családi vállalkozással – működünk együtt, és 7000 buszvezetőnek adunk munkát. Egy összeurópai felmérés szerint a 18–25 éves fiatalok (minden harmadik utasunk ennek a korosztálynak a tagja) a mi szolgáltatásunkat nevezték a távolsági utazás elsődleges módjának, ami egyszerre minőségi, megfizethető, biztonságos, kényelmes, nem utolsósorban pedig környezetkímélő – divatos szóval: zöld – és okos. Az eltelt öt év legnagyobb fegyvertényének azt tartom, hogy a shared mobility trendjéhez illeszkedve cégünknek sikerült megváltoztatni a távolsági személyszállításról alkotott hagyományos képet, és bebizonyítani, hogy a közúti közlekedésnek ezt az ágát is lehet frissen, innovatív módszerekkel működtetni.

 – Elárulná a siker receptjét, már amelyik „összetevő” nyilvános és nem ellentétes a gazdasági érdekeikkel?

– Mindennek az alapja egy olyan egyedülálló, sajátos munkamegosztásra épülő üzleti modell, ahol a FlixBus irányítja a technológiai fejlesztéseket, a jegyeladást, az ügyfélszolgálatot, a hálózatfejlesztést, a marketing- és sales tevékenységet, míg a helyi partnerek a buszok napi üzemeltetéséért felelnek. A sikereink nagymértékben köszönhetők a digitalizációnak és a termékinnovációnak, ezért a technológiai fejlesztések idén is folytatódnak: a mobilalkalmazás, az elektronikus jegyek, a fedélzeti WiFi, a helyfoglalás és a valós idejű GPS követés terén is várhatók újítások.

– Lehet egyáltalán ezt a fejlődési pályát fokozni, merre látnak még piaci rést?

– Az idei év számunkra a FlixForward (szabad fordításban: FlixBus, előre!) jelszó jegyében telik. További szeleteket szeretnénk kihasítani az európai távolsági buszos személyszállítási tortából, azaz a meglévő piacainkon új célállomásokkal bővítjük a hálózatunkat. Abszolút újdonságként idén megcélozzuk a tengerentúli piacokat is. Ez év végére a kontinensen már megszokott látványnak számító FlixBuszok az Egyesült Államok útjain is jelen lesznek, alternatív utazási lehetőséget kínálva az USA polgárainak is. Bezöldítettük Európát, jöhetnek az amerikai piacok! Azzal együtt persze, hogy mivel a globális növekedésünk motorja az európai piacunk, itt sem dőlhetünk hátra. Március 24-én új korszak kezdődik anyacégünk, a FlixMobility életében, hiszen Hamburg, Düsseldorf és Köln között elindul az első zöld FlixTrain, 2018-ban pedig 28 további célállomást szeretnénk vasúton is elérhetővé tenni Németországban. Az új kötöttpályás szolgáltatással még több embert fogunk a közösségi közlekedés pártjára állítani, és valós alternatívát biztosítunk majd az autózással szemben.

 – A jellegzetes zöld-narancs buszokkal nyilván jól meg tudják különböztetni magukat a versenytársaiktól. Ezenkívül milyen üzenetet hordoz a járművek színe?

– A globális felmelegedés minket sem hagy hidegen, ezért kiemelt figyelmet fordítunk a környezeti ártalmak csökkentésére. A klímaváltozás kedvezőtlen hatásait mi azzal tudjuk a legjobban ellensúlyozni, ha olyan autóbuszokat közlekedtetünk, amelyek a lehető legkisebb mértékben szennyezik a környezetünket. A FlixBus járművei bizonyítottan üzemanyag-hatékonyak és különösen kevés üvegházhatású gázt bocsátanak ki. Még egy adalék ehhez a témához: a zöld buszaink által eddig megtett kilométerek alapján utasaink 22-szer juthattak volna el a Holdra oda-vissza szénmonoxid-semlegesen. Egyébként a bennünket választó négy utasból három gyalog, biciklivel vagy közösségi közlekedéssel közelíti meg a távolságibusz-megállót, a jegyhez hozzáadott minimális összeggel pedig kompenzálhatják szénmonoxidkibocsátásukat. Azt szeretnénk, ha a jövőben világszerte még többen ismernék meg, majd szoknának hozzá a FlixBus kínálta zöld utazási élményhez.

BŐVÜL A LENGYEL HÁLÓZAT

A PolskiBus.com értékesítési felületének és hálózatának integrálásával a FlixBus a legvonzóbb ajánlatot igyekszik kialakítani a lengyel távolságibusz-piacon. Új nemzetközi és belföldi csatlakozások válnak elérhetővé a FlixBus kínálatában számos lengyel város és Németország, Ausztria, Csehország, Magyarország, valamint Szlovákia között. A társaság nemzetközileg is egyedülálló üzleti modellje az adott ország közlekedési vállalkozásaival való együttműködésen alapul, így több lengyel helyi autóbuszos cég is a partnerük. A FlixBus 2016 óta kínál csatlakozásokat Lengyelországba. A nagyvárosokat (Varsó, Krakkó, Katovice, Wrocław, Łódź) napi járatokkal kapcsolja össze Németországgal, Ausztriával, Csehországgal és Magyarországgal.

Ez a cikk a KözlekedésVilág 2018. I. negyedéves számában jelent meg.