NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

Megkezdődhet a villamosítás az észak-balatoni vonalon

A szerződéskötés ebben az évben történhet meg, a korábbi tender azért volt eredménytelen, mert a kivitelezésiár-ajánlatok lényegesen meghaladták a tervezett költségvetést

Környezetbarát vasúti vontatójárművek közlekedhetnek a Balaton körül a tervezett villamosításnak köszönhetően. Első ütemben a Szabadbattyán és Balatonfüred közötti pálya felett építik ki a felsővezetéket a már megindított közbeszerzési pályázaton a győztes kivitelezők.

Elrajtolhat az észak-balatoni vasútvonal Szabadbattyán és Balatonfüred közötti szakaszának villamosítása, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. ugyanis meghirdette a közbeszerzési tendert. A győztes kivitelezők egyrészt villamosítják a vasútvonalat, bizonyos szakaszokon korszerűbb lesz a vasútipálya, és megújulnak az állomások – tájékoztatta lapunkat a beruházó NIF. A tenderkiírás szerint 64,5 kilométeren 50 Hz-es, 2×2,25 kV-os váltóáramú felsővezeték – és az ehhez szükséges tartóoszlopok – épül ki, és egy új vontatási alállomás is létesülhet a vonal egyik kezdőpontján, Szabadbattyánban.

Mint arról már beszámoltunk, a villamosításra és a pályaépítésre már tavaly januárban tendert hirdetett a NIF, amit nyáron eredménytelennek nyilvánított a beruházó. Egyszerűen azért, mert a kivitelezésiár- ajánlatok lényegesen meghaladták a tervezett költségvetést, és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vezetése nem engedélyezte, hogy több pénzt költsenek a projektre az eredetinél.
Ennélfogva egy lényegesen kisebb költségű beruházásra készült el a tender. A villamosítási paraméterek ugyan nem változnak, viszont nem épül át a pálya, mint ahogy azt eredetileg tervezték, a kivitelezők „csak” 44,6 kilométeren végeznek szabályozási munkákat, és nem újul meg az összes állomás. Így is teljesen átépül négy állomás: Polgárdi, Balatonkenese, Balatonfűzfő és Alsóörs, itt a vágányok mentén 55 centiméter magas peronok létesülnek, hét állomás pedig esőbeállót kap. Ezenkívül néhány állomáson kicserélik azokat a kitérőket, amelyek már nem felelnek meg a forgalmi igényeknek – közölte a NIF. Ugyanakkor korszerűsödnek az utastájékoztató rendszerek, és az állomások térvilágítása is megújul.
A villamos mozdonyok és motorvonatok megjelenésével jelentősen csökkenne a menetidő – Budapest Déli pályaudvar és Balatonfüred között körülbelül egy óra negyven percre -, mivel Székesfehérváron nem lenne szükség a vontatójármű cseréjére, mozdonyos vonatoknál ezt a szerepet Balatonfüred venné át. A szerződéskötés ebben az évben történhet meg, ugyanakkor még nincs végleges döntés a finanszírozásról. Erről várhatóan akkor dönt a Nemzetgazdasági Minisztérium vezetése, ha sikeres lesz a közbeszerzés, és nyilvánvalóak lesznek az ajánlati árak a kivitelezők részéről. Annyi bizonyosnak tűnik, hogy a villamosítás és a kiegészítő beruházások az Európai Unió támogatásával történnek meg. Mint a NIF közölte, a kivitelezési időszak harminc hónap, amely magában foglalja a szükséges tervek elkészítését és az engedélyek megszerzését. Sikeres közbeszerzési eljárás és szerződéskötés esetén a kivitelezési munkák 2020 végén, 2021 elején fejeződhetnek be a szerződés hatályba lépési időpontjától függően.

Ezzel együtt a NIF tervezi a Balatonfüred- Tapolca-Keszthely vonal villamosítását is, ezzel megvalósulna a környezetbarát vontatás a Balaton körül. A II. ütem (Balatonfüred- Tapolca-Keszthely szakasz) előkészítésére irányuló közbeszerzési tevékenység az I. ütem közbeszerzési eljárás eredményének függvényében indítható meg, a műszaki tartalom az I. ütemmel azonos műszaki tartalommal lesz meghatározva.

Magyar Hírlap