NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

Elektromos buszokra pályázhat Pécs

Csütörtökön születhet döntés arról a pályázatról, amely révén új elektromos buszokkal gazdagodhat a pécsi közösségi közlekedés. A pénz már megvan a környezetbarát gépekre.

A kormány kifejezetten Pécs számára nyitott meg egy pályázati keretet, ennek révén a baranyai megyeszékhely 1,7 milliárd forintot fordíthat elektromos buszok beszerzésére. Bár a pályázati keretösszeg csak Pécs számára adott, a lehíváshoz azonban el kell készíteni a szükséges pályázatot, erről dönthet csütörtökön a város közgyűlése.

[adrotate banner=”13″]

 

A közgyűlési előterjesztésből kiderül, Pécs az összegből tíz elektromos buszt tud beszerezni, illetve kiépítik a járművek működtetéséhez, töltéséhez szükséges infrastruktúrát is – erre készül el a pályázat. A kormányhatározat alapján a támogatás 100 százalékos.

A pécsiek a közelmúltban már kipróbálhatták az elektromos midibuszokat, hiszen tavaly év végén tesztüzemben végigjárta egy busz Pécset.

pecsma.hu