Bemutatkozott a KözlekedésVilág és NavigátorVilág

A KözlekedésVilág és NavigátorVilág szaklapok egy lapcsalád egymást kiegészítő tagjaiként jelennek meg hónapról hónapra. Mindkét lapunk első számának megjelenését követően, azt megünnepelve, egy kick-off rendezvényre hívtuk meg a közlekedési, illetve logisztikai ágazat meghatározó személyiségeit. Örömünkre szolgált, hogy többségük elfogadta meghívásunkat és elsők között lapozták át a nyomdából frissen érkezett NavigátorVilág magazin első számát.

A rendezvényen bemutattuk a kiadó munkatársait, rövid előadásban pedig felhívtuk a megjelentek figyelmét a szaksajtó fontosságára, a közlekedési szakma társadalmi megítélésének ezen keresztül történő javítására. A piaci folyamatok, nemzetközi tendenciák alapvetően csak úgy érthetők meg és láthatók át, ha a piaci szereplők a napi konkurencia harcon túlmenően is szóba állnak egymással és szakembereik aktívan és nagy számban vesznek részt a szakmai érdekképviseletekkel közösen megtartott rendezvényeken, de legalábbis érdeklődéssel olvassák a szaksajtót.