NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

A Duna a világbajnokság fontos közlekedési útvonala lesz

A Mahart Passnave Kft. és a Bp2017 Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. együttműködési megállapodása értelmében hajókkal szállítják a verseny helyszíneire a nézőket – mondta Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkára egy sajtótájékoztatón, Budapesten.

Szabó Tünde hozzátette: a 20 percenként járó körjáratokkal tehermentesítik a tömegközlekedést. Közölte, tizenkét új kikötő létesült, az események után a kikötők egy részét a budapesti és a Dunakanyar menti menetrendi hajós közlekedésben használják.

Úgy határozták meg a fővárosban létesítendő kikötők helyét és számát, hogy azok a rendezvény minden hajós és logisztikai igényének kiszolgálása mellett hosszú távon Budapest turizmusának javára váljanak, illeszkedve a városképbe – jegyezte meg.

Spányik Gábor, Mahart ügyvezetője elmondta: a cég 14 hajót újított fel az elmúlt időszakban, a hajókat fedélzeti kommunikációs eszközökkel látták el, a beruházás értéke 800 millió forint volt. Közlése szerint 12 új kikötő épült meg, a műszaki átadása a következő napokban várható, azok hosszú éveken keresztül üzemelhetnek.

Négy kikötő a Dagálynál, 3 kikötő Margit szigeten, egy a Batthyány téren, 2 kikötő a Vigadó téren, illetve egy-egy a Műszaki Egyetem előtt és MÜPA előtt létesült, P+R parkolót is építettek. A helyszínek között 250 személyes hajók közlekednek majd. A kikötők egy részében a rendezvény után tematikus történelmi hajóutat alakítanak ki, ezen a magyar hajózás történetével ismerkedhetnek meg, történelmi hajókat állítanak ki.

MTI