A kínai áruforgalom magyarországi vámkezelésének felgyorsítása

NavigátorVilág
Ez a cikk a NavigátorVilág decemberi számában jelent meg. A Kína által a közelmúltban meghirdetett, a magyar kormány keleti nyitás politikájával szinkronban lévő Egy övezet, egy út gazdasági programban a Nemzeti Adó- és Vámhatóság számos területen aktívan vesz részt, akár a 16+1 kezdeményezésben, akár a pireuszi vasútvonalhoz köthető 1+3 vámegyüttműködési formációban. A NAV mindent megtesz annak érdekében, hogy a hatályos jogszabályok adta keretek között gyorsan és biztonságosan tudja bonyolítani a kínai áruk hazai vámkezelését, jelentette ki a vámhatóság vámszakmai szakfőigazgatója.

Magyarország lehetőségei a kínai vasúti alternatív szállítási útvonalak vonatkozásában

NavigátorVilág
Ez a cikk a NavigátorVilág szeptemberi számában jelent meg. Duplájára nőtt a vasúti teherforgalom Kína és Európa között az előző évben, és a járatok száma 2020- ra várhatóan évi 5 ezerre emelkedik. A szeptember 13-án, Budapesten megrendezett HUNGRAIL Magyar Vasút 2018 konferencia árufuvarozási szekciója keretében a résztvevők áttekintették, hogy milyen lépéseket tesz a kormányzat annak érdekében, hogy a kínai áruk és a kínai tőke minél nagyobb arányban áramoljon hazánkba, illetve hogyan próbálnak megfelelni a vasútvállalatok és szállítmányozók a növekvő szállítási igényeknek. (Az elhangzottakat szerkesztett formában közöljük. A szerk.)

Fennakadás a kínai eredetű ruházati termékek hazai vámolásában

NavigátorVilág
Ez a cikk a NavigátorVilág szeptemberi számában jelent meg. Tavaly még büszkén nyilatkozott a Nemzetgazdasági Minisztérium arról, hogy özönlik a kínai áru Magyarországra, 10 százalék felett növekedett a nálunk vámolt kínai áruk értéke, amelyeket aztán túlnyomórészt más tagállamokban értékesítettek. Sajnos a magyar állam örömében nem osztozott az OLAF: vizsgálataik során megállapították, hogy az a büszkén vállalt tény, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szakemberei percek alatt elvégezték a vámkezelést, és a rakomány gyorsan továbbindulhatott, nem utal kellő alaposságra és körültekintésre egy akár több száz tételszámú árut is tartalmazó konténer esetén. A kereskedők által bevallott és a NAV által jóváhagyott áruértékek megalapozottságát az OLAF kétségbe vonta.

Az engedélyezett gazdálkodói (AEO) státusz változásai

NavigátorVilág
A Vám Világszervezet dolgozta ki a nemzetközi ellátási láncok biztonságát növelő és a jogszerű kereskedést megkönynyítő, az Európai Unióban 2008.  január 1-jétől bevezetett szabványrendszert. Ennek egyik eleme az  engedélyezett gazdálkodói (AEO) program, ami a vámhatóságok és a  vállalatok közötti együttműködésen alapul.

Újdonságok a vámeljárásban

NavigátorVilág
A régebbi időkben mit csinált egy vámtisztviselő? – tette fel a kérdést nyitóelőadásában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szakfőigazgatója, és rögtön meg is válaszolta: köszönt, kérdezett, árut azonosított, korlátozásokat, tilalmakat érvényesített, minőségellenőrzést, növény- és állategészségügyi ellenőrzést végzett, kiszabta és beszedte a vámot, gondoskodott a szállítóeszköz tisztításáról, ápolásáról és az ügyfél pihentetéséről. Ma is találunk hasonlóságokat a vámhatósággal szembeni elvárások között, annyiban mindenképpen, hogy egy helyen, egy időben oldja meg a vámkezelést.

A Rail Cargo Hungaria újabb engedélyeket kapott a NAV-tól

Vasút
A NAV legújabb határozatában újabb kedvezményeket adott a vállalatnak az összkezességi engedélyben foglalt két vámügyi tevékenységre vonatkozóan.

A Kínába irányuló szárazföldi áruforgalom növekedésére számítanak a szakértők

Logisztika
A Rail Cargo Group magyarországi leányvállalatai és a CECZ csoport szakértői egy keddi szakmai eseményen fejtették ki véleményüket.

Támogató eljárást indít hétfőtől a NAV a mikrovállalkozásoknál

Mozaik
Azokat az adózókat is felkeresi a NAV, akik az ekáer adatok szerint jóval nagyobb összegben hoztak be az EU más tagállamából árut, mint amennyit az áfabevallásukban feltüntettek.

A posta és a vámhatóság felkészült a karácsonyi csomagforgalomra

Logisztika
A karácsony előtti két hónapban a tapasztalatok szerint megemelkedik a napi átlagos csomagforgalom, az ünnep előtti négy-öt hétben pedig megduplázódik.

Uniós bíróság: a magyar gépjárműadó nem összeegyeztethető a Törökországgal kötött társulási megállapodással

Közút
Az ügy előzménye, hogy egy török társaság esetében az adóhatóság megállapította, egyik Törökországból Németországba fuvarozó teherautója után nem fizették meg a gépjárműadót.

Hétfőtől elektronikusan kérelmezhetőek a vámengedélyek

Mozaik
Október 2-ával néhány kivétellel valamennyi, az Uniós Vámkódex hatálya alá eső engedélyt a korábbi papír alapú ügyintézés helyett kizárólag elektronikus úton intézhetnek a gazdálkodók.

Néhány adóhatósággal kapcsolatos NGM rendelet módosul

A tervezetben szerepel a közösségi közlekedési szolgáltatást nyújtók online pénztárgép használatának ideiglenes felmentéséről, illetve a a TIR-igazolványonként elfogadható garanciaösszegről is.

Megnyílt a Schenker  Vámudvar Szigetszentmiklóson

Egyéb
Sikeresen lezárultak az előkészületek, és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal együttműködésével augusztus elején megnyitotta kapuit a Schenker Vámudvar Szigetszentmiklóson.

Fokozott közúti áruforgalmi ellenőrzés indul hétfőtől

Közút
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a szeptember 20-ig tartó, országos akcióban a pénzügyőrök az EKÁER szabályainak betartását vizsgálják.

Tagállami tapasztalatok az UVK alkalmazásában

NavigátorVilág
A Magyar Szállítmányozók Szövetsége Egyesület május 30-ai közgyűlésén Torda Csaba pénzügyőr dandártábornok, a NAV KI Vám Főosztály vezetője közérdeklődésre számot tartó szakmai előadásban tájékoztatott az Uniós Vámkódex (UVK) alkalmazása kapcsán felmerült kérdésekről.

Változás a TIR garanciaösszegben

Közút
A NAV Központi Irányítás Vám Főosztálya főosztályvezetője által kiadott 7017/2017. felhívás értelmében emelkedik a TIR-igazolványonként megállapítható felelősségbiztosítási összeg.

Megbízható adózónak minősítette a NAV a Rail Cargo Hungariát

Vasút
Összesen 11 feltételnek kellett teljesülnie a minősítés megállapításához. A hatóság negyedévente vizsgálja felül a megbízható adózó státuszhoz szükséges feltételek teljesülését.

Leáll a NAV és a kormányzat

Közút, Mozaik
Este 10 órától csütörtök hajnali két óráig nem tudnak majd bejelentéseket tenni az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszerben (ekáer) elsődleges hozzáféréssel regisztrált felhasználók.

Az EKÁER iktatta ki az emberi fogyasztásra szánt takarmányburgonyát

Közút
Az EKÁER segítségével akadályozták meg a NAV pénzügyőrei 22 tonna, állati takarmányként felhasználható burgonyaszállítmány élelmiszerként történő értékesítését.