Önvezető autók Budapesten

A budapesti AImotive elsőként megkapta az engedélyt, hogy önjáró autókat tesztelhessen a hazai közutakon. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag bárhol szembejöhet velünk egy robotsofőr által vezetett, szenzorokkal telepakolt jármű. A cégnek egy körülbelül tíz autóból álló flottája van, és a saját technológiájuk továbbcsiszolása mellett megrendelőknek is végeznek fejlesztéseket.

Mint az Index megtudta, az AImotive autóiban különleges kiképzésen átment sofőrök ülnek, akik pontosan tudják, hogy egy robotsofőr működése közben mire és miként reagálhatnak, hogyan kell közbeavatkozni. Az engedély egyik alapfeltétele volt, hogy a kormánynál valóban ott is kell ülnie valakinek, nem rohangálhatnak az autók teljesen üresen.

Az AImotive sajtószóvivője elmondta, hogy ez már a harmadik helyszín, ahol közúton tesztelhetnek, eddig Finnországban és Kaliforniában volt meg az engedélyük.