Szeptembertől újra járnak a vonatok Sárbogárd és Keszőhidegkút-Gyönk állomások között

Vasút
Átépült a rétszilasi Sárvíz-Nádor-csatornát keresztező vasúti híd, valamint a Kapos felett átvezető tolnanémedi és pincehelyi vasúti híd.

Támogatják az önkormányzatok kezelésében lévő utak fejlesztését

Közút
A kormány a Ferihegyi út 2,3 kilométerrel történő meghosszabbításának 1,5 milliárdos költségéből csaknem 1,3 milliárd forintot biztosított.

Felújították a hűvösvölgyi villamosvonal támfalát

Egyéb
Három hónap után ismét eredeti menetrend szerint közlekednek a Hűvösvölgybe tartó villamosok.

Modernizálódik a vonatközlekedés

Vasút
Interjú Somodi Lászlóval, a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő (NIF) Zrt. vasútfejlesztési koordinációs igazgatójával

Villamosítják a Mezőzombor-Sátoraljaújhely vasúti vonalszakaszt

Vasút
A vonalszakasz villamosítását, továbbá a biztosítóberendezés és a vasúti pálya korszerűsítését nettó 23 milliárd 493 millió forintért végzik el a nyertesek.

Június 16-ától újra járnak a vonatok a dél-balatoni szakaszon

Vasút
Nyárra ideiglenesen forgalomba helyezik a 2018-ig felújítás alatt álló dél-balatoni vasútvonal Szántód-Kőröshegy-Balatonszentgyörgy, illetve Fonyód-Kaposvár közötti szakaszait.

Kinőtt a földből a repülőtéri szálloda

Légi közlekedés
A bokrétaavató ünnepségen a beruházó WING Zrt. és a Budapest Airport vezetői bejelentették, hogy a repülőtéri hotel a tervek szerint idén év végén fogadhatja az első vendéget.

Tovább fejleszthetik Debrecen közlekedését 

Közút
A debreceni közgyűlés csütörtökön tárgyal többek között a gazdaságfejlesztést és a munkahelyteremtést ösztönző közlekedésfejlesztési tervekről.

Újabb ezer parkolóhely épül a budapesti repülőtéren

Légi közlekedés
A Budapest Airport az új parkoló átadása után nem kevesebb, mint 4 700, különböző kategóriájú új helyet kínál az autósoknak.

Újra a fővárosiaké a Róbert Károly körút felújított szakasza május 14-től

Közút
Vasárnaptól a teljes útszakaszt korlátozások nélkül, az új forgalmi rendnek megfelelően használhatják az arra közlekedők.

Ütemterv szerint halad a győri elkerülő út befejező szakasza

Közút
A három építési ütemben megvalósuló, összesen 13,4 km hosszú új nyomvonalon Győrt keletről elkerülő út az M1 autópályát fogja összekötni a 14. sz. főúttal.

Egységes vállalatirányítási rendszerre állt át a MÁV-csoport

Vasút
8 ezer kilométernyi vágányhálózat és 38 ezres ingatlanállomány kezelésének és karbantartásának irányítását modernizálták.

Határon átnyúló osztrák-magyar infrastruktúrafejlesztési koncepciót mutattak be

Közút, Vasút
A CrossBorder Rail projekt 12,7 millió eurós beruházásból valósul meg. Hat új közúti kapcsolat is épül az osztrák-magyar határ mentén.

Egyszerre három gépóriás dolgozik a dél-balatoni vasútvonalon

Vasút
A kivitelezés aktuális helyzetéről és a jelenleg is folyó munkálatokról sajtótájékoztatón számoltak be.

Ütemterv szerint halad a Rákosrendező és Esztergom közötti vasútvonal villamosítása

Vasút
Az 51 km hosszú szakasz korszerűsítése érdekében 2017 őszére a vasútvonal alkalmas lesz a villamos vontatásra.

Új gurulóutat helyeztek üzembe a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

Légi közlekedés
A 36 méter széles gurulóút az elmúlt évek egyik legfontosabb fejlesztése a légiforgalmi üzemeltetés szempontjából.

Fejlődik a Liszt Ferenc Repülőtér iparvágány hálózata

Közút, Vasút
A fejlesztés egy CEF által támogatott nagyprojekt része, melynek köszönhetően szorosabban összekapcsolódik a légi, vasúti és közúti áruszállítás.

Átépítik a Gubacsi vasúti hidat

Vasút
A kormány egyetért azzal, hogy átépítsék a rendkívül rossz műszaki állapotú hidat a kikötő és a vasúthálózat közötti zavartalan teherforgalom biztosítása érdekében.

Felújítások Dunaújváros fontos útszakaszain

Közút
Közel négyszázmillió forintból a legrosszabb állapotban lévő, nagy forgalmat lebonyolító közlekedési útszakaszok felújítását idén elkezdi az önkormányzat.

Több hónapra lezárják a budapesti repülőtér egyik kifutópályáját

Légi közlekedés
Felújítás miatt több hónapra lezárják a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér egyik futópályáját, emiatt egyes területek felett megnövekedhet a légiforgalom.

Jelentős közútfejlesztést is végez Érden az A-Híd

Közút
A cég kivitelezésében két híd épül a városon áthaladó vasútvonalak fölé, emellett megújul és tovább épül a Szent István út.

Épül az M4-es, körbeér(het) az M0-ás

KözlekedésVilág
Folytatódik a közúti közlekedési infrastruktúra fejlesztése A 4-es főúton, a főváros és Szolnok között, újabb két szakaszon kezdődhet meg a gyorsforgalmi út építése. Az M4-es Üllőtől Ceglédig összesen 72,5 milliárd forintból épül meg gyorsútként, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) beruházásában. A NIF-nél már javában előkészítés alatt van az M0-s teljes körré alakításához szükséges két hátralévő szakasz, továbbá összesen harminc autópálya-építést készít elő a társaság.

Teljesen átalakul Debrecen közlekedési rendje

Egyéb
A következő három évben teljesen átalakul Debrecen közlekedési rendje. Az Új Főnix terv keretében közlekedésfejlesztési beruházásokra 15,7 milliárd forintot fordítanak.

Tarlós: júniusban megindulhat a metrófelújítás

Közösségi közlekedés
Júniusban indulhatnak meg a 3-as metróvonal felújításának kivitelezési munkálatai – mondta a főpolgármester hétfő este a Hír TV Magyarország élőben című műsorában.

Megújul a XX. kerületi Nagysándor József utcai közúti híd

Közút
Elkezdődött a XX. kerületi Nagysándor József utcai – az M5-ös autópálya bevezető szakasza feletti – közúti híd felújítása.

Indulnak a tavaszi munkálatok a dél-balatoni vasútvonalon

Vasút
Folytatódik a dél-balatoni vasút Szántód-Kőröshegy és Balatonszentgyörgy, illetve Fonyód – Kaposvár közötti szakaszán zajló átépítése.

Több fejlesztés is érintett az olimpiai pályázat vissszavonása kapcsán

Közösségi közlekedés, Közút
A visszavonás azt jelenti, hogy teljesen átrendezik a fejlesztésre költendő pénzeket, a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre vezető gyorsforgalmi út felújítása pedig biztosan elmarad.

Az MG Építész Kft. tervezheti a Kőbánya-Kispest állomás felújítását

Vasút
A teljes rekonstrukcióra még várni kell: egyelőre csak a tető és a lépcsők újulhatnak meg.

Három vasúti hidat korszerűsít az A-Híd

Vasút
A Kelenföld és Dombóvár közti vasútvonal Fejér és Tolna megyében található hídjait közel 2,7 milliárd forintból építi újjá a cég.

Új kisbuszokkal szállítják a mozgáskorlátozottakat Ferihegyen

Légi közlekedés
Az új kisbuszokkal kilenc darabosra nő az AMS Assistance repülőtéri flottája.

Újabb fejlesztést támogató pályázatok jelentek meg

Mozaik
A helyi gazdaságfejlesztést, valamint a közlekedési és környezetvédelmi infrastruktúra-fejlesztést támogató pályázati felhívás jelent meg összesen 38,8 milliárd forint értékben.

Magyarországról is gyorsabb lesz az UPS szolgáltatása

Közút
A UPS bejelentette, hogy a közúti hálózatában és infrastruktúrájában eszközölt beruházásoknak köszönhetően csökkenti a tranzitidőt 26 európai ország 350 városa között.

Egymilliárd forint beruházás Ferihegyen

Légi közlekedés
Egymilliárd forintos beruházást hajt végre a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a repülőgépek földi kiszolgálásával foglalkozó BUDPORT Handling Kft.

Jelentős fejlesztés előtt a magyar hajózás

Hajózás
Az Integrált közlekedési operatív programban 13 milliárd forint támogatja az ágazat fejlesztését, további 7 milliárd forint hazai forrás jut a 27 balatoni kikötő fejlesztésére, új hajók beszerzésére és felújításra.

Idén megkezdődik a Koper-Divaca vasútvonal bővítése

Vasút
A 28 kilométer hosszú szakaszon a második vágány építési munkálatai hat évig tartanak és csaknem 1 milliárd euróba kerülnek.

Mintegy 3000 milliárd forint jut útépítésre és útkorszerűsítésre a következő években

Közút
Idén több mint 1200 kilométer út újulhat meg, a beruházásokat túlnyomórészt költségvetési forrásból fedezik.

Egymilliárd euró az európai közlekedési infrastruktúra-fejlesztésekre

Főleg azokat a projekteket támogatják, amelyek a közlekedési torlódások megszüntetésére irányulnak.

10 új check-in pult épül a repülőtéri 2B Terminálon

Légi közlekedés
Nekiláttak az építkezés előtti bontáshoz a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B Termináljának indulási szintjén.

Egymilliárd euró a közlekedési infrastruktúra beruházásokra

Mozaik
Az Európai Bizottság új pályázati felhívást tett közzé az Európai Stratégiai Beruházási Alap forrásainak igénybevételére.

Folyamatosan végzik a kátyúzási munkákat az országos közúthálózaton

Közút
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei kedvező időjárás esetén, télen is folyamatosan dolgoznak a burkolathibák javításán.

Öt cég is építené a Duna-hidat

Közút
A NIF-nek a két Komáromot összekötő új Duna-híd kivitelezésre kiírt közbeszerzési felhívására vonatkozó ajánlatbeadás január 24-én járt le.

Teljesen megújul a ferihegyi gyorsforgalmi út

Közút
Az eredetileg becsült 250 millió helyett 174,5 millió forintért tervezhetik a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi út fejlesztésének az első ütemét.

Bővítenék az M1-es autópályát

Közút
A Budapest-Győr szakaszon 2x3 sávosra bővítenének - derül ki egy írásbeli kérdés-válaszból, ami a parlament honlapján olvasható.

Cserélik a Bagi völgyhíd dilatációs szerkezetének elemeit

Közút
Az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán a Bagi völgyhíd dilatációs szerkezeteinek gumibetéteit cserélik 2017. január 23-án a Magyar Közút szakemberei.

Eddig kilencven önkormányzat csatlakozott a MÁV partnerségi programjához

Vasút
Közösen gondozzák a vasútállomások és megállóhelyek környezetét.