Új irányítási struktúra

Július elsejétől Vernes Andrást várhatóan Olár Andrea váltja majd a Rail Cargo Logistics – Hungaria élén – adott tájékoztatást Kovács Imre. Vernes Andrást a napi operatív munkából azért kellett kivonni, hogy támogassa a Rail Cargo Group (RCG) történetében a legnagyobb hatású szervezeti átalakítás hazai bevezetését. A változások révén az RCG…

Projektvonatok: zöld megoldás az ellátási lánc jobb kiszolgálására

A Rail Cargo Group innovatív, határokon átnyúló megoldást dolgozott ki a szórt küldeményeknek a közútival versenyképes vasúti fuvarozására. A nemzetközi projektvonatok rendszerének megteremtésével Európa második legnagyobb árufuvarozó vasútvállalata olyan terméket fejlesztett ki, amely a tevékenységek tökéletesebb tervezésére és szervezésére, valamint a rendelkezésreálló eszközök és erőforrások jobb kihasználására alapozva magasabb teljesítményt és jobb…

Konténervonatok Kínába

Az „Egy övezet, egy út” miniszterelnöki csúcstalálkozó alkalmából november 27-én, a budapesti Rail Cargo Terminal – BILK-ről útnak indult az első két, közép-európai árukkal megrakott konténervonat Kínába. A transzkontinentális vasúti összeköttetés és a tengeri útvonal létrejötte hosszú évek kemény munkájának a gyümölcse. (tovább…)

Fókuszban a kombinált fuvarozás

Az elmúlt év tele volt kihívásokkal az osztrák állami vasút árufuvarozási konszernje, a Rail Cargo Group (RCG) számára. Az előző évinél valamivel jobb, 30 milliárd tkm fuvarteljesítményt elérve a vasút keményen megérezhette a versenyt a közúttal szemben, nem utolsósorban az alacsony dízelárak miatt. 2016-ban ugyan nem érte el a tervezett…