NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

Komáromból indulhatnak a kínai elektromos buszok

Felavatják a kínai BYD első európai elektromosbusz-gyárát ma Komáromban. Jelenleg egyetlen cég gyártósorán készülnek forgalomképes buszok: a Kravtex mosonmagyaróvári üzemében.

Ma adják át a BYD Electric Bus & Truck Hungary Kft. elektromos autóbuszokat gyártó üzemét Komáromban. A kínai cég 6,2 milliárd forint értékű beruházással hozza létre első európai gyárát. A járműgyártó egy korábbi üzemépületből alakítja ki az elektromos autóbuszok gyártására alkalmas telephelyét, amelyben csaknem kétszázan dolgozhatnak a korábbi hírek szerint. Az alkalmazottak felvételét már elkezdték, az első lépcsőben az itt összeszerelt elektromos buszok alkatrészeinek harminc százaléka származhat magyar beszállítótól, majd ezt az arányt hetven százalékra növelik.

A gyár évente akár ezer busz gyártására lehet képes, a termelést az igények alapján futtatják majd fel. A BYD komáromi üzemét a magyar, illetve az európai piac kiszolgálására tervezik. A cég elektromos busza rendelkezik európai típusengedéllyel, az amszterdami Schiphol repülőtér 35 darabos flottát rendelt, a szintén holland Schiermonnikoog-sziget pedig teljes buszállományát a BYD elektromos járműveire cserélte.

Nem a komáromi cég az egyetlen, amely autóbuszgyártásba kezd Magyarországon ezekben a hónapokban. A debreceni InterTanker Holding a Daimlerhez tartozó EvoBus együttműködésében gyárt majd autóbuszokat: 20 millió eurós beruházás keretében az év végétől évi kétszáz járművet gyártanak majd. Egy másik gyárukban pedig 2018 második felétől további 700-800 autóbuszt gyártanak évente.

Magyar Idők