Sztrájk Olaszországban

Szerdán az olasz főváros tömegközlekedési dolgozói négy órás munkabeszüntetést tartanak, csütörtökön pedig az Alitalia olasz légitársaság munkavállalói sztrájkolnak, de a járatok egy része már szerdán sem közlekedik.

Az olasz nagyvárosokat és főleg Rómát tüntetésekkel is megbénító hat napos taxis sztrájkot a tömegközlekedési dolgozók munkabeszüntetése követi.

Szerdán reggel fél kilenctől négy órán át leáll a római busz-, villamos-, metróközlekedés, valamint az olasz fővárost szolgáló helyi vasúti járatok is. Az Atac római közlekedési vállalat dolgozói azért sztrájkolnak, mivel úgy vélik, hogy egyre veszélyesebb munkafeltételek között végzik a munkájukat a járművek előrehaladott kora és a közbiztonság romlása miatt is.

Ezzel egy időben az Alitalia belföldi járatai közül elsőként a Szardíniára tartó repülőgépek állnak le, majd csütörtökön az Alitalia többi belföldi és külföldi járatának indulása és érkezése is akadozni fog. A légitársaság a járatok hatvan százalékos törlésével számol. A dolgozók a sztrájkkal a tavaly év végén lejárt kollektív szerződésük megújítását sürgetik, amelyet – az érdekképviseletek szerint – a vállalat egyoldalúan módosítani akar, akár kétezer dolgozó elbocsátásával.

Péntekre a közép-olaszországi Lazio tartomány távolsági buszvonalainak dolgozói hirdettek 24 órás sztrájkot.

MTI