Megérkezett az első kínai áruszállító vonat Csepelre

Megérkezett Magyarországra az első konténervonat Kínából, több mint tízezer kilométer megtétele után. Már úton van a második, és hamarosan indul a harmadik is. A szállítmányozó a török hátterű, évi hétmilliárd forint forgalmú Ekol Logistics Kft, amely hamarosan létrehozza kínai leánycégét is.

forrás: KözlekedésVilág munkatársa

A ma beérkezett szerelvény jelentősége az, hogy Kína újból a régi Selyemúton küld árut Európába, illetve, hogy ehhez a magyarországi vám- és árukezelési körülményeket tartotta legvonzóbbnak.Az Ekol – és az együttműködést támogató magyar kormány – célja az, hogy Magyarország váljon a kínai áru fő európai elosztóközpontjává. Jelenleg a németországi Duisburgé ez a szerep.

 

„A vonat hetente egyszer érkezik majd, illetve a gyakoriságát a piaci érdeklődés határozza meg. A Kelet-Kínából induló útvonal egyelőre Kazahsztán, Oroszország, Fehéroroszország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia, de, ha mód lesz rá, a rövidebb, Ukrajnán keresztüli szállítást választjuk. A behozott áru meghatározó része eleve olyan, amelynek az Ekol a szállítmányozója, a vevők részben Magyarországon, részben más, európai országokban vannak” – mondta a Világgazdaságnak Kovács Ákos, a társaság ügyvezető igazgatója a Csepeli Szabadkikötőben.

vg.hu