Szállítmányozás 2020 online konferencia

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a kormány a Kühne + Nagel Magyarországgal

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a kormány a Kühne + Nagel Szállítmányozási Kft.-vel, a megállapodást a kormány részéről Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, a vállalat részéről pedig Lányi Márton ügyvezető igazgató és Kiss Péter pénzügyi igazgató írta alá csütörtökön, Budapesten.

Magyar Levente az új stratégiai partnerrel kapcsolatban kiemelte, hogy a több mint 100 éves Kühne + Nagel rendelkezik azzal a történelmi tapasztalattal, ami a világ élvonalában tudja tartani a következő években is. A kormány nemcsak szavakban és szimbolikus értelemben fektet be ebbe a partnerségbe, hanem támogatásokkal is, amelyek részben már meg is térültek. Kitért arra is, hogy a kormány nagyra értékeli az együttműködést, amit a jövőben szeretne újabb területekre kiterjeszteni. Szeretnének újabb vállalatokat Magyarországra hozni, ebben pedig meghatározó, hogy azok milyen minőségű logisztikai szolgáltatásra számíthatnak. A Kühne + Nagel egyike azoknak a vállalatoknak, amelyek ezt a szolgáltatást világszínvonalon tudják biztosítani – mondta az államtitkár.

Lányi Márton ügyvezető igazgató kifejtette: a cég számára ez egy kivételes alkalom, nemcsak azért, mert a logisztikai szektorból az elsők között kötött velük ilyen megállapodást a kormány, hanem azért is, mert ezzel a logisztikai ipar fejlesztése kimondva is a magyar gazdaságpolitika egyik stratégiai gondolatává válik. A logisztikai szektor fejlődése nemzeti szintű versenyelőnyt jelent, amiből mindenki profitál – hangsúlyozta.

A kormánnyal való együttműködés hosszú távra szól, a megállapodás keretében megvizsgálják, hogyan tudnak együttműködni a szakképzés, az oktatás, az innováció-kutatás-fejlesztés területén. A Kühne + Nagel kifejezte azon szándékát is, hogy magyarországi beruházásait folyamatosan és fokozatosan bővíti. Az ügyvezető a MTI érdeklődésére elmondta, a stratégiai megállapodás alkalmat ad arra, hogy a gazdaság szereplői a kormányzattal bizonyos szabályrendszereket átbeszéljenek, átadják tapasztalataikat, példaként az ekáert említette.

MTI