NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

Rekord áprilisi utasforgalom a debreceni repülőtéren

12 százalékkal nőtt az utasforgalom a debreceni repülőtéren áprilisban, egy hónap alatt 24 910-en vették igénybe Magyarország második legforgalmasabb repülőterét.

Tamás László, a Debrecen Airport járatfejlesztési igazgatójának közleménye szerint az év első négy hónapjában egy százalékos utasszám-növekedést tapasztaltak, összesen 81 730 embert utaztattak.

A kiemelkedően jó áprilisi utasszámot az élénkülő turizmus, továbbá a március végétől indult, illetve újraindult járatok is segítették – tette hozzá. Megemlítette, hogy március 26-tól indult az első Európán kívüli Wizz Air járat Debrecenből heti két alkalommal Tel-Avivba, illetve újraindult Svédország harmadik legnagyobb városába, Malmöbe a légi járat, ahonnan rövidebb mint egy óra transzferrel Dánia fővárosa, Koppenhága is elérhető.

A Wizz Air légitársaság a főszezonban heti tíz járatot közlekedtet Debrecen és London-Luton között, heti hármat Eindhovenbe, és kétszer közlekednek hetente a repülők Debrecen és Milánó, Párizs, Tel-Aviv és Malmö között. A repülőtér másik stratégiai partnere, a Lufthansa heti három alkalommal közlekedtet menetrend szerinti járatokat a hajdú-bihari megyeszékhely és München között – sorolta Tamás László.

A májusban induló rendszeres német beutazó charter járatok mellett nyáron a török riviérára, Korfura, Zakynthosra és Bulgáriába is biztosítanak járatokat Debrecenből a kelet-magyarországi és határ menti utazóközönségnek – jelezte a debreceni repülőtér járatfejlesztési igazgatója.