NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

Debrecenben feleslegessé vált csuklósokkal erősített a BKV

Debrecenben feleslegessé vált csuklósokkal erősített a BKV

A BKV elkötelezett a hazai autóbusz-gyártási stratégia megvalósításának támogatása mellett,az elmúlt három évben majdnem 100 darab új, hazai gyártású autóbuszt állított forgalomba.

Számos esetben a gyártóval együttműködve, a társaság kezdeményezésére és erőforrásainak felhasználásával valósulhatott meg innovatív járműfejlesztés. Ennek és az egyéb új jármű-beszerzéseknek köszönhetően a BKV autóbusz-állományának átlagéletkorát és műszaki színvonalát az elmúlt években jelentős mértékben sikerült javítani, áll a vállalat közleményében. Ebben azt is leszögezik, hogy elengedhetetlen a flotta cseréjének folytatása, mivel a jelenlegi buszpark már elérte a teljesítménye határait.

Tekintettel a jelenlegi beszerzési lehetőségekre, átmeneti és szükségmegoldásként vagy a meglévő járműpark sokadik felújítása, vagy belátható időn belül forgalomba állítható, a jelenlegi járműparkhoz illeszkedő használt járművek beszerzése lehet reális megoldás. Míg az első esetben egy ma már korszerűtlennek számító, nem környezetbarát és az esélyegyenlőségi szempontoknak sem megfelelő megoldást kapnánk, a lényegesen fiatalabb – ezáltal korszerűbb – használt járművek beszerzése esetén legalább az elvi lehetőség megnyílik a szolgáltatás színvonalának fenntartására, akár kismértékű fejlesztésére is addig, ameddig megfelelő mennyiségben nem lehet új járműveket beszerezni.

A legutóbb forgalomba állított, eredendően Rijeka városának szállított autóbuszok kezdeti műszaki problémáival a BKV tisztában volt. Pontosan ezért konzultáltak előzetesen a járművek gyártójával, aki biztosította a társaságot arról, hogy a kezdeti meghibásodások szakszerű és hosszútávon is megnyugtató javítása megtörtént. A BKV információi alapján a buszok kivonására nem is elsősorban és kizárólag műszaki okok miatt került sor. A Mercedes Citaro típus a világ legnagyobb darabszámban értékesített városi alacsonypadlós autóbuszcsaládja, melynek különböző változataiból Budapesten is közel félezer autóbusz közlekedik napjainkban.

A sajtóban megjelent híresztelésekkel kapcsolatban, miszerint a szeptember harmadikán Budapesten forgalomba állt használt Mercedes Citaro csuklós autóbuszoktól rossz műszaki állapotuk miatt vált meg Debrecen, a társaság a következőket tartja szükségesnek közölni.Az autóbuszokat eredetileg közlekedési csomópont építési munkálatai miatt – kötöttpályás járművek Debrecenben szükséges pótlására –,többletkapacitás biztosítására vásárolta meg az Intertanker Zrt. A csomópont fejlesztésének közbeszerzését az év elején érvénytelenítették, a buszok Debrecenben feleslegessé váltak. Így nyílt lehetősége a BKV-nak, hogy nyílt közbeszerzési eljárás során az Intertankertől azokat megvásárolja. A járművek ára a honosítás jelentősebb elemeinek, a feladatok mintegy háromnegyedét és ennek költségeit is magában foglalta, így – a teljesség igénye nélkül – a komplett fényezés, műszaki vizsgára felkészítés és vizsgáztatás, az utastájékoztatók illesztése, az utastér budapesti arculatnak megfelelő kialakítása (kapaszkodó szinterezés, üléskárpitozás), jegyérvényesítők felszerelése, biztonsági kamerarendszer kiépítése, zárt vezetőfülke kialakítása is része volt a szerződésnek. A beszerzés által a BKV csuklós autóbuszparkjában a második legkorszerűbb, legfiatalabb példányok jelenhettek meg Budapest útjain, melyek futástelítettsége a hasonló korú járművekhez viszonyítva nemzetközi és hazai relációban nézve is kedvező. A BKV tehát a használt járműveket csak átmeneti jelleggel, a korszerűtlen járművek felújításának alternatívájaként és nem az új járművek helyett kénytelen beszerezni, mivel a jelenlegi buszparkkal a társaság elérte teljesítményének határait.