NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

Szándéknyilatkozat a Duna-Odera-Elba csatorna megépítéséről

A Duna-Odera-Elba csatorna megépítéséről írt alá szándéknyilatkozatot Varsóban az illetékes lengyel, cseh és szlovák miniszter.

A visegrádi csoport (V4) lengyel soros elnöksége keretében megtartott varsói találkozón jelen volt Mosóczi László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésfejlesztésért felelős helyettes államtitkára is.

A lengyel tengergazdaság és belső vízi utak minisztere, Marek Gróbarczyk a dokumentum aláírását követő sajtóértekezleten elmondta: a felek munkacsoportot, majd államközi bizottságot hoznak létre a vállalkozás anyagi fedezetének előteremtésére, illetve a beruházás transzeurópai közlekedési hálózathoz (TEN-T) való csatlakoztatására.

A szándéknyilatkozatot jegyző államok a tervek szerint 2023-ig pályázzák meg az európai uniós alapok támogatását, és nyitják meg a tárgyalást az Európai Bizottsággal – mondta Gróbarczyk.

Érsek Árpád szlovák közlekedési miniszter elmondta: Pozsony a dunai hajózást helyezi előtérbe, a kormány már 500 millió eurónyi támogatást kapott a szükséges beruházásokra, és újabb fejlesztésekre vonatkozó megvalósíthatósági tanulmányok is készülnek.

A Dunát prioritásnak minősítette Mosóczi László is, fontosnak nevezve emellett a Tisza magyar és szerb szakaszának nemzetközi hajózási útvonallá nyilvánítását.

Dan Tok cseh közlekedési miniszter elmondta: Prága szempontjából az Elba és az Odera hajózhatóságának javítása jelent prioritást. A cseh kormány alapos megvalósíthatósági tanulmányt készíttet a három folyó hajózhatóságának növeléséről – közölte Tok.

A cseh kormány 2009-ben fogadta el azt a távlati területfejlesztési tervet, amelynek része az Duna-Odera-Elba csatorna megépítése.

Az évtizedek óta szakmai és társadalmi vitákat kiváltó hajóút a Duna Pozsony – más változat szerint Bécs – környéki szakaszából indulna észak felé, és az észak-morvaországi Ostrava felett lengyel területen kapcsolódna az Oderához. Ostrava alatt 40-50 kilométerre lenne egy nyugati irányú elágazás, amely a csatornát összekötné az Elbával. A közép-európai országok a csatornán keresztül összeköttetést nyerhetnének több tengerhez.

MTI