NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

Főként infrastrukturális témákról tárgyalt a bolgár, a román és a görög miniszterelnök a szerb elnökkel

Főként infrastrukturális témákról, például a vasúti összeköttetés fejlesztéséről tárgyalt Belgrádban Bojko Boriszov bolgár, Alekszisz Ciprasz görög és Mihai Tudose román miniszterelnök Aleksandar Vucic szerb elnökkel szombaton.

A négy politikus közös sajtótájékoztatóján elhangzott: folyamatosan nő a kereskedelmi áruforgalom a négy ország között, mindazonáltal a gazdasági kapcsolatok további erősítésén dolgoznak.

A négy fél célja az, hogy fejlessze az együttműködést a közlekedés, az infrastruktúra és az energetika terén. Azt tervezik, hogy a görög kikötőket vasúton kötik össze Burgasszal, Várnával és Bukaresttel, valamint Belgráddal és Szófiával, a várakozások szerint pedig ezek a vasútvonalak néhány éven belül használhatóvá válnak.

Mihai Tudose román kormányfő szerint az európai integrációhoz elengedhetetlen a közlekedés és az energetika fejlesztése.

A politikusok októberben Várnában állapodtak meg a négyoldalú együttműködés kialakításáról.

MTI