Frankfurttal és Londonnal kötnék össze a sármelléki repülőteret

Légi közlekedés
Néhány héten belül aláírhatja a sármelléki repülőtér fejlesztésére vonatkozó támogatási szerződést az NFM, így elindulhat a 6,6 milliárd forintos fejlesztés a Hévíz önkormányzata által üzemeltetett leszállóhelyen.

A közúti fuvarozás versenyképességéről egyeztettek Budapesten

Közút
Magyar meghívásra 14 európai uniós tagállam és az Európai Bizottság képviselői egyeztettek a közúti közlekedési szektor versenyképességéről Budapesten.

900 kilométer gyorsforgalmi út épül 2022-ig

Közút
A 2500 milliárd forintos keretből a NIF már 1763 milliárd forint értékű kivitelezési szerződéses állománnyal rendelkezik, amelyből az idén kötött szerződések összértéke 750 milliárd forint.

Megállapodás nélkül ért véget a török-magyar vegyesbizottsági ülés Isztambulban

Közút
Bár a török fél az engedélyszámok további növekedése mellett érvelt, az ülés jegyzőkönyv aláírása nélkül, a 2017-es kontingens ideiglenes fenntartása mellett zárult.

Egyeztetés a bilaterális engedélyegyezmények felülvizsgálatát végző munkabizottságról

Közút
A felállítandó bizottságnak a jelenleg hatályos megállapodások alapján 48 ország egyezményét kell megvizsgálnia.

Ülésezett a Közlekedési Tanács

Közút, Vasút
Az új Borostyán vasúti korridor létrejöttén túl tudomásul vették a Mobilitási Csomag részét képező, a közúti közlekedés szociális, belső piaci pilléreihez kapcsolódó négy jogalkotási tervezet részletes tárgyalásának eddigi eredményeit.

A turisztikai szektor infokommunikációs fejlesztéséről egyeztettek 

Mozaik
Az NFM a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara támogatásával szakmai párbeszédre hívta össze az ágazat meghatározó szereplőit és szervezeteit 2017. november 28-án.

Nemsokára elkezdődik a 2018-as éves e-matricák árusítása

Közút
A tavalyi sikerek után december 1-jétől, akár egy hónappal az érvényességi idő kezdete előtt beszerezhetők az éves országos és megyei e-matricák.

A magyar közúti árufuvarozás helyzete, kihívásai

NavigátorVilág
A szociális köntösbe bújtatott nyugati protekcionista intézkedések az összeurópai közúti árufuvarozási teljesítmények egyharmadát érintik. Jelenleg azon folyik a vita, hogy ezt a nagyjából 35 százaléknyi fuvarfeladatot ki végezze el, jelentette ki a kiadónk szervezésében megrendezett KözútVilág konferencián, október 4-én, Budapesten elhangzott előadásában az NFM osztályvezetője.

A Nemzeti Tengelysúlymérő Rendszer kialakítása és működése

NavigátorVilág
A statisztikák szerint helyszíntől függően a haszongépjárművek 5–15 százaléka túlterhelten közlekedik Magyarország útjain, ezzel nagymértékben növelik a közlekedési kockázatokat, az úthálózatnak évente sokmilliárd forintos kárt okoznak, és jelentős versenyhátrányba hozzák a jogkövető vállalkozásokat.

Célzott közúti ellenőrzések a közlekedési hatóságnál

NavigátorVilág
A szakminisztérium illetékes főosztálya a közúti ellenőrzések hatékonyságának növeléséért dolgozik, de nem a magyar fuvarozók vegzálása a célja, épp ellenkezőleg: a jogkövető hazai cégek versenyképességét szeretné javítani a célzott ellenőri munkájával.

Megkezdődtek az M70-es autóút kiszélesítésének munkálatai

Közút
Az M70-es autóút több mint tíz kilométeres, jelenleg kétszer egysávos szakaszának teljes autópályává fejlesztésének az alapkövét kedden tették le az autóút csörnyeföldi pihenőhelyénél Zala megyében.

Homolya Róbert irányítja a budapesti közlekedési fejlesztéseket

Mozaik
Homolya Róbert közlekedési infrastrukturális fejlesztésekért felelős kormánybiztost bízták meg a budapesti közlekedési fejlesztések irányításával, koordinálásával is.

Aláírták az Eger Intermodális Csomópont együttműködési megállapodást

Közösségi közlekedés
A megállapodás értelmében megkezdődött a projekt részletes műszaki tartalmának kidolgozására irányuló tervezési eljárások előkészítése.

Téli Átállás Akció a hazai közutakon

Közút
Összehangolt akcióban ellenőrzik a közlekedési hatóságok szakemberei a személyautók és az autóbuszok megfelelő felkészítettségét a téli időjárási körülményekre.

Egy nappal tovább jó a diákbérlet

Közösségi közlekedés
A GYSEV, a MÁV-START és a Volánok helyközi járatain e bérleteket 2017. november 5. helyett november 6-án 24:00 óráig használhatják a diákok.

További célzott ellenőrzések a szabálysértő fővárosi taxisok kiszűréséért

Közút
A fejlesztési tárca a taxishiénák végleges kiszűrése érdekében az idegenforgalmi főszezonban tartott fokozott akció folytatását tervezi.

Ellenőrzik a járműben töltött rendszeres pihenőidőt Hollandiában

Közút
A holland hatóság az ellenőrzés konkrét céljáról és következményeiről egy magyar nyelvű tájékoztatás kiadását tervezi.

Elindult a TSM-rendszer tesztüzeme

Közút
Az NFM 2017. december 31-ig elhalasztotta a rendszerben detektált szabálysértőkre, az objektív ágon történő automatikus bírságkiszabást.

A közlekedéspolitikai államtitkárral tárgyalt Wáberer György és Somogyi Gábor

Közút
Dr. Homolya Róbert elmondta, hogy a minisztérium számára a közúti fuvarozás ugyanannyira fontos terület, mint az infrastruktúra fejlesztés.

Támogatást kér az MKFE a „de minimis” program felgyorsításához

Közút
Dr. Homolya Róbert közlekedéspolitikáért felelős államtitkár támogatását kérte Somogyi Gábor a csekély összegű támogatások mielőbbi bevezetése érdekében.

A képzési rendelet felülvizsgálatának szempontrendszere

KözlekedésVilág
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a hatályos vasúti képzési rendelet születésénél is ott lehettem, illetve annak módosításában is részt vehetek, kezdte előadását Erb Szilvia, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Gépjármű-közlekedési és Vasúti Főosztályának vezetője a Budapesten megrendezett HUNGRAIL Vasútakadémia Konferencián. Hozzátette: korábban nem volt olyan, a képzésekre vonatkozó jogszabály, ami lefedte volna a teljes vasúti szektort.

Még idén dönthetnek a reptéri vasútvonal finanszírozásáról

Légi közlekedés, Vasút
A következő hónapokban több érdemi döntés születhet a ferihegyi vasút fejlesztése kapcsán, amelynek keretében a 2-es repülőtéri terminálon vasútállomás épül.

Szeptember közepén indul a nemzeti tengelysúlymérő rendszer

Közút
A rendszer objektív felelősség elve alapján funkcionáló automatikus üzemmódja szeptember 19-én indul - közölte az NFM.

Új helyettes államtitkár az NFM-nél

Mozaik
Tóth Andor Nándor, fotó: VOLÁN Egyesülés 2017. szeptember 1-től a VOLÁN Egyesülés vezérigazgatója, Tóth Andor Nándor lesz a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkára.

Támogatják az önkormányzatok kezelésében lévő utak fejlesztését

Közút
A kormány a Ferihegyi út 2,3 kilométerrel történő meghosszabbításának 1,5 milliárdos költségéből csaknem 1,3 milliárd forintot biztosított.

Korszerűsítik a Püspökladány-Ebes vasútvonalat

Vasút
A beruházás alapkövét 2017. augusztus 28-án tették le Hajdúszoboszlón. 

A MÁV 11 nagykapacitású motorvonatot vesz a Stadlertől

Vasút
Aláírták a szerződést a Stadlerrel a két cég közötti nyolcéves, 40 darab motorvonatra szóló keretmegállapodás alapján.

A közösségi közlekedés zöldítését célzó kormányzati törekvések

KözlekedésVilág
A 2016–2022-es időszakban a kormány a közlekedés fejlesztésére eddig soha nem látott forrásokat biztosít. A már futó és tervezett beruházások egyik közös nevezője a zöld gondolat.

A kormány kétmilliárd forinttal támogatja a helyi közösségi közlekedést

Közösségi közlekedés
A döntés szerint 22 megyei jogú város 1,949 milliárd forint támogatást kap 2017-ben.

Fokozott taxis ellenőrzés

Közút
A szakemberek jogsértés esetén helyszíni bírságot szabhatnak ki, a taxis engedély visszavonását kezdeményezhetik, vagy akár a jármű hatósági jelzését is bevonhatják.

Tovább épül az M4-es az országhatárig

Közút
Az M4 autópálya Berettyóújfalu- Nagykereki országhatár között 29,5 kilométeres szakaszon 2×2 forgalmi sávos autópálya épül leállósávval, középső elválasztó sávval.

Dinamikus fejlődési korszakát éli a magyar közlekedés

KözlekedésVilág
Jelenleg a „beüzemelés” időszaka zajlik, de a minisztériumi struktúra átalakítása remélhetően beváltja a hozzá fűzött reményeket, és hatékonyabbá teszi a szaktárca működését – nyilatkozta a KözlekedésVilágnak a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára. Homolya Róbert az elkövetkező évek legfontosabb közlekedésfejlesztési irányairól is beszélt lapunknak, szerencsésnek nevezve az ágazatot, hiszen „2022-ig pontosan látjuk, hogy milyen beruházások fognak befejeződni”.

Folytatódik a budapesti taxishiénákkal szembeni fellépés

Közút
Napi szintű ellenőrzéssel szűri ki a szabályszegő taxisokat az NFM-ben működő közlekedési hatóság nyári fővárosi akciója.

Közösen kidolgozott javaslatokkal módosulnak a vasúti járművek karbantartási követelményei

Vasút
Az NFM elfogadta a karbantartási rendelet módosítására tett szakmai javaslatokat, és a sikeres felkészülés érdekében elhalasztotta a jogszabály hatálybalépését.

2018 nyarára megépül az M25-ös autóút északi üteme

Közút
A projekt közvetlen gyorsforgalmi útkapcsolatot teremt a főváros, valamint Eger és térsége között, amely a gyorsabb és biztonságosabb közlekedés mellett új lendületet ad a térség gazdaságfejlesztésének.

NFM: jelentős kihívás a május végén beterjesztett mobilitási javaslatcsomag

Közút
A következő közlekedési tanácsülés előtt a szaktárca egyeztet az érdekképviseletekkel, hogy a magyar álláspont kialakításakor figyelembe vehessék az észrevételeket - mondta el Homolya Róbert.

Elindult a Mosoni-Duna vízszint-visszaállítási projekt

Hajózás
A torkolati műtárgy árvízkapuként kizárja majd a Duna árhullámait, így javítja az árvízvédelmet, és lehetőség nyílik a vizes élőhelyek rehabilitálására.

A közlekedéspolitikai államtitkárral tárgyalt az MKFE elnöke és főtitkára

Közút
Szó volt többek között a közúti ellenőrzések eddigi tapasztalatairól, az EU-s irányelvekből adódó rendelkezések felülvizsgálatáról, illetve a de minimis támogatás mielőbb megvalósíthatóságáról.

A hajózás hatósági ügyei az NFM keretei között

KözlekedésVilág
Magyarországon a hajózási hatósági feladatoknak több gazdája is volt az elmúlt évtizedekben. 1983-ig a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium Hajózási Főosztálya foglalkozott ezekkel az ügyekkel, 2006 végéig a Közlekedési Főfelügyelet, illetve a megyei közlekedési felügyeletek hatáskörébe tartoztak, majd tavaly december 31-ig a Nemzeti Közlekedési Hatóság keretein belül működő szervezeti egység 35 főállású alkalmazottja végezte ezeket a feladatokat.

Június 16-ától újra járnak a vonatok a dél-balatoni szakaszon

Vasút
Nyárra ideiglenesen forgalomba helyezik a 2018-ig felújítás alatt álló dél-balatoni vasútvonal Szántód-Kőröshegy-Balatonszentgyörgy, illetve Fonyód-Kaposvár közötti szakaszait.

A brüsszeli szabályozási tervek hátrányosak a közép-európai fuvarozók számára

Közút
Homolya Róbert közlekedéspolitikáért felelős államtitkár a Közlekedési Tanács ülésén ismertette a magyar álláspontot.

Európai uniós források a hajózás fejlesztésére

KözlekedésVilág
A 2014–2020-as uniós pénzügyi ciklusban is komoly szerepet kapnak az EU-források a vízi közlekedés fejlesztésében. Ennek egyik része a KÖZOP folytatásaként az IKOP, melyben a 2. prioritás, a Nemzetközi (TEN-T) vasúti és vízi elérhetőség javítása tartalmaz belvízi fejlesztési lehetőségeket, egyedi célkitűzésként megfogalmazva a dunai hajózás biztonságának javítását és a TEN-T vízi útvonalakon kikötők fejlesztését, mondta bevezető előadásában a kiadónk által szervezett HajózásVilág konferencián a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium főosztályvezetője.

Idén szeptemberben is Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap

Mozaik
Idei témája is a tiszta, közösségi és intelligens mobilitás, a tisztább közlekedési módok előnyeinek hangsúlyozása, az intelligens közlekedési technológiák és közösségi mobilitás nyújtotta lehetőségek kihasználására ösztönzése.

2019-re megépül az M2-es Budapest-Vác közötti szakasza

Közút
2019 őszétől a tehermentesülnek az átmenő forgalom alól 2. sz. főút menti települések: Dunakeszi, Göd, Sződ, Sződliget, Fót, Csörög és Vác.

Közúti ellenőri csoport: a Dunántúlon is beindult a kontroll

Közút
Az NMF-től kapott tájékoztatás szerint az utóbbi napokban a Dunántúlon egyre több önálló ellenőrzést hajtottak végre az egységek.

A jogosulatlan közúti fuvarozás ellenőrzésének megkezdése segíti az ágazat versenyképességének megőrzését

Közút
A magyar közúti fuvarozók üdvözlik az NFM szervezetén belül létrejött közúti ellenőrzési munkacsoport tevékenységének megkezdését.

A közlekedéspolitikai államtitkárral tárgyalt az MKFE főtitkára

Közút
Több témát, mások mellett a piacvédelem aktuális kérdéseit, a közúti ellenőri csoportok működését és a CEMT engedélyekkel kapcsolatos felvetéseket is megvitatták.

Éjszakai autóbuszjáratok a Dunakanyarban

Közösségi közlekedés
Az ellátásért felelős NFM felkérésére a Volánbusz kísérleti jelleggel éjszakai autóbuszjáratok forgalomba állítását tervezi a 882-es vonalon.

A gazdasági tárcák közül az NFM fejezete bővül a legnagyobb mértékben

Mozaik
Miközben a minisztérium tervezett bevételei csökkennek, a személyi kiadásai több mint 3 milliárd forinttal nőnek.

Stadler: nem kerül duplájába a tram-train járművek beszerzése

Közösségi közlekedés, Vasút
A társaság leszögezi, a korábbi közbeszerzési eljárásokhoz hasonlóan ezúttal is az aktuális piaci viszonyoknak megfelelő, illetve az ajánlatkérő egyedi igényeit is teljes mértékben figyelembe vevő ajánlatot tett.

Módosult a Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezmény (COTIF)

Vasút
A módosítások várhatóan hatékonyabbá és naprakésszé teszik a COTIF szövegét.

Díjazzák a közúti balesetek számának csökkentésében eredményes önkormányzatokat

Közút
Az NFM 2017-ben is meghirdeti a települések közúti közlekedésbiztonsági helyzetének javítását segítő pályázatát.

Egységes forgalomirányítási rendszer a GYSEV teljes hazai vonalhálózatán

Vasút
Az új központi forgalomirányító és ellenőrző rendszer mintegy 7,7 milliárd forintos beruházással épült ki.

A volt NKH feladatait helyettes államtitkárság intézi a szaktárcánál

KözlekedésVilág
Több mint egy éve jelentette be a kormányzat a teljes államigazgatás szervezeti racionalizálását, minisztériumi háttérintézmények megszüntetését, jobb esetben beolvasztását az illetékes tárcák apparátusába. A változásokkal érintett majd’ száz állami szervezet között megtaláljuk a Nemzeti Közlekedési Hatóságot, a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központot és a Közlekedésbiztonsági Szervezetet is, melyek jogutódja a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Okos gyorsforgalmi út és 5G-hálózat egészíti ki a zalaegerszegi tesztpályát

Közút
A járműipari tesztpályahoz kapcsolódva Zalaegerszeg és Balatonszentgyörgy között is "okos" autóútként épül meg az R76-os gyorsforgalmi út.

Vezetéstechnikai tréningprogram a közlekedésbiztonság javításáért

KözlekedésVilág
A közúti balesetek jelentős hányadát a személygépkocsi-vezetők okozzák, minden tizedik esemény a teherautó-sofőrök számlájára írható, a maradék felelősségen kerékpárosok, motorosok és gyalogosok osztoznak. Műszaki problémákkal, a közlekedési szabályok felületes ismeretével vagy az elkövetők habitusával is kapcsolatba hozhatóak a történések, leginkább azonban személyes mulasztások, az „emberi tényező” mint hibaforrás érhető tetten (a sebességhatárok figyelmen kívül hagyása, az előzés, az elsőbbségi jog és a kanyarodás szabályainak megsértése) a gyakran tragédiával végződő esetek során. Vizsgálataink azonban azt is bizonyítják, hogy a felsorolt okok kizárása esetén is számolnunk kell még egy tényezővel, a megfelelő vezetési képesség, még inkább a tudatos veszélyelhárítási készség hiánya vagy elégtelen volta miatt kialakuló helyzetekkel, bekövetkező balesetekkel. Különösképpen fontos a fiatal korosztály veszélyeztetettségének felismerése, ugyanis az elemzések tanulsága szerint a 18–25 év közötti kategóriában az átlagosnál kétszer nagyobb a halálos közúti balesetek gyakorisága.

Még többen vehetnek részt ingyenes vezetéstechnikai tréningen

Mozaik
A második évébe lépő Jól Vezess program idén több mint 1400 járművezető számára teszi lehetővé ismereteik és képességeik fejlesztését.

„Minden szakmai terület fontos számomra”

KözlekedésVilág
Újszerűsége és a komoly kihívások miatt a tram-train az egyik „kiemelt” projektem, de az európai léptékben is nagy beruházásnak számító Budapest– Belgrád vasútvonal felújítása szintén nagyon fontos a számomra – nyilatkozta lapunknak Mosóczi László. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára további szakmai missziójának tartja a kárpátaljai közúti összeköttetések helyreállítását, a határokon a hídépítéseket, illetve az új, nyugat-balkáni légi járatok beindítását.

Több mint 1500 milliárdnyi vasútfejlesztés a következő években

Vasút
A fejlesztések hazai és európai uniós forrásokból, valamint kínai hitelből valósulhatnak meg - mondta az NFM közlekedésért felelős helyettes államtitkára egy konferencián.

Palkovics Lászlóval tárgyalt Erdei Péter a személyszállítási szakma tervezett újraszabályozásáról

Közút
Létrejött az a találkozó, amelyet az MKFE kezdeményezett az EMMI-vel a veronai buszbaleset kapcsán megfogalmazódó szabálymódosítási tervek megtárgyalására.

Mintegy 3000 milliárd forint jut útépítésre és útkorszerűsítésre a következő években

Közút
Idén több mint 1200 kilométer út újulhat meg, a beruházásokat túlnyomórészt költségvetési forrásból fedezik.

Megkezdődhet a Bajai Országos Közforgalmú Kikötő fejlesztése

Hajózás
A Bajai Országos Közforgalmú Kikötőműködtető Kft. (Bajai OKK Kft.) támogatás felhasználásával valósítja meg a bajai kikötő fejlesztését.

Szándéknyilatkozat a Duna-Odera-Elba csatorna megépítéséről

Hajózás
A Duna-Odera-Elba csatorna megépítéséről írt alá szándéknyilatkozatot Varsóban az illetékes lengyel, cseh és szlovák miniszter.

NFM: összehangolják a logisztikai és a gazdasági fejlesztési elképzeléseket

Egyéb
Ezt Erb Szilvia, az NFM gépjármű-közlekedési és vasúti szabályozási főosztályának vezetője mondta az MLSZKSZ nemzetközi közlekedéslogisztikai konferenciáján.

Megérkeztek a nemzetközi közúti közlekedési engedélyek

Közút
Az NFM tájékoztatása szerint a nemzetközi közúti árufuvarozási és személyszállítási engedélyek nagy része megérkezett.

Februárban kezdi meg működését a tengelysúly mérő hálózat

Közút
A hálózat 2017 februárjától előszűrő funkcióban, a tervek szerint idén szeptembertől pedig teljes funkcionalitású rendszerként kezdi meg működését.