130 éves a budapesti villamosközlekedés

Éppen 130 évvel ezelőtt Európában elsőként indult el belvárosi villamos Budapesten – az egy kilométer hosszú vonal a Nyugati pályaudvar és a Király utca között épült meg, 1887. novemberében.

A jubileum jegyében, október 7-én szombaton, több különleges villamossal is utazhatnak: a járművek a Bécsi út/Vörösvári út – Bécsi út – Frankel Leó utca – Bem rakpart – Várkert rakpart – Szent Gellért rakpart – Rudas Gyógyfürdő – Döbrentei tér – Krisztina körút – Széll Kálmán tér – Szilágyi Erzsébet fasor – Budakeszi út – Szépilona kocsiszín útvonalon vonulnak fel. Terveink szerint találkozhatnak majd a 436, 611, 2624, TW6000 és a KCSV7 villamosokkal, de kiállítva látható lesz még a hóseprő villamos, valamint a 1303 KCSV5 prototípus jármű. A járművek 8 órától egymás után indulnak majd a Bécsi út / Vörösvári út végállomástól. A járműfelvonuláson közlekedő szerelvényeken érvényes menetjeggyel vagy bérlettel lehet utazni.

A járművek egészen a Szépilona kocsiszínig szállítják majd az utasokat, ahol nyílt nap keretében 10 és 15 óra között a gyermekes családok és a közlekedésbarátok is megtalálhatják a számukra legérdekesebb programokat. A rendezvény egész nap ingyenesen látogatható, a gyermekeket – többek között – BKV-s színezőkkel, makettkészítéssel, KRESZ pályával várjuk, a közlekedés iránt érdeklődők részt vehetnek a vezetett túrákon, utazhatnak a hógéppel, délután pedig az úgynevezett hegyipályás kocsik közül a TW6000-es és a KCSV7-es villamosok tesznek egy kört a Szépilona kocsiszín és a Márton Áron tér között.

Délután pedig jár majd a Dallamos villamos a 4-es villamos vonalán, az első Újbuda központtól, 15:25 órakor indul (részletek a Dallamos villamos közlekedéséről itt).

A nyílt nap vezetett túrái regisztrációhoz kötöttek, jelentkezni a helyszínen és a BKV honlapján is lehet.