2025-re a városi buszok közel fele null-emissziós lesz

Közösségi közlekedés
Egy elemzés szerint hét év alatt drasztikusan megnőhet az elektromos buszok száma a világon, ami leginkább Kínának lesz köszönhető.

50 éves a BKV

Közösségi közlekedés
A BKV 50 éve kihagyhatatlan része a főváros életének, szolgáltatásait naponta több mint egymillió ember veszi igénybe – mondta a főpolgármester a közlekedési társaság fél évszázados fennállása alkalmából tartott budapesti rendezvényen.

Hibrid járművekkel fiatalodott tovább a fővárosi buszflotta

Közösségi közlekedés
Forgalomba álltak az első autóbuszok abból a 40 hibrid üzemű járműből, amelyeket a BKV tavaly vásárolt.

M3: a középső és a déli szakasz felújítására is lehet pályázni

Egyéb
Kiírta a közbeszerzési eljárást a BKV a 3-as metró középső (Lehel tér–Nagyvárad tér) és déli (Nagyvárad tér–Kőbánya-Kispest) szakaszának felújítására.

Az első két metrópótló Ikarus megvan a 30-ból

Közösségi közlekedés
Az Ikarus Egyedi Kft. két magyarországi gyártású buszt adott át a BKV-nak, amelyek metrópótló buszként fognak üzemelni.

Hazai elektromos buszgyártók rajtra készen

KözlekedésVilág
Az elektromos autóbuszok technológiai fejlődését látva vélhetően az utolsó nagyobb trolibusz-beszerzések zajlanak a világban és Magyarországon is. Tíz év múlva már biztosan az elektromos autóbuszok jelentik majd az alternatívát a már most sem teljesen felsővezetékhez kötött járművekkel szemben. A két járműtípus közötti határ egyre inkább kezd elmosódni, és az elektromos buszok egyre nagyobb piacán a nagy gyártók mellett több magyar szereplő is rajtra készen áll.

A BKV turisztikai járatainak üzemeltetési és üzleti modellje

KözlekedésVilág
A turisztikai célú közlekedés fajlagos költségei általában jóval magasabbak a hagyományosnál, az inhomogén járműpark és az egyedi, sokszor több évtizedes technológiák miatt, így működési modellje nem magától értetődő. Beszélgetés Zsákay László Györggyel, a Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) turisztikai divízióvezetőjével.

Küszöbön a megállapodás

Közösségi közlekedés, Mozaik
Ismét tárgyalóasztalhoz ült a BKV Zrt. vezetése a szakszervezetekkel, a 2018-as bérfejlesztés ügyében.

Az elsők között a BKV az új, elektronikus közbeszerzési rendszer bevezetésénél

Közösségi közlekedés
A BKV egy olyan szakmai napot szervezett, ahol közvetlenül a Közbeszerzési Hatóság és a Miniszterelnökség szakértői osztották meg a főbb tudnivalókat.

Indul az 1-es villamos Etele térig tartó meghosszabbítása

Közösségi közlekedés
A több éven keresztül tartó tervezést követően a megvalósítás a közbeszerzési folyamatot lezáró szerződés 2017. október 20-i megkötésével november 13-án indulhat el.

130 éves a budapesti villamosközlekedés

Közösségi közlekedés
Nyílt nap a Szépilona kocsiszínben, különleges járművek felvonulása és a Dallamos villamos is várja az érdeklődőket október 7-én, a budapesti villamosközlekedés jubileumán.

Tárgyalások a 2018-as bérekről a BKV-nál

Közösségi közlekedés
Kezdetét vette a jövő évi bérfejlesztésről szóló egyeztetés a BKV Zrt. vezetése és az érdekvédelmi szervezetek között.

Aláírták a metró északi szakaszára vonatkozó szerződéseket

Közösségi közlekedés
Az állomások felújítására vonatkozó szerződés értéke nettó 24,1 milliárd forint, az alagúti munkákra vonatkozó értéke 47,8 milliárd forint.

Felmondott a Vasúti Járműjavító ügyvezetője

Mozaik
Benyújtotta felmondását Németh Zoltán, a BKV Vasúti Járműjavító Kft. ügyvezetője - tudta meg az Index. Az értesülést a BKV is megerősítette. 

Metrócsata: elfogyott a BKV türelme

Egyéb
Immár a BKV szerint is tarthatatlan állapot, hogy az M3-as vonalra felújított metrókocsik közül egyik-másik szinte naponta meghibásodott.

A városi közlekedés aktuális kérdései, megoldandó feladatai

KözlekedésVilág
A BKV több mint 1,3 milliárd utast szállított 2016-ban, ebből 900 milliót a kötöttpályás ágazatok, melyek a férőhelykilométer-teljesítmények kétharmadát, illetve a társaság 2134 darabos járműállományának több mint a felét adják.

Bolla Tibor, a BKV elnök-vezérigazgatója szerint a 3-as metró biztonságos

Közösségi közlekedés
Rádiós interjú Dorner Lajossal, a Város és Elővárosi Közlekedési Egyesület elnökével.

Villamost árverez el a BKV a Vaterán

Mozaik
Bárki licitálhat a leselejtezett járművekre, amelyekre a licit május 18-án 12 és 14 óra között indul.

Ismét igénybe vehető a Kossuth Lajos téren a metróállomás május 14-étől

Közösségi közlekedés
Vasárnaptól a Kossuth Lajos téren is megáll az M2-es metró, ugyanis véget értek a metróállomás forgalmának korlátozásával járó munkálatok.

Júliusban szerződnek a 3-as metró felújítására

Egyéb
Július végén megkötheti a BKV a 3-as metró infrastruktúra-felújításának nyertesével a szerződést, így a beruházás a második fél évben elkezdődhet.

Idén is nyílt nap Óbudán!

Közösségi közlekedés
Idén május 6-án (szombaton) 10:00-15:00 óra között nyílt napot tartanak az Óbudai autóbuszgarázsban.

Aláírták a bérmegállapodást a BKV-nál

Egyéb
A szakszervezetek a munkáltatóval közösen aláírták a BKV Zrt. munkavállalói 2017. évi bérfejlesztésének mértékéről és a társasági juttatásokról szóló megállapodást. 

Megállapodás a BKV menedzsmentje és az érdekvédelmi szervezetek képviselői között

Egyéb
A Társaság január 1-ig visszamenően átlagosan 15%-os bérfejlesztést hajt végre, amelyből 10% alapbérfejlesztés, 5% pedig bérfelzárkóztatás célját szolgálja.

Közeledtek az álláspontok a BKV és a szakszervezetek között

Egyéb
A bérmegállapodás tervezet számos elemével kapcsolatban egyetértésre jutottak - ám az ajánlat egyes részleteivel kapcsolatban még további egyeztetések szükségesek.

Buszüzemeltetési tapasztalatok mínuszokban

KözlekedésVilág
Harminc éve nem volt akkora tél, mint az idén, ami a Budapesti Közlekedési Zrt. Autóbusz- és Trolibusz-üzemeltetési Igazgatóságának munkatársait arra indította, hogy tapasztalatokat gyűjtsenek a fővárosi autóbuszok és trolik közlekedéséről szélsőséges időjárási viszonyok között. Szedlmajer László, a BKV vezérigazgató-helyettese, a mini kutatás kezdeményezője őszinte, a problémákkal való nyílt szembenézésnek nevezte a felmérést, amolyan hibafeltárásnak, amiből helyes következtetéseket levonva okulni lehet a jövőre nézve.

A BKV menedzsmentje megtette béremelési javaslatát

Egyéb
A részleteiben kidolgozott bérmegállapodás tervezetét legkésőbb április 12-ig eljuttatják a szakszervezetek részére. A szakszervezetek a sztrájkbejelentésüket felfüggesztették.

Újabb villamosokon tenné lehetővé a bicikliszállítást a BKV

Közösségi közlekedés
A mostani beszerzés a Tatra T5C5K villamosokra vonatkozna és a beszerzés során 66 darab kerékpárszállító állomást rendelnének.

Megérkezett a hivatalos sztrájkbejelentés a BKV-hoz

Egyéb
A ma megtartott Kollektív Munkaügyi Vita megegyezés nélkül zárult. A BKSZSZ és a VTDSZSZ átadta a BKV Zrt. részére a hivatalos sztrájkbejelentést.

Használt hibrid buszokat vásárol a főváros

Egyéb
A közlekedési vállalat 25 darab használt, szóló kivitelű hibrid busz beszerzésére írt ki nyilvános közbeszerzést.

A BKV-nál folytatódott a bérkövetelésekkel kapcsolatos kollektív munkaügyi vita

Egyéb
A BKSZSZ és a VTDSZSZ részvételével tartott egyeztetésen a felek ismét tárgyaltak a szakszervezetek bérköveteléseiről.

A főváros szolgálatába áll a Sió csatornára átzsilipelt Révfülöp motoros

Hajózás
A hajó a Sió csatornán, majd a Dunán hajózva érkezik Budapestre, hogy felújítását követően a főváros víziközlekedését szolgálja a továbbiakban.

Kiírták a pályázatot a 3-as metró állomásainak felújítására

Egyéb
Az északi vonalon Újpest-központ és a Dózsa György út között hat, a délin pedig Kőbánya-Kispest és a Népliget között öt állomást újítanak fel.

Tömegesen távoznak a vasutasok és a BKV-sok, de hová mennek ezek a dolgozók?

A Jazzy Rádió műsorában Andó Gergellyel beszélgettek a jelenlegi munkaerőhiányról, amely mind a vasutat, mind a BKV-t jelentősen érinti.

Ingyen wifi a Combinón

Közösségi közlekedés
Pont kerülhet a hároméves huzavona végére, hamarosan kiépíthetik a wifi hálózatot a Combino villamosokon.

Márciusban már az új metrón utazhatunk

Egyéb
A jövő hónapban három szerelvény áll forgalomba, ezt követően a tervek szerint havonta két felújított metró érkezik vissza Oroszországból.

Közösségi közlekedési eszközök építőkockákból – kiállítás nyílt a Földalatti Vasúti Múzeumban

Mozaik
A BKK és a BKV 2016 novemberében pályázatot hirdetett fővárosi közösségi közlekedési eszközök készítésére építőkockákból.

A Siemens vizsgálja a 4-es metró hibáját

Vasút
A vállalat az okok feltárása után garanciálisan javítja majd a rendszert.