NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

Csak egy szóra...

Hegedűs Gábor blokkmester, Győr
(MÁV Zrt. Bp. Ter. Ig. Biztosítóberendezési Főnökség, Nyugat)

Kisvárda margójára…

Mint minden évben, idén is megrendezték Kisvárdán a Soulavy Ottokár  Váltóklubot és a blokkmesteri értekezletet. Mindig szívesen megyek Kisvárdára, hiszen régi ismerősökkel találkozom, emlékek, történetek elevenednek fel, és persze sok érdekes előadás is van, nem is  beszélve a sok finom falatról. Idén sem volt ez másképp, leszámítva azt,  hogy most keserű szájízzel távoztam. Hallottunk előadást sok mindenről, környezetvédelemről, flottacseréről, szakmai dolgokról, adminisztratív feladatokról.

Sajnálatos módon viszont egy dologról – egy előadást leszámítva – szinte szó sem esett: az emberekről, a vasutasokról, a blokkosokról.  Márpedig ez fontos, hanem a legfontosabb dolog. Mert kik hajtják végre a  végeken a mindennapi tevékenységeket, ha nem azok az emberek, akikről  elfelejtkeztek? Lehet szép terveket szőni, korszerű berendezéseket építeni,  új technológiákat bevezetni, új elszámolási rendszert alkalmazni, ha nincs mögötte az ember, aki ezeket végrehajtja. Mérnökök, blokkmesterek,  műszerészek, lakatosok, elszámolók nélkül ez nem megy! Régóta köztudott  és közismert, hogy a blokkos szakma létszáma fogy, sőt már vészesen fogy.  Már nem az utolsó órában vagyunk, hanem utána. Mostanra már elérte azt a  szintet, hogy az utasításokban előírt feladatokat nem lehet  maradéktalanul végrehajtani! Egy vágányzári kiszolgálás, egy kötelező  oktatás vagy bármilyen váratlan esemény azt okozza, hogy a szakaszokon 2-3 ember lézeng, ami tervezett fenntartást nem tesz  lehetővé. Ezeknek az elmaradt fenntartásoknak, karbantartásoknak később  meglesz a maguk következménye egy kódszám-rendelésszám formájában.

Ezt mindenki tudja, de valahogy nem szeret beszélni róla. Úgy gondolják, amiről nem beszélünk, az nincs. Hogy hogyan jutott ide a  szakma, ismert dolog. Magáncégek elszívó hatása, az alacsony fizetések, értelmetlen és a szakmához szükségtelen (államilag előírt) vizsgáztatások  nem maradtak következmény nélkül. Ám véleményem szerint egy fontos  dologról kevés szó esik az elvándorlás okaként: az ember és a munkahely viszonyáról. Nem vagyok munkapszichológus, csak  blokkmester (ez a kettő kicsit azért fedi egymást…), de nagyon sok helyen  érezhető a munkahelyi légkör romlása, az emberek hozzáállása, hogy a  munkahelyet már csak egy szükséges rossznak tartják, mondjuk ki: sokan megutálták. Jegyezzük meg gyorsan, ez jórészt nem a dolgozókon  múlott! Ilyen emberekkel felelős munkát végeztetni nehéz, ennek ellenére  ők a tőlük elvárhatót megteszik. Hozzáteszem, szerencsére a szakma  szeretetét nem tudták kiölni belőlük! Az is nagy baj, hogy a dolgozók nem érzik azt, hogy felelős felső vezetői szinten elismernék a munkájukat, egy köszönöm (pedig ez nem kerül pénzbe) is csak néha jut nekik. Jól képzett, régi kollégák, tehetséges fiatal mérnökök hagyják itt szakszolgálatunkat, akiket pótolni szinte lehetetlen. Bármily meglepően  hangzik, de már nemcsak a végrehajtó szolgálatnál kevés az ember, hanem  magasabb szinten sincs egyes vezetői beosztásokra jelentkező. Ez jól leírja szakmánk állapotát. Sajnálatos módon – a szakmai vezetés jelenlétének ellenére – Kisvárdán sem esett szó a létszámról, a  szakma jövőjének emberi tényezőiről és az esetleges „hogyan tovább”-ról.

Ennyire nem fontos ez? Napóleon szerint csak azokat az embereket lehet  vezetni, akiknek jövőt tudunk mutatni. Tud itt valaki jövőt mutatni? Ezt  nevezik okos emberek életpályamodellnek. Ebből azonban itt a vasúton csak a pálya van meg… Más szakszolgálatokkal szemben a biztosítóberendezési szakszolgálat érdekérvényesítő képessége meglehetősen alacsony, ezen pedig változtatni kellene. És ez egyben kiállást  is jelentene a szakmánk, az emberek mellett, ne csak akkor legyen  fontos a blokkos, mikor már baj van. A még megmaradt dolgozók  megtesznek mindent a zökkenőmentes közlekedésért, ami az adott  körülmények között nem kevés! Azonban megbecsülést, nyugodt  munkakörülményeket várnak, és olyan vezetést, aki tényleg vezeti őket, aki  kiáll mellettük, és akikre fel lehet nézni! Ezek nem lehetetlen vagy  teljesíthetetlen elvárások, ezeknek természetesnek kellene lenniük!

Szó esett még Kisvárdán szakmánk utánpótlásáról, az iskolai képzésről.  Szerencsére itt történt előrelépés, de mint hallottuk, sajnos még mindig  kevés a jelentkező. Köszönet illet mindenkit, aki ebben tevékenyen részt  vesz, akár a szervezésben, akár az oktatásban. Sajnos a  vasúti pálya már nem vonzó a fiataloknak, legfőképpen a munkabér az, ami miatt nem  versenyképes a vasút. Tudom, ezen mi nem tudunk változtatni, de a negatív hatását érezzük. A bértábla által meghatározott fizetések Budapest,  Győr, Székesfehérvár térségében már a „futottak még” kategóriába sem  tartoznak. A bértábla ilyen kötöttségei miatt új dolgozót nagyon nehéz  találni, alig van jelentkező. Ennek megoldása mindenképpen pozitív  hatással lenne a fent említett területeken. Lehet, hogy csak én látom  sötétebben a dolgokat, de úgy gondolom, ezzel nem vagyok egyedül. Ezért  írtam az elején, hogy keserű szájízzel mentem el Kisvárdáról, mert megint  nem esett szó azokról, akik miatt ez a konferencia tulajdonképpen létrejött:  rólunk.

A cikk a Vasúti VezetélVilág 2017/4-es lapszámában jelent meg.