Közösségi közlekedés

Ötven autóbusszal erősítik a helyi közlekedést

Az ITK Holding Zrt. leányvállalata, az Inter Traction Electrics Kft. ünnepélyes keretek között adta át Debrecenben a VOLÁN Buszpark Kft ...
Bővebben

Bekötötték az SZKT vágányhálózatába a tram-train vágányt

2021-ben indulhat a tram-train Szeged és Hódmezővásárhely között. A záró hegesztést és más befejező munkálatokat 2019 második negyedévében végezhetik el ...
Bővebben

Debrecen lehet az autóbuszgyártás fellegvára

Tavaly decemberben állt forgalomba Debrecenben az első helyi fejlesztésű és gyártású Mercedes-Benz autóbusz. A Reform 500 LE jelű, 12 méteres, ...
Bővebben

Együttműködési megállapodást kötött a MÁV-START és a V-Busz

A MÁV-START együttműködési megállapodást kötött a V-Busz Veszprémi Közlekedési Kft.-vel, melynek célja – a kormányzati, önkormányzati és szolgáltatói célkitűzéseknek megfelelően ...
Bővebben

M3 felújítás: északon végeztek, délen folytatják

Elkészült az M3-as metró Újpest-központ és Lehel tér közötti vonalszakaszának felújítása, a munka Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér között folytatódik ...
Bővebben

Egyre népszerűbb a Vonatinfó jegyvásárlási funkciója

Másfél millió menetjegy kelt el március végéig a tavaly nyáron jegyvásárlási funkcióval is kibővített Vonatinfó mobilalkalmazáson keresztül ...
Bővebben

Napközben óránként utazhatnak majd busszal a magyarok Zágrábba

A FlixBus európai mobilitási szolgáltató 2018-hoz képest megkétszerezi a menetrend szerinti összeköttetések számát Budapest és Zágráb között ...
Bővebben

20 százalékkal nőttek a HÉV-bevételek

Havonta átlagosan 20 százalékkal emelkedtek a MÁV-HÉV bevételei 2018 szeptemberétől az év korábbi időszakához képest. A vasúttársaság a többletbevételt fejlesztésekre, ...
Bővebben

Eddig csak menő volt, idén már szokássá válik a közösségi autózás

A budapesti közösségi autózás piacán az aktív fogyasztók száma elérte azt a kritikus, 30–40 ezres küszöböt, ami alapján már kellően ...
Bővebben

Megduplázta magyarországi utasforgalmát a FlixBus

A FlixBus megújítja a mobilitási piacot: 2018-ban elindult az első mentrend szerinti elektromos távolsági busz Franciaországban és a FlixTrain Németországban ...
Bővebben

Nemesdy Ervin a BKK vezérigazgatója 2019. január 24-től

A Fővárosi Közgyűlés 2019. január 24-től Nemesdy Ervint nevezte ki a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. vezérigazgatójának határozatlan időre, valamint igazgatósági ...
Bővebben

68 új autóbusszal erősítenek a közlekedési központok

További 68 korszerű autóbusszal bővül a közlekedési központok járműállománya a Volán Buszpark Kft. beszerzésének köszönhetően. A szolgáltatási színvonal növelése érdekében ...
Bővebben

Megerősített billenőablakot tesztel a BKK

A BKK a jegy- és bérletkiadó automatákat üzemeltető partnerével, a T-Systems Magyarországgal közösen egy olyan új funkciót tesztel, amelynek köszönhetően ...
Bővebben

Itt a legújabb magyar fejlesztésű autóbusz

Mercedes-Benz REFORM 501 LE néven hazai fejlesztésű, elővárosi autóbuszt mutatott be a közelmúltban az ITK Holding Zrt. leányvállalata, az Inter ...
Bővebben

Ma áll forgalomba az első helyi gyártású Mercedes-Benz Reform 500 LE Debrecenben

Az ITK Holding Zrt. leányvállalata, az Inter Traction Electrics Kft. ünnepélyes keretek között adta át a vállalat telephelyén az első ...
Bővebben

Átadták a BYD első elektromos buszát Magyarországon

Átadták a BYD első elektromos buszát Magyarországon, amely a kínai vállalat tavaly felavatott komáromi gyárában készült. A tizenkét méter hosszú ...
Bővebben

A főváros sikeresen be fogja fejezni az e-jegyrendszer projektet

A sajtóban megjelent híresztelésekkel ellentétben a fővárosi elektronikus jegyrendszer projekt az EBRD hitelszerződéses feltételei alapján folytatódik, s az eddig kifizetett ...
Bővebben

Újabb Škoda-Solaris a BKV troliflottájában

Megérkezett az első csuklós Škoda-Solaris abból a trolibuszflottából, amelynek további darabjait 2019 első félévében szállítják Budapestre. A 10 szóló és ...
Bővebben

Duplájára nőtt a VOLÁN-sofőrök fizetése

Az elmúlt évtizedben folyamatosan növekedtek a bérek a VOLÁNBUSZ Zrt.-nél. A társaság ma már ott tart, hogy a 2010-hez képest ...
Bővebben

Forgalomba állhat a hazai gyártású, városi autóbusz

A TÜV Rheinland-KTI vizsgálatait követően az ITK Holding Zrt. leányvállalata, az Inter Traction Electrics Kft. (ITE) által gyártott Mercedes-Benz Reform ...
Bővebben

Egerben is lesz intermodális csomópont

Egyedi kormánydöntés alapján, több mint 300 millió forintból elkezdődhet a helyi közösségi közlekedést közös rendszerbe szervező csomópont előkészítése Egerben ...
Bővebben

Szárnyaszegett RI-GO

Még jó pár évet várniuk kell a budapestieknek az elektronikus jegyrendszerre, a bevezetésnek már a céldátumát sem tudja megmondani a ...
Bővebben

Nyílt nap a buszgarázs-matuzsálemben

A sikeres budafoki „villamosos” nyílt nap után újra a 11. kerületbe várja a BKV a közösségi közlekedés iránt érdeklődőket ...
Bővebben

A nyár véget ért, az iskola elkezdődött, de a közlekedésre oda kell figyelni!

Az „5 tengelyen-biztos kézzel!” vezetéstechnikai és közlekedésbiztonsági verseny döntőjével párhuzamosan hatodik alkalommal kerül megrendezésre az ingyenes családi nap ...
Bővebben

Debrecenben feleslegessé vált csuklósokkal erősített a BKV

A BKV elkötelezett a hazai autóbusz-gyártási stratégia megvalósításának támogatása mellett,az elmúlt három évben majdnem 100 darab új, hazai gyártású autóbuszt ...
Bővebben

Itt a világ első vezető nélküli villamosa!

A Siemens Mobility a ViP Verkehrsbetrieb Potsdam GmbH-val közösen az InnoTrans 2018 szakkiállításon tárja a nagyközönség elé a világ első ...
Bővebben

Megduplázta magyarországi utasforgalmát idén nyáron a FlixBus

Európai szinten is 50 százalékkal többen utaztak zöld távolsági busszal a nyári hónapokban 2017-hez viszonyítva ...
Bővebben

Beszállt az ITK Holdingba a Mol

A Mol megvásárolta budapesti székhelyű és debreceni telephelyű ITK Holding Zrt. többségi részesedését, ezzel az autóbuszos közösségi közlekedés piacára lép.  ...
Bővebben

Fejlesztik a szegedi tömegközlekedési hálózatot

Uniós támogatással, 1,3 milliárd forintból fejlesztik az út- és tömegközlekedési hálózatot Szegeden ...
Bővebben

Már tervezik a metró és a HÉV összekötését

A Főmterv készítheti elő a 2-es metró és a gödöllői HÉV összekötését, nettó 2 milliárd 26 millió forintért, az összeg ...
Bővebben

Pécs sem kér az Ikarus Egyedi elektromos buszaiból

Mégsem vesz elektromos buszokat a pécsi önkormányzat a néhány hete csődvédelmet kért Ikarus Egyedi Kft.-től. Az időközben megdrágult buszokra nincs ...
Bővebben

eF01: a Peugeot új elektromos kerékpárja

A Peugeot megkezdte futurisztikus, többszörösen díjnyertes, összehajtható elektromos kerékpárjának nemzetközi forgalmazását. Az eF01 villany-bringaként és elcsomagolható drótszamárként egyaránt egyedülálló, élvonalbeli ...
Bővebben

Kerékpárszállítási próbaüzem a 4-es metró vonalán

Kerékpárosok utaznak a 4-es metró vonalán tartott kerékpárszállítási próbaüzem napján, 2018. július 21-én. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV ...
Bővebben

Csődbe ment az Ikarus Egyedi

Csődöt jelentett a dízel és elektromos Modulo autóbuszokat előállító Ikarus Egyedi Kft. – közölte a cég vezetése ...
Bővebben

Gyorsított körjáratú buszjárat indul Debrecenben

A Határ úti Ipari Parkban megnövekedett utazási igények kiszolgálása érdekében új járatot indít a Debreceni Közlekedési Vállalat ...
Bővebben

A fenntartható nagyvárosi közlekedésért

A dugók miatt sokszor katasztrofális a forgalom Budapesten, ráadásul a régen kiépült városi terekben nem lehet több parkolóhelyet létrehozni. Mindenki ...
Bővebben

Új telephely a tatabányai buszparknak

A városi közösségi közlekedés megújítása fontos mérföldkőhöz ért: a Modern Városok Program keretében megvalósuló beruházás nemcsak a buszflotta korszerűsítését jelenti, ...
Bővebben

Ismét napirenden a MÁV és a Volán összevonása

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium kísérletet tenne arra, hogy megszüntesse a párhuzamosságokat a közösségi közlekedésben ...
Bővebben

Napi buszos összeköttetés Magyarország és a horvát tengerpart között

Június 14-én újra elindulnak a FlixBus nyaralójáratai. Horvátország és Montenegró 14 tengerparti települése közvetlenül megközelíthető lesz zöld távolsági busszal, Közép-Dalmáciába ...
Bővebben

Június 4-től Desiro motorvonatok segítik a HÉV-közlekedést a H6-os (ráckevei) vonalon

Sikeres próbamenet után június 4-től, hétfőtől egy két egységből álló Desiro motorvonat segíti a H6-os (ráckevei) vonal közlekedését. A menetrend ...
Bővebben

Felújították a 3-as metró utolsó szerelvényét is

Elkészült a Moszkva közeli Mityistyiben az utolsó, 37. metrószerelvény, amely nemsokára a budapesti 3-as vonalon közlekedik majd ...
Bővebben

Megújult a Budafok kocsiszín

Befejeződött az 1-es villamos vonalán és a budai fonódó villamoshálózaton közlekedő járművek kiadását, üzemszüneti tárolását és karbantartását szolgáló Budafok kocsiszín ...
Bővebben

Elektromos hajtású vízitaxi

SeaBubbles névre keresztelt, futurisztikus, nulla kibocsátású, új kialakítású vízitaxit mutattak be a svájci Genfi-tavon ...
Bővebben

Új autóbusz-pályaudvar épül Lentiben

477 millió forint európai uniós támogatásból új autóbusz-pályaudvar épül Lentiben, az összegből kerékpárutak fejlesztésére is jut ...
Bővebben

Elővárosi autóbuszt épít az ITE

Fontos mérföldkőhöz érkeztek Debrecenben az Inter Traction Electrics Kft. (ITE) autóbuszos fejlesztései, megérkezett ugyanis az újabb járóképes alváz a Mercedes-Benz ...
Bővebben

Az utolsó kék metró

Kék szovjet helyett immár kizárólag fehér orosz szerelvények közlekednek a hármas metró épp nem felújítás alatt álló szakaszain ...
Bővebben

FlixBus: Bécs és Zágráb a két fő csapásirány idén nyáron

Április végétől újabb csatlakozásokat kínál a FlixBus a környező nagyvárosok irányába, járatsűrítés Bécsbe, Zágrábba, Ljubljanába és Krakkóba ...
Bővebben

Jelentősen drágulhat a személyszállítás

Az autóbuszok kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díja 300–400 százalékkal emelkedik, amit a vállalkozások a fogyasztókra háríthatnak ...
Bővebben

Lejáratókampány a Modulók ellen?

Az Ikarus szerint annyira jók a Modulók, hogy a nagy európai gyártók és azok hazai beszállítói mindent megtesznek, hogy ellehetetlenítsék ...
Bővebben

Meghosszabbítják a Földalattit

A fővárosi M1-es metróvonalat nyugati végállomásától elvezetik a Duna-partig, keleten pedig először a Kassai térig, majd a Marchieggi-hídig érhet majd ...
Bővebben

Cél az elővárosi közlekedés megújítása

A MÁV-csoport és a Dunaújvárosi Egyetem kutatás-fejlesztési megállapodást kötött a „HÉV-motorvonatok műszaki rendszereinek felújításáról és optimalizálásáról” ...
Bővebben

A bécsiek dönthetik el, milyen ülések legyenek az új metrókocsikban

Az osztrák fővárosban az utasok dönthetik el, milyen üléseken szeretnének utazni a két év múlva forgalomba álló új metrószerelvényeken. A ...
Bővebben

Kétmilliárdos beruházási programot indít a Kravtex-Kühne Csoport

A Credobus márkát alapító Kravtex-Kühne Csoport áprilisban elindítja kétmilliárd forint összértékű kapacitásnövelő beruházási programját ...
Bővebben

Új generációs turistabusz

A HCC Kft. 20 Mercedes-Benz Tourismo típusú autóbuszt vásárol az EvoBus Hungária Kft-től ...
Bővebben

Miskolc a fenntartható városi közlekedésre szavaz

Miskolc az elmúlt évek fejlesztéseivel európai szinten is letette névjegyét. Ennek köszönhető, hogy jelenleg is több európai uniós finanszírozású projekt ...
Bővebben

Háromoldalú stratégiai megállapodást kötött 2018. március 20-án az ITK Holding Zrt., Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Debreceni Egyetem

Ennek keretében az idei évtől a Debreceni Egyetem kihelyezett tanszékeként képezhet jármű mérnököket az ITE ...
Bővebben

Nagy teljesítményű villámtöltőt telepítettek a Reál üzletlánc telephelyére

Egy több töltőből álló, az e-autósok igényeit példaértékűen kiszolgáló állomást létesített az MVM Partner Zrt. és a Reál Hungária Kft ...
Bővebben

Újrahasznosított étolajjal közlekednek a velencei vízibuszok

 Az olaszországi Velencében kísérletképpen újrahasznosított étolajjal kevert dízel üzemanyaggal közlekednek majd hét hónapon keresztül a városi tömegközlekedést bonyolító vaporetto vízibuszok ...
Bővebben

Amerikában már lehet sofőr nélküli taxit fogni

Kétségkívül az egyik legfontosabb mérföldkövéhez érkezett az autonóm autók fejlesztése Amerikában: az évek óta zajló tesztek után, egy városban effektíve ...
Bővebben

ÉNYKK Zrt.: fél évvel csökken a buszflotta átlagéletkora

Harmincöt új autóbusz áll az utasok rendelkezésére az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ szolgáltatási területén ...
Bővebben

A menetrendkönyvektől az internetes keresők felé fordultak az utasok

Buszmegállóban vagy vasútállomáson állva ma már egyre ritkábban nézzük meg a menetrendi laptáblákat vagy bonyolultnak tűnő számsorokat. Az utasok közül ...
Bővebben

Kőszegen megújul a vasútállomás és a buszpályaudvar

Több éve tartó egyeztetések után hamarosan megkezdődik a közös autóbusz- és vasúti pályaudvar tervezése ...
Bővebben

Új buszok a DDKK-nál

 Húsz új autóbuszt állít forgalomba a napokban a Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. a térségben ...
Bővebben

Kiírták a pályázatot a 3-as metró meghosszabbítására

Megjelent a közbeszerzési hirdetmény a 3-as metró káposztásmegyeri meghosszabbításának tervezésére. Ha meglesz ameghosszabbításhoz szükséges 120–130 milliárd forint, 2021 után elkezdődhet ...
Bővebben

67 kilométeres lesz az új moszkvai metróvonal

Átadták az utasforgalomnak a moszkvai nagy metrógyűrűvonal első, 10,5 kilométeres szakaszát, amely öt állomást foglal magába ...
Bővebben

A buszsofőrök az utak királyai

Egy Nagy-Britanniában készült felmérés szerint az autóbuszsofőrök vezetnek a legbiztonságosabban, de a tehergépjármű-vezetők sem szerepeltek rosszul ...
Bővebben

Új technológiák javíthatják a közlekedési élményt

A Visa bemutatta új, a közlekedés élményét javító programját, amely érinti a közlekedés összes módját, legyen az közúti, légi vagy vasúti ...
Bővebben

Újabb elektromos töltőállomást adtak át a fővárosban

Egy több töltőből álló, az e-autósok igényeit teljes mértékben kiszolgáló állomást – ún. HUB-ot – létesített az MVM Partner Zrt ...
Bővebben

Bővül az ÉNYKK buszparkja

 Harmincöt új autóbusszal bővül az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. (ÉNYKK Zrt.) flottája, közülük 22 alacsonypadlós, 13 normál padlómagasságú jármű.    ...
Bővebben

2025-re a városi buszok közel fele null-emissziós lesz

Egy elemzés szerint hét év alatt drasztikusan megnőhet az elektromos buszok száma a világon, ami leginkább Kínának lesz köszönhető ...
Bővebben

50 éves a BKV

A BKV 50 éve kihagyhatatlan része a főváros életének, szolgáltatásait naponta több mint egymillió ember veszi igénybe – mondta a ...
Bővebben

Hibrid járművekkel fiatalodott tovább a fővárosi buszflotta

Forgalomba álltak az első autóbuszok abból a 40 hibrid üzemű járműből, amelyeket a BKV tavaly vásárolt ...
Bővebben

Újabb buszjárat Ferihegy és Pozsony között

A RegioJet busz- és vasúttársaság közvetlen napi buszjáratot indít Pozsony és a budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér között, ezzel szeretne ...
Bővebben

A Siemens további tíz villamost szállít Bréma számára

A Bremer Straßenbahn AG (BSAG) német közlekedési vállalat további tíz Avenio villamost rendelt a Siemenstől, érvényesítve a 2017 júniusában aláírt ...
Bővebben

M3: a középső és a déli szakasz felújítására is lehet pályázni

Kiírta a közbeszerzési eljárást a BKV a 3-as metró középső (Lehel tér–Nagyvárad tér) és déli (Nagyvárad tér–Kőbánya-Kispest) szakaszának felújítására ...
Bővebben

Az első két metrópótló Ikarus megvan a 30-ból

Az Ikarus Egyedi Kft. két magyarországi gyártású buszt adott át a BKV-nak, amelyek metrópótló buszként fognak üzemelni ...
Bővebben

Újabb tram-train projektelemhez keresik a kivitelezőt

Újabb, a Szeged-Hódmezővásárhely tram-train projekt kivitelezéséhez kapcsolódó ajánlattételi felhívást tett közzé a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési Zrt.: a Szeged Rendező pályaudvaron ...
Bővebben

Korszerűsödő buszparkok

Tavasztól öt regionális közlekedési központnál jelennek meg azok az új Credobusok, amelyekről januárban írt alá lízingszerződést a Volán Buszpark Kft. a ...
Bővebben

Ezer új elektromos töltőállomás Bécsben

A bécsi energiaszolgáltató vállalat, a Wien Energie megkezdte a nyilvános elektromos töltőhálózat kiépítését az osztrák fővárosban. 2020 végéig ezer új ...
Bővebben

Hallgatói ötlet alapján fejleszthetik a közösségi közlekedést

Lezárult a Leier Hungária Kft., a LAFARGE Cement Magyarország Kft. és a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar hallgatói tervpályázata: ...
Bővebben

Az ABB és Davos városa innovatív e-járművekkel járul hozzá a fenntartható közlekedéshez

Az e-járművek villámtöltése a közlekedési ökoszisztéma szerves részévé vált Davosban, a Világgazdasági Fórum (WEF) éves találkozójának városában ...
Bővebben

Háromszázas flottával indul a MOL Limo

A MOL elindította Budapesten a közösségi autómegosztó szolgáltatását, a MOL Limót. A 300 autóból álló flottában vegyesen találhatók hagyományos és ...
Bővebben

Bővül az e-mobilitási együttműködés Horvátországgal

Bővül a magyar–horvát elektromobilitási együttműködés, a két ország vizsgálja az e-mobilitási stratégiák összehangolásának lehetőségét is – közölte Varga Mihály, miután ...
Bővebben

CNG-buszok Nyíregyházán

Megérkeztek az első sűrített földgázzal (CNG) működő, hazai és uniós forrásból beszerzett új autóbuszok Nyíregyházára ...
Bővebben

Átrendezte a hazai gyorsbuszpiacot a FlixBus

Ahogy egész Európában, a FlixBus nálunk is jött, látott és győzött: a magyarországi forgalmukat egy év alatt megkétszerezték, versenytársaikat bekebelezték ...
Bővebben

NGM-államtitkár: nemzetgazdasági érdek az autóbuszgyártás fellendülése

Lepsényi István emlékeztetett arra, hogy a kormány iparfejlesztési programjának fontos területe a 2016-ban elfogadott Nemzeti Autóbuszgyártás Cselekvési Program. Szavai szerint ...
Bővebben

Látványtervek a 3-as metró felújított állomásairól

Bár november elsején megkezdődött a 3-as metró északi szakaszának felújítása, a BKV nem mutatta meg, milyenek lesznek az új állomások ...
Bővebben

Már gyártják az új magyar csuklós buszokat

Folyamatosan készülnek a csuklós buszok az Ikarus Egyedi Autóbuszgyártó Kft.-nél, hogy a nyár végére leszállítsák a 180 járművet – nyilatkozta ...
Bővebben

Új Budapest-Bécs buszjárat a RegioJet-nél

A RegioJet személyszállítási társaság január 4-től új, közvetlen menetrend-szerinti buszjáratot indított Bécs-Budapest viszonylatban — tájékoztatta szerkesztőségünket Aleš Ondrůj, a RegioJet ...
Bővebben

Új villamosok Budapesten

Az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1846/2017. (XI. 14.) Korm. határozat alapján 2017. novemberében a támogató ...
Bővebben

Repülést helyettesítő új technológia?

Nem szeretsz repülni? Semmi gond, lehet, hogy már nem kell sokáig a légitársaságokra hagyatkoznod, ha nem a tengerentúlra készülsz, hanem ...
Bővebben

Már próbálgatja szárnyait a RIGO

Hamarosan forgalomba áll az első, az elektronikus jegyrendszerhez kapcsolódó járműfedélzeti érvényesítő készülékekkel felszerelt autóbusz Budapesten. Az új készülékekkel felszerelt MAN ...
Bővebben

M2-es metró rákoskeresztúri szárnyvonala

Az M2-es metró és a Gödöllői HÉV összekötésének, valamint a rákoskeresztúri szárnyvonal megépítésének előkészítésével kapcsolatos fejleményeket és terveket, feladatokat ismertette ...
Bővebben

Luxemburgi villamos műszaki csemegével

December 10-én hivatalosan is megnyílt Luxemburg város első villamosvonalának legelső szakasza. A spanyol CAF 21 darab magas színvonalon kivitelezett, egyedi ...
Bővebben

Gázüzemű IVECO midibuszt teszteltek Miskolc utcáin

Nem más volt a célja a 15-ös, a 68-as, a 28-as, a 38-as és a 11-es busz vonalán végzett próbaüzemeltetésnek, ...
Bővebben

Küszöbön a megállapodás

Ismét tárgyalóasztalhoz ült a BKV Zrt. vezetése a szakszervezetekkel, a 2018-as bérfejlesztés ügyében. A szakszervezetek nagy része számára a bérmegállapodás ...
Bővebben

Galvani-híd helyett Új Duna-híd épül és ezermilliárd megy útfejlesztésre

Új Duna-híd lesz a neve a Galvani utca – Illatos út vonalában megépítendő új hídnak, a korábbi dokumentumokban szereplő Galvani-híd ...
Bővebben

Szükséghelyzeti közösségi közlekedés lép életbe Békéscsabán

Januártól szükséghelyzeti megoldásként, új szerződés hiányában kijelölik a Dél-alföldi Közlekedési Központ (DAKK) Zrt.-t a helyi autóbusz-közlekedés biztosítására - határozott csütörtöki ...
Bővebben

Meg kell újítani a helyi- és helyközi közúti közösségi közlekedés járműparkját

A kormány célja a helyi- és a helyközi közúti közösségi közlekedés elöregedett járműparkjának megújítása - mondta a gazdasági miniszter az ...
Bővebben

Érintő kártyás fizetés a szegedi villamoson

Az önkormányzat a „Cashless Szeged” koncepció keretében 2017 során több szolgáltatási területen vezetett be elektronikus fizetést. A készpénzhasználat nélküli fizetés ...
Bővebben

A jövő év elejére készülhet el az új CNG-buszok töltőállomása Nyíregyházán

A jövő év elejére készülhet el a hazai és uniós forrásból beszerzett, sűrített földgázzal (CNG) működő új autóbuszok telephelye és ...
Bővebben

Az elsők között a BKV az új, elektronikus közbeszerzési rendszer bevezetésénél

2018. április 15-től kötelezővé válik az elektronikus közbeszerzési rendszer (EKR) használata Magyarországon. A Miniszterelnökség által üzemeltetett digitális beszerzési folyamattól az ...
Bővebben

Az ABB 20 millió dolláros megbízást kapott a HESS-től

Az ABB által szállított, világ leggyorsabb villámtöltési csatlakoztató technológiájával töltik majd a 24 méter hosszú, teljesen elektromos üzemű buszokat ...
Bővebben

Országos elektronikus jegyrendszer jöhet létre

Országos szinten átjárható elektronikus jegyrendszer, utastájékoztatási és forgalomirányítási rendszer is létrejöhet azon közlekedési tárgyú törvénymódosítások révén, amelyeket kedden 116 igen, ...
Bővebben

Újabb villamosok és trolibuszok érkezhetnek Budapestre

További huszonhat darab új, alacsonypadlós CAF Urbos 3 villamos, valamint hatvan darab új, alacsonypadlós Škoda-Solaris trolibusz érkezhet Budapestre. A 27,8 ...
Bővebben

Eredményes lett a Debreceni Főpályaudvar felépítésére kiírt tender

Július végén járt le a Debreceni Főpályaudvar és a kapcsolódó létesítmények kivitelezésére kiírt közbeszerzés beadási határideje. A beruházó Nemzeti Infrastruktúra ...
Bővebben

Indul az 1-es villamos Etele térig tartó meghosszabbítása

Az 1-es villamosvonal Bécsi út/Vörösvári út–Rákóczi híd közötti szakaszának felújítása és akadálymentesítése 2014 novemberében, meghosszabbítása a Fehérvári útig pedig 2015 ...
Bővebben

Jelentés a Volánbusz 2012 és 2015 közötti működéséről

A Volánbusz Közlekedési Zrt. működésének szabályozottsága, vagyongazdálkodása összességében megfelelt az előírásoknak, és a vagyon értékének gyarapításáról is gondoskodtak - állapította ...
Bővebben

Aláírták az Eger Intermodális Csomópont együttműködési megállapodást

Az 1967-ben átadott egri helyközi autóbusz pályaudvar az évek alatt kinőtte a közlekedési szempontból ideális városközponti helyét. Eger Megyei Jogú ...
Bővebben

Egy nappal tovább jó a diákbérlet

Az NFM egy nappal meghosszabbítja az októberre szóló vasúti és autóbuszos tanuló havibérletek érvényességi idejét. A GYSEV, a MÁV-START és ...
Bővebben

Pályázat a váci közösségi közlekedési hálózat működtetésére

Vác pályázati felhívást tett közzé a helyi, közforgalmú autóbusz közösségi közlekedési hálózat működtetésére a 2018. január 1. – 2018. december ...
Bővebben

Elektronikus jegyrendszert vezetnek be Debrecenben

Az országban elsőként a debreceni közösségi közlekedésben vezetik be az elektronikus jegyrendszert: az új típusú, elektronikus személyi igazolvánnyal rendelkező utasok ...
Bővebben

MAN csuklós buszok állnak üzembe Tatabányán

Jövő év elejétől 14 új MAN Lion’s City GL csuklós autóbusz áll forgalomba a tatabányai közösségi közlekedést biztosító T-Busz Kft ...
Bővebben

Kezdődhet a közlekedési központ kialakítása Kaposváron

Megkezdődhet a közösségi közlekedési központ kialakítása azután, hogy aláírták a 17,7 milliárd forintos projekt kivitelezői szerződését csütörtökön a somogyi megyeszékhelyen ...
Bővebben

130 éves a budapesti villamosközlekedés

Éppen 130 évvel ezelőtt Európában elsőként indult el belvárosi villamos Budapesten – az egy kilométer hosszú vonal a Nyugati pályaudvar ...
Bővebben

Újabb 100 Credo autóbusz áll forgalomba

Száz új Credo buszt adott át megrendelőinek a Kravtex-Kühne csoport, a járművek három közlekedési társaságnál állnak forgalomba. Ezzel a flottával ...
Bővebben

Tárgyalások a 2018-as bérekről a BKV-nál

Kezdetét vette a jövő évi bérfejlesztésről szóló egyeztetés a BKV Zrt. vezetése és az érdekvédelmi szervezetek között ...
Bővebben

Szeptember 16-tól ismét Mobilitási Hétvége Budapesten

Idén tizenhatodik alkalommal, szeptember 16-22. között rendezik meg az Európai Mobilitási Hetet, a környezetbarát és fenntartható városi közlekedés programsorozatát. A ...
Bővebben

Hamarosan Bécsnek is lesz vezető nélküli metrója

Az osztrák főváros épülő metróvonalán, az U5-ön közlekednek majd Bécs első vezető nélküli metrószerelvényei. A 34 új metróvonatot a Siemens ...
Bővebben

A BKV kitart a 2,5 milliárdos kötbérigénye mellett

​Szeptemberben újabb két felújított metrószerelvény állhat forgalomba, a BKV a Főváros támogatásával továbbra is kitart a felújítást végző, orosz gyártóval ...
Bővebben

Megkezdődött az első HÉV-állomáson is az elektronikus jegyrendszer elemeinek telepítése

2017. szeptember 8-ától, péntektől a H6-os HÉV Közvágóhíd végállomásán találkozhatnak az utasok az új eszközökkel. A most induló tesztek során ...
Bővebben

A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. készítheti BKK e-jegyrendszerének kártyáit

A vállalat megszerezte az egységes elektronikuskártya-kibocsátási rendszeréről szóló törvény szerinti megszemélyesítési tevékenységhez kapcsolódó engedélyt. Az engedély azért fontos, mert ennek ...
Bővebben

Aláírták a metró északi szakaszára vonatkozó szerződéseket

Aláírták a 3-as metróvonal északi - Újpest-Központ és a Dózsa György út közötti - szakaszának megállóira és az alagút felújítására ...
Bővebben

Újabb kombinált bérletet vezet be a GYSEV és az ÉNYKK

Szeptember elsejétől a Nádasd - Körmend - Szombathely útvonalon is kombinált bérletet vezet be a GYSEV Zrt. és az ÉNYKK ...
Bővebben

Átadták az első metrós beléptetőkapukat

A Deák Ferenc téri metróállomás Sütő utcai kijáratához összesen 10 beléptetőkaput telepítettek, melyeket az utasok a kezdeti időszakban mindkét irányból ...
Bővebben

Egymilliárdot költ a kerékpáros közlekedés fejlesztésére Kaposvár

Egymilliárd forintból bővíti és újítja meg kerékpárút-hálózatát, és fejleszti közösségi kerékpáros közlekedési rendszerét Kaposvár a következő években. A somogyi megyeszékhelyen ...
Bővebben

Elkészült az osztrák főváros leghosszabb metróvonala

Szeptember elejétől a teljes szakaszon szállít utasokat az osztrák főváros immár leghosszabb metróvonala, az U1. A piros vonalat öt új ...
Bővebben

Új buszok érkeznek a Volánhoz

A becsült több mint 9,5 milliárd forint helyett 7,5 milliárdért lízingelhet összesen 120 új autóbuszt a Volán Buszpark Kereskedelmi és ...
Bővebben

Néhány adóhatósággal kapcsolatos NGM rendelet módosul

Módosulnak a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) egyes, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tevékenységével összefüggő rendeletei, a szaktárca jogszabálytervezetét hétfőn tették ...
Bővebben

A Strabag lesz a kivitelező a tram-train projektnél

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. honlapján található szerződésből kiderül, hogy a Szeged-Hódmezővásárhely vonalon történő tram-train létesítéséhez és kivitelezéséhez kapcsolódó munkákkal a ...
Bővebben

Forgalomba áll 100 új magyar busz az utakon

Az elővárosi és regionális kivitelű Credo buszok a miskolci és szolnoki székhelyű közlekedési központoknál, illetve a Volánbusznál állnak forgalomba október ...
Bővebben

Döntött a kormány a kaposvári közlekedési központ támogatásáról

Szita Károly, a város polgármestere sajtótájékoztatón elmondta: a jövő év tavaszán kezdődő, 2019 végére befejeződő 17,7 milliárd forintos projekt olyan építkezéseket ...
Bővebben

A kormány kétmilliárd forinttal támogatja a helyi közösségi közlekedést

A kormány az idén 2,05 milliárd forinttal támogatja - Budapestet nem számítva - a települési önkormányzatok helyi közösségi közlekedését, az ...
Bővebben

Ismét 15 új autóbusz állt forgalomba Budapesten

A BKK megrendelésére 15 vadonatúj, alacsonypadlós MAN Lion’s City A21 szóló autóbusz kezdte meg a szolgálatot Budapesten, 2017. augusztus 1-jén ...
Bővebben

Ilyen változásokat hoz a KÖKI újjáépítése

A meglévő mellé gyaloghíd jön létre, lejárat nyílik a Vaspálya utca felé, liftek és peronemelés biztosítják az akadálymentesítést az ország ...
Bővebben

A webes jegyek, bérletek előnyei

A BKK összedobott egy animációs jegyet. Így fogalmazott a Közlekedő Tömeg. A telefonnál Kelemen Tamás, a Közlekedő Tömeg alelnöke. A beszélgetés témája ...
Bővebben

Elindult a BKK online értékesítési rendszere

A Budapesti Közlekedési Központ 2017. július 13-ától elindította a közösségi közlekedés igénybevételéhez használható bérletek internetes felületen történő értékesítését. Első lépésben ...
Bővebben

Forgalomba álltak az új, repülőtérre közlekedő autóbuszok

2017. július 8-ától, szombattól elindult a 100E járat. Ennek köszönhetően közvetlenül, átszállás nélkül is el lehet jutni közösségi közlekedéssel Budapest ...
Bővebben

Digitális bérletet vezet be a BKK

A vizes vébére időzítve, a július 10-én kezdődő héten tervezi bevezetni a BKK az új online jegyértékesítési rendszerét, tudta meg ...
Bővebben

Bolla Tibor, a BKV elnök-vezérigazgatója szerint a 3-as metró biztonságos

Bolla Tibor, a BKV elnök-vezérigazgatója szerint a 3-as metró biztonságos, a felújított metrószerelvények meghibásodásainak nagy része nem veszélyezteti az utasok ...
Bővebben

Kiírták a tram-train pályázatot

Kiírta a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. a tramtrain kiépítéséről szóló tendert - adta hírül a Hír TV. A nyílt ...
Bővebben

Az OTP építi ki a BKK bankkártya elfogadó rendszerét

Nettó 550 millió forintért az OTP Bank építheti ki a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. bankkártya elfogadó rendszerét - a ...
Bővebben

Letették az új autóbusz telephely alapkövét Kaposváron

Letették a helyi járatú autóbuszok mintegy 4 milliárd forintból kialakítandó telephelyének alapkövét Kaposváron. A korábban egy hulladékgazdálkodási vállalat által használt ...
Bővebben

45 új autóbusz áll forgalomba Budapesten

Június 16-án újabb 15 vadonatúj MAN Lion’s City A21 típusú szóló autóbusz állt forgalomba a VT-Arriva Kft. üzemeltetésében, június 19-e ...
Bővebben

Magyarország a régió vezető állama lehet az elektromobilitás terén

Magyarország a régió vezető állama lehet az elektromobilitás terén, a kormány direkt ösztönzőkkel segíti idén is az elektromos járművek terjedését, ...
Bővebben

Száz magyar busz kerülhet a Volán-társaságokhoz

Folytatódik a Volán-társaságok járműparkjának megújítása, a regionális közlekedési központok flottakezelője összesen száz szólóbuszt vásárol. A műszaki feltételek lehetővé teszik, hogy ...
Bővebben

Helyközi autóbusz menetrend már a Google felületén is

A múlt év folyamán megújult menetrendi kereső kiegészítéseként, az autóbusszal utazók jobb kiszolgálása és szélesebb körű tájékoztatása érdekében, a VOLÁN ...
Bővebben

Vezető és sín se kell a kínai szupervillamosnak

Bemutatta a kínai CRRC (China Railway Rolling Stock Corporation) a jövő villamosát (és buszát, illetve vonatát egyben), ami vezető és ...
Bővebben

Kétezer új buszt vesz a Volán

A következő két évben közel kétezer új autóbuszt szerezhetnek be a Volán-társaságok a Nemzeti autóbuszgyártási cselekvési program keretében, mondta el ...
Bővebben

Éjszakai autóbuszjáratok a Dunakanyarban

Az ellátásért felelős Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felkérésére a Volánbusz Zrt. kísérleti jelleggel éjszakai autóbuszjáratok forgalomba állítását tervezi a Dunakanyarban a ...
Bővebben

Ismét igénybe vehető a Kossuth Lajos téren a metróállomás május 14-étől

2017. május 14-től (vasárnaptól) újra minden állomáson, azaz a Kossuth Lajos téren is megáll az M2-es metró, ugyanis véget értek ...
Bővebben

Idén is nyílt nap Óbudán!

Idén május 6-án (szombaton) 10:00-15:00 óra között nyílt napot tartanak az Óbudai autóbuszgarázsban ...
Bővebben

A VKSZ Zrt. működtetné a helyi járatokat Veszprémben 2019-től

Saját kezébe venné az önkormányzat a helyi tömegközlekedést Veszprémben, a csütörtöki közgyűlésen már konkrét terveket is ismertettek. A helyi közösségi ...
Bővebben

Hárommilliárdos többlet a budapesti elővárosi közösségi közlekedésre

A kormány jóváhagyta a budapesti elővárosi közösségi közlekedés támogatásának túllépését mintegy hárommilliárd forinttal - olvasható a Magyar Közlöny kedden megjelent ...
Bővebben

Stadler: nem kerül duplájába a tram-train járművek beszerzése

Nem kerül duplájába a Hódmezővásárhelyt Szegeddel összekötő villamosvasúti rendszer, a tram-train járművek beszerzése, az ár 16,27 százalékkal haladja meg a ...
Bővebben

Elektromos buszokra pályázhat Pécs

Csütörtökön születhet döntés arról a pályázatról, amely révén új elektromos buszokkal gazdagodhat a pécsi közösségi közlekedés. A pénz már megvan ...
Bővebben

Lázár: ellehetetlenülni látszik a Hódmezővásárhelyt Szegeddel összekötő tram-train

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint ellehetetlenülni látszik a Hódmezővásárhelyt Szegeddel összekötő villamosvasúti rendszer, a tram-train, a térség országgyűlési képviselői posztját ...
Bővebben

Milliárdok bio- és földgáz alapú közlekedésre

Az Európai Unió közlekedésinfrastruktúra fejlesztésére 2014-2020 közötti időszakban 22 milliárd eurós összeget biztosít a tagállamok számára. Ebből az első két ...
Bővebben

Befejeződött a dél-budai villamosmegállók korszerűsítése

Befejeződött Dél-Budán a villamosmegállók akadálymentesítése és felújítása. A 2016 nyarán indult munkálatok során az Alkotás utcában, a Bartók Béla úton, ...
Bővebben

Ha ez a terv megvalósul, elbúcsúzhatunk a kör alakú jelzőlámpáktól

Egy orosz dizájner olyan tervet készített, ami megreformálhatná a jelenleg használt közlekedési lámpákat. A kör alakú jelzés a múlté lehet, ...
Bővebben

Újra lesz menetrendszerinti buszjárat a belváros és Ferihegy között

Több mint tíz évvel ezelőtt járt utoljára rendszeres, közvetlen buszjárat a budapesti belváros és a ferihegyi repülőtér között. Most egy ...
Bővebben

Újabb villamosokon tenné lehetővé a bicikliszállítást a BKV

Újabb villamosokon tenné lehetővé a BKV a kerékpárok szállítását egy, a vállalat oldalán megjelent versenyeztetési felhívás szerint. Az ajánlatok benyújtásának ...
Bővebben

Május elsejéig lehet pályázni az elektromos autókra

Május elsejéig lehet pályázni az elektromos autók beszerzésére, a pályázatra a kormány 2016-ban 2 milliárd forintot biztosított - mondta Varga ...
Bővebben

Új program a fiatalok unión belüli utazásának támogatására

Új programot indít az Európai Bizottság a fiatalok mobilitásának támogatására, az ingyenes Interrail vasúti bérlet ötletére épülő kezdeményezés segítségével, egyénileg ...
Bővebben

Módosult az IKOP lista! Negyedével kevesebb új emeletes motorvonat jöhet!

Az Európai Uniós közlekedési célú pénzforrások legnagyobb részének elköltése az IKOP lista alapján történik (emellett a CEF források állnak még ...
Bővebben

Nagy és keveset fogyaszt: itt a legújabb magyar busz

Új, 13 méteres, növelt hosszúságú városi busszal lép piacra a legnagyobb magyar buszgyártó. A Credo Econell 13 CiTY-vel a Kravtex-Kühne ...
Bővebben

Közvetlen átszállás a vasút és a 14-es villamos között

Az A-Híd kivitelezésében új villamosmegálló épül fel a Béke úton, amely megteremti a közvetlen átszállási kapcsolatot a vasútállomással ...
Bővebben

Tatabánya támogatást kap a közösségi közlekedés fejlesztésére

A tatabányai önkormányzat 5,641 milliárd forintot kap a közösségi közlekedés színvonalának és hatékonyságának javítására - derül ki a Magyar Közlönyben ...
Bővebben

Elfogadták az e-jegyrendszer bevezetésének új ütemtervét

Az elmúlt időszak munkafolyamatainak eredményeképpen az elektronikus jegyrendszer bevezetéséért felelős Budapesti Közlekedési Központ és a szállító Scheidt & Bachmann közösen elfogadta a ...
Bővebben

A FlixBus járatai a Google útvonal-tervezőjében

A fenntartható és költséghatékony közlekedés érdekében a Google újabb szolgáltatóval bővítette útvonaltervezőjének kínálatát. A FlixBus napi 120 000 járattal 20 ...
Bővebben

Pályázatot írtak ki két HÉV-vonal meghosszabbítására

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. tervezői pályázatot írt ki a ráckevei (H6-os) és a csepeli (H7-es) HÉV fejlesztésére és ...
Bővebben

Harminc új távolsági buszt állított forgalomba a KNYKK

Kétmilliárd forintból harminc új távolsági autóbuszt állított forgalomba a Komárom-Esztergom és Fejér megye buszos tömegközlekedését végző Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ - ...
Bővebben

Tömegesen távoznak a vasutasok és a BKV-sok, de hová mennek ezek a dolgozók?

A Jazzy Rádió műsorában Andó Gergellyel beszélgettek a jelenlegi munkaerőhiányról, amely mind a vasutat, mind a BKV-t jelentősen érinti. Riporter: Lassan kezelhetetlenné válik ...
Bővebben

A Scania 160 gázbuszt szállít Madridnak

Madrid nagyszabású programot kezdett a levegőminőség javítására és az emissziós értékek csökkentésére. A cél a dízel járművek kitiltása 2025-ig. A ...
Bővebben

Tendert írtak ki a ráckevei és a csepeli HÉV fejlesztésére.

Különleges felhívás jelent meg a tenderértesítőben. A két dél-pesti HÉV-vonalat akarják fejleszteni, de az nem derül, hogy pontosan hogyan. Éppen ...
Bővebben

Tarlós: júniusban megindulhat a metrófelújítás

Júniusban indulhatnak meg a 3-as metróvonal felújításának kivitelezési munkálatai - mondta a főpolgármester hétfő este a Hír TV Magyarország élőben ...
Bővebben

Szentendre belváros – Budapest belváros egy óra alatt

Megjelent a MAHART PassNave 2017-es budapesti és vidéki menetrendje, melynek bemutatása a változott időpontok mellett kedvezményes lehetőségeket, gyorsított útvonalakat és ...
Bővebben

MÁV-START: Könnyebb, gyorsabb vasúti jegyvásárlás és további újdonságok

A MÁV-START 2017 nyarán mind a Balatonra, mind az Adriára utazókat bővülő szolgáltatással várja. A balatoni forgalomban gyakori és egyre gyorsabb ...
Bővebben

Ingyen wifi a Combinón

Pont kerülhet a hároméves huzavona végére, hamarosan kiépíthetik a wifi hálózatot a Combino villamosokon, ugyanis a szerdai európai közbeszerzési értesítőben ...
Bővebben

Ismét lefújták a metrótendert

Az Európai Unió Hivatalos Lapjának kiegészítésében megjelent hirdetmény szerint eredménytelenül zárult az a közbeszerzési eljárás, amelyet a 3-as metró Kőbánya-Kispest-Népliget állomások ...
Bővebben

Több fejlesztés is érintett az olimpiai pályázat vissszavonása kapcsán

Miután visszavonták a pályázatot, biztossá vált, hogy nem lesz olimpia 2024-ben Budapesten. Ez azt is jelenti, hogy teljesen átrendezik a ...
Bővebben

Egységesítik a közlekedési központok adminisztrációját

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) egységesíti a felügyelete alatt lévő hét közlekedési központ pénzügyi, számviteli és HR adminisztrációs ...
Bővebben

Elektromos autó töltőállomást adtak át a budapesti repülőtéren

Elektromos autók „tankolására” szolgáló ABB villámtöltőt adott át a Budapest Airport és a Főtaxi. A fejlesztés szép példája annak, hogy ...
Bővebben

Már 2020-ig is nagy lendületet vehetnek az elektromos autók és a napenergia

2020-ig megállhat a fosszilis energiahordozók felhasználásának növekedése a világban, legalábbis ezt állítja a London Imperial College-hoz tartozó Grantham Institute legújabb ...
Bővebben

Egymilliárd euró az európai közlekedési infrastruktúra-fejlesztésekre

Az Európai Bizottság új pályázati felhívást tett közzé az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz és más pénzalapok, köztük az Európai Stratégiai Beruházási ...
Bővebben