NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

120 ezer magyar munkahely veszélyben

120 ezer magyar munkahely veszélyben

Az uniós közúti Mobilitási Csomag kapcsán március 21-én egyeztetett Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára, dr. Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára, Deli Andor fideszes EP képviselő, a TRAN bizottság állandó tagja, a mobilitási csomag néppárti felelőse és a NiT Hungary elnöksége és felügyelőbizottsága.

Magyarország tiltakozik az ellen, hogy egyes tagországok protekcionista gazdaságpolitikai és adminisztrációs intézkedéseikkel sértik az EU szolgáltatások szabad áramlására vonatkozó elvét, így próbálva kiszorítani a kelet-európai fuvarozó vállalkozásokat az EU piacáról.

Takács Szabolcs az ülésen elmondta: „Egy szűk politikai elit teljesen szűklátókörű gondolkodásával állunk szemben. Nemcsak a közép-európai, hanem a nyugat-európai társaink is érdekeltek abban, hogy a belső piac működése zavartalan legyen, hogy a szolgáltatások valóban működhessenek, hiszen ez a nyugat-európai fogyasztói árakra is hatással lehet. Tehát ez mindenkinek az érdeke.”

„Most már 14 országnak van egy közös hangja, amelyet egyre hangosabban szeretnénk elküldeni Brüsszel, illetve az Európai Bizottság felé. Fontos mindenkiben tudatosítani, hogy ez a tervezet nemcsak magára szektorra káros, de az Európai Uniót létrehozó szabadságjogokra is. Mivel a fuvarozás körülményeit szigorító, azt drágító intézkedésekről beszélünk, a végén a fogyasztók láthatják ennek a kárát, hiszen minden árunak az árába be kell építeni a szállítmányozás drágább költségeit” – hangsúlyozta Homolya Róbert, visszautalva az egy héttel korábbi budapesti V4 kibővített miniszteri szintű találkozóra.

„A javaslatnak nagyon sok hiányossága van, továbbra is áll az a körülmény, hogy egy szociális köntösbe bújtatott piacvédelmi mechanizmust látunk megvalósulni. A magyar fuvarozók érdekeit védve pedig az a dolgunk, hogy ennek ellenálljunk” – fogalmazott Deli Andor.

Dittel Gábor, a NiT Hungary ügyvezető főtitkára elmondta, szakmai szervezetként napi szinten foglalkoznak a nyugat-európai érdekek mentén kidolgozott közúti jogszabálycsomag részletkérdéseivel, védve a magyar közúti fuvarozók érdekeit és a magyar munkahelyeket. Az érdekképviselet szerint az európai „elitnek” a józan gondolkodás mentén nem a kelet-európai tagállamok ellen kellene fellépnie, hanem az új szabályokat olyan kompromisszumokkal kell megalkotni, amelyek nem hozzák versenyhátrányba az európai uniós fuvarozói szektort az unión kívüli fuvarozókkal szemben. „Az Európai Unió az elmúlt időszakban más kérdésekben egységet és együttgondolkodást várt el a tagállamoktól. Úgy gondoljuk, itt az ideje, hogy ez az egység a közúti fuvarozás jövőjét meghatározó új jogszabályokban is érvényesüljön. Sajnos nagyon erős a nyugat-európai politikai érdekérvényesítő erő, rendkívül nagy ellenszélben kell megvívnunk a küzdelmet. Ezért különösen fontos, hogy ezt a harcot nem egyedül vívjuk: a mai nap tapasztalatai szerint a magyar fuvarozók élvezik a kormányzat és a hazai uniós képviselet támogatását és védelmét.”

Az ülésen a NiT Hungary elnöksége az alábbi határozatot fogalmazta meg:

A NiT Hungary elnöksége – felhatalmazva a közel 4000 közúti vállalkozó tagja által, akik közel 20 ezer munkavállalót/gépjárművezetőt foglalkoztatnak és biztosítanak egzisztenciát családjaiknak – határozottan fontosnak tartja az Európai Unió törvényhozása felé deklarálni:

  1. A mobilitási csomaggal és a kiküldetési szabályokkal összefüggő jogalkotás nem veszélyeztetheti a munkavállalás, az áruk és szolgáltatások mozgásának alapvető szabadságjogát. Meg kell akadályozni a nyugat-európai tagállamok protekcionista intézkedéseit.
  2. A szabályozásnak határozottan el kell kerülnie a piac megosztását és a kétpólusú tagozódást, mely jelentős veszélyt jelent nemcsak a tagjaink által létrehozott munkahelyekre, hanem országosan közel 120 ezer munkahelyre.
  3. A hazai közúti fuvarozók versenyképességének és piaci helyzetének megőrzése érdekében készek vagyunk minden e célokat elsődlegesnek tartó szervezettel és intézménnyel továbbra is konstruktívan együttműködni egy kiegyensúlyozott és ésszerű szabályozás kialakításában.
  4. Nyomatékosítjuk, hogy amennyiben szükséges a mobilitási csomag új rendelkezéseit hatályba léptetni, azoknak egyszerűeknek kell lenniük, azok alkalmazása nem járhat felesleges és növekvő adminisztratív terhekkel, és az előírásoknak figyelembe kell venniük a közúti fuvarozás egyedi adottságait.
  5. A közúti fuvarozásnak semmilyen indokkal nincs helye a kiküldetési irányelvben.

A NiT Hungary elnöksége ezúton is felkéri az álláspontjával egyetértő és az Európai Unió működéséről szóló szerződésben lefektetett alapelvek sérthetetlensége iránt elkötelezett hazai és nemzetközi szervezeteket, kormányokat, hogy az Európai Parlament döntéséig határozott érveléssel és minden lehetséges demonstratív eszköz bevetésével győzzük meg az eltérően gondolkodó tagállamok képviselőit.

A legnagyobb taglétszámú hazai fuvarozói érdekképviselet elnöksége a határozatról saját tagsága mellett tájékoztatja a kormányt, Magyarország európai parlamenti képviselőit és Violeta Bulc közlekedési biztost.