NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

Megötszöröződhet a sebesség a Belgrád-Zágráb vasútvonalon

Felújítják a Belgrád–Zágráb vasútvonalat, így az eddigi 7,5 órás menetidő néhány éven belül 3,5–4 órára csökkenhet.

A szerb és a horvát kormány abban állapodott meg, hogy a két ország közösen újítja fel a 10-es páneurópai közlekedési folyosó részét képező, 412 kilométer hosszú vasútvonalat. A Száva folyó völgyét követő vasút az egyik irányban Ljubljana és Salzburg felé, a másik irányban pedig Szkopje és Szaloniki felé folytatódik.

A tervek szerint a vonatok a jövőben óránkénti 160 kilométeres sebességgel tudnak haladni a kétvágányú, villamosított vasútvonalon. Jelenleg vannak olyan részek, ahol óránként csupán 30 kilométeres sebességgel közlekedik a vonat a sínek rossz állapota miatt. A beruházás során felújítják a vasúti infrastruktúrát is.

A vasútvonal 116 kilométeres szerbiai és 296 kilométeres horvátországi szakaszán 2019-ben kezdődhet meg a munka. A szerbiai szakasz felújításához várhatóan 250 millió euróra lesz szükség, a horvátországi szakasz pedig egymilliárd euróba fog kerülni.

 

mti.hu