NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

Tiszta járművek: csak a reális célkitűzések vezethetnek eredményre

Tiszta járművek: csak a reális célkitűzések vezethetnek eredményre

Az Európai Parlament plenáris ülése megvitatta a tiszta és energiahatékony közúti járművek használatának előmozdításáról szóló irányelv módosítási javaslatát, mely a közbeszerzéseken keresztül igyekszik előmozdítani a tisztább és fenntarthatóbb közlekedést városainkban.

„Ha a tiszta járművek közbeszerzése terén olyan ambiciózus számokat írunk elő a tagállamok számára, melyek elviselhetetlen pénzügyi terhet jelentenek, akkor az ilyen szabályok vélhetően csupán üres tervek maradnak” – mondta Deli Andor fideszes EP-képviselő a javaslat kapcsán.

A parlamenti jelentés felelőse a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság (ENVI), mely számára a Közlekedési és Turisztikai Bizottság (TRAN) dolgozott ki véleményt. Ennek felelőse Deli Andor volt, aki felszólalásában hangsúlyozta: „Örvendetes, hogy a TRAN szakbizottság több fontos javaslata bekerült a végső szövegbe, ugyanakkor a javaslatok nem lehetnek túl ambiciózusak, annak érdekében, hogy a tagállamok sikeresen végre tudják hajtani azokat. Ezért a legfontosabb, hogy az általunk előírt kötelező érvényű célszámok és a tiszta járművek közbeszerzése egyrészt ne jelentsen pénzügyi többletterhet a tagállamok számára, másrészt ne vezessen a viteldíjak növekedéséhez, vagy esetleg a közösségi közlekedési szolgáltatások számának csökkenéséhez. Az Európai Uniónak ebben kell segítenie elsősorban a kohéziós országokat”.

„Nagyon fontos eleme az új szabályozásnak, hogy a tiszta járművek megítélésénél ne csak a jármű károsanyag-kibocsátását vizsgáljuk, hanem vegyük figyelembe a gépjármű előállításának teljes folyamatát, az elektromos autók akkumulátoraihoz szükséges nemesfémek kibányászásától az egyes alkotóelemek újrahasznosításáig, beleértve a töltéshez felhasznált villanyáram megtermelésének módját. Mindezt annak érdekében, hogy teljeskörű és valós képet kapjunk egy jármű környezetre gyakorolt hatásáról. Ezért felkértük a Bizottságot, hogy 2022-re dolgozzon ki egy új módszertant, amely a teljes ún. well-to-wheel megközelítésen alapul” – mondta a vita kapcsán Deli.