NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

25 éves az első magyar Opel Astra

Huszonöt éve, 1992-ben, március 13-án pénteken a szentgotthárdi gyár zsúfolásig megtelt vendégekkel és a sajtó képviselőivel, hogy szemtanúi legyenek annak, ahogy Antall József miniszterelnökkel a kormánynál legördül a sorról a modern idők első magyar személyautója.

Archív fotó 1992-ből: Antall József miniszterelnök beszáll az első Astrába

A születésnapi ünneplés a mostani megemlékezéssel nem ér véget: március 29-én Dr. Karl-Thomas Neumann, az Opel Group elnöke látogat Szentgotthárdra az első Astra 25 éves évfordulójának alkalmából.

Csoportkép az első Astrával

Hogyha ma magyarországi autóiparról beszélünk, az már senkinek sem újdonság, pedig ez a rendszerváltás előtt éppoly „eretnek” gondolatnak számított, mint mondjuk a szabad határátlépés. Érdekes módon a 80-as évek végén, amikor megindult az a demokratizálódási folyamat, amely az első szabad választásokhoz vezetett, havonta röppentek föl a hírek a lehetséges magyarországi személyautó gyártásról – nem véletlenül. A KGST munkamegosztásban Magyarországnak jutott autóbusz és teherautó gyártás, de személyautó nem. Így a személyautó gyártásról szóló hírek éppúgy az adott rendszer kereteit feszegették, mint a demokratizálódási folyamat politikai lépései.

A 80-as évek végén az Opel a motorgyártó kapacitását kívánta bővíteni és tudatosan Közép-Európában keresett megfelelő helyet, hiszen az ottani alacsonyabb gyártási költségek nyilvánvaló versenyelőnyt jelentettek. Ez a térség azonban olyan ismeretlen terep volt, amely az előnyök mellett jócskán rejtett kockázatokat is. Ezért rendelt az Opel független szakértőktől egy olyan tanulmányt, amely ezeket az előnyöket és kockázatokat tette mérlegre.

A több országra kiterjedt vizsgálódás eredménye az volt, hogy a nyolcvanas évek végén egyértelműen a piacgazdaságban kiépítésében előrébb tartó Magyarország nyújtotta a legmegfelelőbb gazdasági, pénzügyi, politikai és infrastrukturális környezetet egy ilyen beruházáshoz. De hogyan lett a motorgyári projektből magyar autó?

Már a magyar kormánnyal folytatott tájékozódó megbeszéléseken vetődött föl – magyar részről – egy autógyártó üzem létrehozása. A felvetést az Opel vezetői érdeklődéssel fogadták. Akkoriban az import autókat még jelentős vám és illeték terhek sújtották, tehát egy hazai gyártás egyértelmű piaci előnyökkel kecsegtetett. Végül a szentgotthárdi projekt kibővült egy – elsősorban a hazai piacra dolgozó – személyautó gyárral és az erről szóló megállapodást 1990 júliusában írták alá a magyar kormány és az Opel képviselői.

1990 őszén a Budapesti Nemzetközi Vásár – népszerű nevén a BNV – egyik igazi attrakciója volt, hogy ott hivatalos kiállítóként megjelent az Opel. Ezzel egyidőben egy budapesti sajtóértekezleten az Opel anyavállalatának, a General Motors-nak az európai alelnöke bejelentette: az Opel létrehoz egy kereskedelmi céget és egy gyárat is Magyarországon.

A hivatalos kezdet 1991 januárjára datálódik. Huszonhat éve, ekkor jegyezték be General Motors Autóforgalmazó Kft-t, amely még abban a hónapban megkötötte az első tíz Opel márkakereskedői szerződését hazai partnereivel. A szentgotthárdi gyár (Autóipari Kft) bejegyzése pedig egy olyan masszív ipari háttér megteremtésének volt az első mérföldköve, amely az Opel hazai sikereihez mind a mai napig jelentősen hozzájárul.

Az Opel magyarországi jelenlétének történelmi pillanata volt, amikor 1992 márciusában Antall József miniszterelnökkel a volán mögött legördült a szalagról az első magyar autó, az első Opel Astra. Az első Astrát – amelyet az Opel a budapesti Közlekedési Múzeumnak ajándékozott – 1998-ig, ameddig a hazai gyártás tartott, több mint 80.000 követte.

Az évfordulón Koncz Gábor, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója a következőket mondta: „Büszkék vagyunk arra, hogy az Opel volt az első nemzetközi autóipari cég, amely Magyarországon megjelent. Beruházást hozott ide, autó- és motorgyárat épített és létrehozta a márka kereskedelmi hálózatát. Szintén ipartörténeti elsőség, hogy az Opel gyártotta az első magyar személyautót, ikonikus képe lett a rendszerváltás időszakának, amikor Antall József miniszterelnök levezeti az első Opel Astrát a gyártósorról.

Szentgotthárdon azóta is készülnek motorok és hengerfejek a különböző Opel modellekhez. Sőt, szinte napra pontosan húsz évvel az első magyarországi Opel projekt bejelentése után az Opel újabb, ezúttal félmilliárd euro értékű beruházást jelentett be, amelynek révén a világ legkorszerűbb, legrugalmasabb motorgyára épült fel Szentgotthárdon alig több mint két év alatt. Az elmúlt években a beruházás további 200 millió Euróval, a kapacitás pedig százezerrel bővült az eredeti projekthez képest.

Végül az Opel történelem számokban: az Opel Magyarország kereskedelmi szervezete 1991 januárja és 2016 decembere között összesen 415.000 autót értékesített. Szentgotthárdon 1992 és 1999 között 80.835 Opel Astra és 4.404 Vectra hagyta el a gyártósort. Motorokból 1992 júniusa óta több, mint kilencmillió készült, hengerfejből pedig 1997 óta közel hétmillió darab. (2016. év végi adat).