NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

Újabb EU tagállamok vezethetnek be adminisztratív terheket a fuvarozókkal szemben

Nem hivatalos információk szerint a kiküldetési irányelv nemzetállami jogrendbe történő átültetésével párhuzamosan újabb EU tagállamok vezetnek be adminisztratív terheket a nemzetközi fuvarozási tevékenységet folytató külföldi vállalkozásokkal szemben. A legfrissebb információ szerint Belgium is szigorítaná a belföldi tevékenységhez kapcsolódó szabályokat. A szabályozás hatálya várhatóan nem terjed ki a nemzetközi fuvarfeladatokra, csak a belföldi tevékenységekre, amelyek esetében még nem tisztázott, hogy az csak a kabotázsra, vagy a loco fuvarokra is érvényesítendő lesz. Az MKFE levélben kért erről tájékoztatást a belga társegyesületünktől, illetve más szakmai és diplomáciai csatornákon keresztül.

Fentiekre való tekintettel Becsey Zsolt főtitkár január 16-án az eddigi szóbeli és írásbeli eljárások mellett újra kérte Mosóczi László közlekedésért felelős helyettes államtitkárt, valamint Altusz Kristóf európai kapcsolatokért felelős államtitkár-helyettest, hogy szorgalmazzák az osztrák és olasz félnél is moratórium bevezetését a közúti fuvarozókra vonatkozó pótlólagos kötelezettségekre addig, ameddig nem tudják a kérdést kétoldalú szinten, a magyar jellegzetességek szerint tisztázni. Az eddigi tapasztalatok alapján ugyanis úgy tűnik, hogy ezeknek a kérdéseknek a rendezésére a multilaterális fórumok nem igazán hasznosíthatók az egyesület számára. Az MKFE főtitkára ezért kérte az NMF és a Külügyminisztérium segítségét, hogy az összes problémás tagállammal közvetlen szakértői egyeztetések kezdődhessenek. Információik szerint az ügyben Mosóczy László már egyeztetett a külgazdasági államtitkárral is.

Hasonlóan ügyben – moratórium és kétoldalú tárgyalások kezdeményezése – jár el kérésükre brüsszeli EU nagykövetünk is, továbbá folyamatos kapcsolatban vannak a friss információk beszerzése miatt bécsi és római külgazdasági attasénkkal. Becsey Zsolt főtitkár közvetlenül megkereste az EU Bizottság közúti fuvarozó igazgatóját, és szóban jelezte tiltakozását az osztrák eljárás miatt, kérve az azonnali moratórium brüsszeli elrendelését, és a közvetlen tárgyalások szorgalmazását. Az igazgató jelezte, hogy ilyen irányú kéréssel már a lengyel fél is jelentkezett nála, ezért kérni fogja Violeta Bulc biztos asszonyt, hogy tegyen lépéseket az ügyben.

mkfe.hu