Költözés után: ismét látogatható az Aeropark

A pünkösdi hétvégén már megnyitotta kapuit a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren található szabadtéri repülőgép múzeum, a közkedvelt Aeropark. A parkolók bővítése miatt végrehajtott költözés nagy előnyére vált a kiállításnak, egy sor újdonság mellett tisztább és kellemesebb környezet várja a látogatókat.

forrás: Budapest Airport

A korábbinál nagyobb és elegánsabb körülmények között mutatja be a ferihegyi Aeropark a magyar polgári légiközlekedés legjavát felvonultató, egyedülálló gyűjteményét. Az egykori nemzeti légitársaság, a MALÉV legelső Li-2-es típusú repülőgépétől egészen a híres „nagyvasig” vagyis a Tuplojev TU-154 B2-ig közel negyven évet ölel fel az Aeropark bemutatója, ahol nemcsak számos repülőgép, hanem több föld kiszolgáló jármű, az első ILS (vagyis csehszlovák, Tesla gyártmányú) műszeres leszállító berendezés, és többféle kiszerelt repülőgép hajtómű is megtekinthető.

Nagyon örülünk az új hely nyújtotta kényelemnek és minőségi kiállítótér lehetőségének.” nyilatkozta Somogyi-Tóth Gábor, az Aeroparkot üzemeltető Légiközlekedési Kulturális Egyesület ügyvezetője. Elmondta: „A következő napok még a költözés utáni finomhangolással telnek, hogy azután a Múzeumok éjszakáján már teljes kínálattal és számos meglepetéssel várhassuk a látogatókat. Köszönjük a Budapest Airport támogatását és azt a rengeteg pozitív visszajelzést, amit kaptunk a látogatóinktól, valamint a tervezésben és a kivitelezésben résztvevőktől az Aeropark új kialakításával kapcsolatban.

Az Aeropark szervezésében folytatódnak a népszerű autóbuszos repülőtér látogatások is, amelyeken a szerencsések egy, a Malév Air Tours színeire festett Ikarus 250 típusú, légkondicionált autóbusszal járhatják be a repülőtér hatalmas területét és bepillanthatnak a légiközlekedés földi kulisszái mögé.