Megépül a nyugati elkerülő út Gyöngyösön

Megépül a korábban félbehagyott nyugati elkerülő út Gyöngyösön – jelentette be a térség fideszes országgyűlési képviselője sajtótájékoztatón a városban.

Horváth László elmondta, hogy a kormány november 28-i döntése értelmében az előkészítéshez szükséges 100 millió forintot biztosítja a beruházáshoz.

Az út jelenleg mezőgazdasági feltáró útként van nyilvántartva, mivel nem csatlakozik egyetlen közúthoz sem.

A korábbi engedélyes tervek lejártak, ezért az előkészítés részeként újra kell tervezni és engedélyeztetni a beruházást, amelynek kivitelezése előreláthatólag 2018 második felében kezdődhet el, teljes költségvetése pedig 2-3 milliárd forint körül lesz.

A mintegy másfél kilométer hosszú, több körforgalmi csomópont kialakítását is magában foglaló útszakasz megépítése szervesen kapcsolódik a Mátra fejlesztési programhoz: a térség megközelíthetőségének könnyítése mellett Gyöngyös átmenő forgalmát is csökkenti – közölte Horváth László.

MTI