NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

Magyar teherautót az egész világnak

Naponta háromszáz elektromos hajtású nyerges vontató és a hozzá tartozó pótkocsi készülne eTruck néven egy Hegyeshalom közelébe tervezett gyárban – olvasható a Világgazdaság keddi számában.

Benke Gábor projektmenedzser szerint a fejlesztések 2017. júniusában teljesen befejeződtek: 1200 forintos áramköltséggel képes a kamion teljes rakomány mellett száz kilométer megtételére, amivel egyik korszerű dízelkamion sem vetekedhet.

Az 580 lóerős és 7000 newtonméter csúcsnyomatékú villanyos vontató egy feltöltéssel 1200 kilométert képes megtenni, majd 2,5-3 óra alatt újratölthetők az akkumulátorai, megjegyzem ezzel töltési idővel még a Teslát is veri, pedig az egy személyautó, nyilván kisebb akkupakkal. A König Investment Zrt. többségi tulajdonában, továbbá 2 százalékban kínai érdekeltségekben, valamint 5 százalékban magyar magánszemélyek kezében lévő eTruck Motor Zrt. gyártja majd, hamarosan és a cég honalpja szerint 48 millió forintba fog kerülni. A gyáregységek az ország egész területén elszórva, közel 10 milliárd euróból épülnének meg – írja a Világgazdaság. (MTI)