NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

Berlinbe repül a Wizz Budapestről

A Wizz Air bejelentette, hogy új útvonalat indít Budapestről Berlin-Schönefeldre. A legújabb WIZZ-járat naponta közlekedik március 13-i kezdettel.

Az új bejelentés 11 idén elindított budapesti útvonalat követ. 2017-ben további három járat indul Budapestről, Bordeaux-val, Agadirral és Frankfurttal kapcsolva össze a fővárost. Stavanger és Berlin pedig 2018 tavaszától válik elérhetővé Budapestről. Berlinnel együtt 2017-ben a Wizz Air 17 úti céllal bővítette immár 67 alacsony viteldíjas járatot számláló budapesti hálózatát.

Vásárhelyi Gábor, a Wizz Air vállalati kommunikációs menedzsere elmondta:A WIZZ budapesti hálózatában 2017 a masszív növekedésről szólt, számos régóta várt járatot jelentettünk be vonzó úti célokra Európában és azon túl is. Örömmel jelentjük be, hogy újabb izgalmas várost köszönthetünk egyre bővülő budapesti hálózatunkban: már Berlin is közvetlenül elérhető Budapestről alacsony viteldíjainkon. Biztosak vagyunk benne, hogy a naponta közlekedő járat üzleti és szabadidős utasaink körében egyaránt népszerű lesz.