Nyílik az első magyar LNG-töltőállomás

Az Európai Unió közlekedés fejlesztésre szánt 24 milliárd eurójából az innovatív fejlesztésekre 300 milliót tudott az akkor még 28 tagú EU-állam allokálni, ebből 10 százalékot mi hoztunk el Magyarországra” – emelte ki Domanovszky Henrik, a Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesület elnöke a Világgazdaság „Légy Innovatív! Élj a lehetőséggel!” – című konferenciáján.

„Az első magyarországi LNG-töltőállomást nyitjuk meg nyáron, ezzel az állomással az LNG- tartállyal rendelkező nehézgépjárműveket és buszokat tudjuk majd kiszolgálni” – mondta az MGKKE elnöke. „Ennek a projektnek nagyon fontos célja, hogy fenntartható üzemanyagot biztosítson a felhasználóknak, olyan BioLNG-t, amelyet zöldhulladékból is elő lehet állítani. Ezzel megvalósulhat egy fenntartható, szén-dioxid-semleges üzemanyag ellátó rendszer” – emelte ki.

„Ennek alapján elindítottunk egy fejlesztést: ez az LNG-alapú Ikarus-busz fejlesztés. Cél, hogy a magyar autóbuszgyártást beemeljük újra a világ köztudatába” – hangsúlyozta az elnök. Ehhez szükséges lesz még több töltőállomás létrehozása, de a társaság nem csak a közúti közlekedésre számít, hanem a hajózásra is.

„Remélem, hogy az Esztergomról külföldre szállított Suzuki gépjárművek már földgáz-üzeműek lesznek és ezeket olyan hajók szállítják majd, amelyek LNG-meghajtásúak. A könnyű járművek számára is elérhetővé tesszük a szén-dioxid-semleges BioLNG-üzemanyagot, ezért a Clean Fuel Box Projektet mutattuk be Brüsszelben, el is nyertük a támogatás. Így 39 további töltőpontot tudunk elhelyezni majd” – mondta Domanovszky Henrik.

vg.hu