Terepen sem vall szégyent

A svéd tehergépjármű-gyártó, a Scania teljes modellfrissítésbe kezdett 2016 őszén. A program a közúti  áruszállításban használt nehézvontatókkal indult, a bemutató után a zászlóshajónak számító R széria el is nyerte  2017-re Az év tehergépjárműve címet. Mindössze egy évet kellett várni arra, hogy az építőipari járművek családja is  bemutatkozzék az új külsővel és számos technikai újítással. Tavaly ősszel a nemzetközi szaksajtó képviselői előtt  debütált az XT sorozat, amelynek egy példányát alig egy hónapra rá Magyarországon is kipróbálhattuk, valós  körülmények között.

Amíg a közúti S és R modellcsalád mind műszaki tartalomban, mind minőségben új mércét állított fel a tehergépjárművek piacán, ugyanez elmondható a sokkal mostohább körülményekre szánt XT modellekről is. Ezzel együtt az új járművek palettájáról hiányolt, kisebb fülkék, a G és P jelölésűek is megérkeztek, természetesen a nagyobb változatok új dizájnelemeivel. A kisebb fülkéknél bővült a méretválaszték is. Amíg az elődmodellnél ezek a járművek csak alacsony fülkékkel voltak elérhetők, addig az új szériánál is kérhetők a több komfortot és pakolási lehetőséget biztosító magasabb fülkék is. Az új G és P fülkék összesen 19 variációban készülnek.

Az XT az Extra Tough kifejezés rövidítése. És valóban: az új járművek igazi, kemény körülmények közötti felhasználásra készültek. Az XT széria legfeltűnőbb eleme az első acél lökhárító, amely 15 centiméterrel nyúlik túl a karosszérián, így biztosítva védelmet és megfelelő (25 fokos) terepszöget a járműnek. A közúti használatra minősített modelleknél a lökhárító alá egy aláfutásgátlót is építettek, az új lökhárítóba ezen felül egy 40 tonna teherbírású vonócsapszeg is került. Emellett egy rejtett, lehajtható fellépőt is megálmodtak a tervezők, amely nagyban megkönnyíti a felkapaszkodást a jármű elejére. A fülkék oldalán további fellépő található, amelynek segítségével a tető magasságáig felmászhat a vezető, így ellenőrizve a rakományt. A fényszórókat rácsok védik, a külső tükrök burkolata megerősített.

A járművek belső kialakítása megörökölte a közúti széria elemeit, így a legújabb műszeregységek, kapcsolók kerültek az építőipari kocsikba is. A kifejezetten terepre szánt járműveknél (HD kivitel) a légszűrőbeömlőt magasan helyezték el, amely akár 40 kg por megkötésére is képes, mielőtt tisztítani kellene. Az ilyen járművekhez kétféle mechanikus fülkefelfüggesztést kínál a gyártó; a komfortosabb nagyobb lengéseket enged, így extrém terepen sem rázza össze feleslegesen a vezetőt. A kipufogó elrendezése is kétféle lehet a fülke mögött, ami a felépítményezésben nyújt segítséget.

E tekintetben a Scania új gyártási rendszert vezetett be. Az építőipari és részben a disztribúciós járműveknél nagyon sokféle felépítmény képzelhető el, az önrakodó konténerszállítótól kezdve a betonkeverőn át a billencs alkalmazásig. A svéd cég rendkívül szoros kapcsolatot ápol az európai vezető felépítménygyártókkal, így képesek arra, hogy már a jármű gyártásakor úgy készüljön el az alváz, hogy később a kiválasztott felépítmény mindössze egy nap alatt ráhelyezhető legyen. A megfelelő furatok a helyükön lesznek, az alvázat centiméteres pontossággal a kívánt hosszra készítik el, az elektromos és hidraulikus csatlakozók is elérhetőek a további kialakítás igényei szerint, a sárvédők magassága pedig állítható. Az új alvázakon a futómű és a kiegészítő berendezések elemei nem nyúlnak az alváz síkja fölé, ezzel is könnyebbé téve a felépítmény ráépítését.

Az új járművek bemutatásával párhuzamosan a motorválaszték is frissült, komoly fejlesztéseken esett át, így az ötés hathengeres soros, valamint a legendás V8-as erőforrások közül összesen 13 változatban ki-ki kedve szerint válogathat 280–730 lóerő teljesítményig. A legerősebb (730 lóerős, 3500 Nm leadására képes) erőforráson kívül mindegyik motor csak SCR rendszer felhasználásával éri el az Euro6-os környezetvédelmi normát. Az SCR-es motorok mindegyikének feltöltéséről egyszerűbb felépítésű, fixgeometriás turbó gondoskodik. A technológia másik előnye, hogy ezek az erőforrások (kivéve az EGR technikát is alkalmazó, 730 lóerős motort) bármely biodízel üzemanyagtípussal is működtethetők.

Az új XT járművekben a jól bevált OptiCruise automatizált váltó új terepprogramot is kapott. Érdekesség, hogy az automatizált váltó mellé rendelhető kuplungpedál is. Ez persze nem igazi, mechanikus pedál, csak egy potmétert irányít, így szabályozva az egyébként automatikus kuplungszerkezet mozgását. A vezető finommanőverezésnél, ha kell, hintáztatásnál veheti hasznát, valamint haladás közben, egyszeri lenyomásra egy fokozattal feljebb vált a berendezés.

Mindezek mellett megjelent és opcionálisan választható elektromos rögzítőfék is. Ez elinduláskor automatikusan kiold, ajtónyitáskor vagy a biztonsági öv kikapcsolásakor automatikusan rögzíti a már álló járművet. Ez a berendezés visszagurulás-gátlóként is funkcionál. Emelkedőn megállva bármeddig képes a járművet megtartani, ilyenkor az üzemi fékek helyett a rögzítőfék tartja meg a kocsit. Építőipari járműveknél ma is dobfékeket használnak. Ezeket is továbbfejlesztették, jól adagolhatóan, kiválóan működnek, és a tárcsafékekhez hasonlóan elektronikus vezérlésűek.

Az XT járműcsalád, illetve a G és P fülkék megjelenése teljessé tette a Scania új generációs járműveinek választékát, a továbbfejlesztett erőforrások pedig környezetkímélőbb, alacsonyabb fogyasztást ígérő üzemeltetést tesznek lehetővé a majdani tulajdonosok, felhasználók számára.

HAZAI TESZTEN A G450 XT

Tavaly ősszel, kiválóan választott helyszínen, a Tardos melletti kőbányában és környező utakon próbálhattunk ki egy,  az építőipari felhasználásokra nagyon jellemző specifikációjú XT változatot. A 8×4-es hajtásképletű, billencs  felépítménnyel ellátott, 450 lóerős jármű mind extrém, mind pedig közúti körülmények között is rendkívül jól  használható szerkezet. A kettős kormányzott első tengelyeknek köszönhetően rendkívül jól manőverezhető, a kettős hajtott hátsótengelyek még sáros-laza talajon is remekül mozgatják a járművet.

Az új, terepfokozatot is tartalmazó automatikus váltó működése minden várakozást felülmúl. Kezelése rendkívül egyszerű, a funkció a kormánykerékről kapcsolható. Ekkor magasabb fordulatszám-tartományban használja a motort a váltó, a felváltások  ennek ellenére is rendkívül gyorsak, köszönhetően a Scania újításának, amely felváltáskor a motor  fordulatszámának gyors csökkentése érdekében megfékezi a kihajtótengelyt. A 450 lóerős, 2350 Nm csúcsnyomaték  leadására képes, 13 literes erőforrás még teljes terhelés mellett is könnyedén mozgatja a járművet. Az új, magasított  G fülke belső, minőségi kialakítása már-már túlzónak tűnik egy jellemzően koszos környezetben való használathoz. A  kényelmes, légrugós ülések, a kiváló kilátást nyújtó, megerősített burkolattal ellátott viszszapillantótükrök, az  erősített motorfékkel kombinált elektrodinamikus lassítófék és a precízen dolgozó váltó nagyon könnyű  kezelhetőséget eredményez. A G450 XT mind közúton jól vezethető, mind nehéz terepen megállja a helyét.

A műszerfal megegyezik a közúti fuvarozásra készült új modellekével, így annak minden előnyét élvezheti használója.  A fülke belső burkolatai könnyen tisztíthatóak, így akkor sincs baj, ha a vezető kénytelen sáros  bakanccsal a fedélzetre lépni. A nagyobb fülke több tárolóhelyet biztosít, így praktikusan elhelyezhető a biztonsági  fejvédő, a fényvisszaverő mellény és minden más olyan kellék, amit a speciális felhasználás szükségessé tehet;  emellett hagyományos tárolóhelyekben sincs hiány. Az sem mellékes, hogy az új motoroknak és kiváló  hangszigetelésnek köszönhetően rendkívül csendesen fut az XT, így felesleges zajterhelésnek sincs kitéve a gépkocsivezető.

 

Ez a cikk a NavigátorVilág január-februári számában jelent meg.